nb1.hu Magyar Labdarúgó Szövetség
hírek
fórum
csapatok
képek
név: jelszó: regisztráció
· Kikapott az Íris Újpesten
2005. július 30. 11:07:42  nyomtatási kép  cikk küldése


Tegnap megmérkőzött egymással az első osztályú indulást választó Íris Hungarokábel együttese és a második vonalban induló Újpest csapata. A háromszor 35 perces mérkőzésen a lilák nyertek 5-4 arányban.

Farkas László, az UTE edzője:

- A mérkőzésről vegyes összkép alakult ki bennem, mert az tudtam hogy fáradt a csapat mivel nagyon nagy terhelést kaptak a héten, de titkon reménykedtem abban hogy ésszel fogunk futballozni. Sajnos amit kértem nem igazán valósult meg mivel se a labdakihozatalt nem tudtuk megvalósítani se az ékek megjátszását. Középpályás sorunk is elég kapkodó volt ma és nagyon sok rossz megoldást válaszott. Viszont annak örülök hogy a helyzeteinket nagyon jó százalékban használtuk ki.Azért vagyok még egy kicsit mérges mert 6-7 perccel a mérkőzés vége előtt 5-2-re vezttünk és sikerült szorássa tennünk magunknak a mérkőzést. Messzemenő következtetéseket ebből a mérkőzésből senkinek sem kell levonnia, mert úgy érzem hogy pihentebben sokkal jobb játékra vagyunk képesek. Csapatom a következő két hétben maximális terhelést fog kapni mivel hétfőn kezdődik a kéthetes bentlakás, amikor naponta két edzés, és számtalan edzőmeccs vár a lányokra. Csapatom a következő összeállításban lépett pályára: Vincze - Ferbert, Rudán, Szűcs - Gyökeres, Szabó, Sebők, Bura, Trencsányi - Gyöngy, Papp, valamint csereként pályára lépett még Beke, Poócs, Bogdán, Kereskai. Következő edzőmékőzésünk vasárnap a László Kórház ellen a Megyeri úton lesz.


A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

alan smith
2005. augusztus 10. 19:12:24
kitalálom: TE meg a NIKA vagy!? :D
alan smith(saha)
2005. augusztus 10. 19:10:39
igen,az lennék... :D Nektek is sok sikert!Na,van emailod??CuPpP
csajszi
2005. augusztus 10. 14:52:46
Rami vagy???sok sikert nektek a bajnogsagban..majd találkozunk.pussz
saha
2005. augusztus 09. 12:23:37
Igen,győri vagyok.Én is téged!Majd jelentkezem nálad,ahogy eddig is tettem..Van emial cimed?
csajszi
2005. augusztus 09. 11:21:15
saha te győri vagy?? mert ha igen a nika puszil.jo legyél
saha
2005. augusztus 02. 19:35:34
Ja és azt elfelejtettem megkérdezni,hogy az Irisnek van honlapja??Ezt is köccce:D
saha
2005. augusztus 02. 19:34:25

Köszönöm szépen :) És mi van vele?Nem tudjátok??

csajszi
2005. augusztus 02. 19:09:01
szia saha.a nika az irisbe van
psm
2005. augusztus 02. 13:22:18
jelentem, az írisbe igazolt.:) legalábbis játszott sz ute ellen.
pimpa
2005. augusztus 02. 12:27:55
ellenünk, bocs
pimpa
2005. augusztus 02. 12:27:27
ha jól tudom játszott elennünk, szóval gondolom odaigazolt
saha
2005. augusztus 02. 10:46:29

Nem tudjátok hogy a Nikával mi van??(Fekete Nikolett) Odament az Irsibe??Vagy...Lécci irjátok meg!

xy
2005. augusztus 01. 14:13:22

szép volt csajok!! az lehet h jövöre indul az nb1ben az ute de nem biztos h ilyen ' könnyen' fognak nyerni pl szombathely ellen vagy 1 mtk ellen mert azt hiszem most az mtk nagyon megerösödtek föleg középpályán jah meg persze a kapuban is mert jött a sipa meg állitolag az ágas is javul! na mind1!azért hajrá!!!!

psm
2005. augusztus 01. 12:59:19
szerintem a teljes csapatával állt ki az íris.
Milli
2005. augusztus 01. 11:48:40
Az Irisben kik játszottak?
na na
2005. július 30. 12:48:58
reméljük a legjobbakat nekik!!!!!! csak ne kiabáljuk el!!! sokszor van rossz napjuk nekik is!!!!! :-( Azért csak HAJRÁ LILÁK!!!!!!!!!!!!!!!!!
taki
2005. július 30. 11:53:11
Hát úgyfest az ute jővőre nb1-es lesz.nem hiszem hogy lesz nagyon ellenfele.

Ajánlatunk:

NB I sorsolás

NB II Keleti csoport őszi sorsolás

NB II Nyugati csoport sorsolás

U 17 bajnokság sorsolása

Futsal A-csoport

Futsal B-csoport

HÍRARCHÍVUM (új)

 

Női NBI
1. MTK Budapest20
2. WHC Viktória FC20
3. 1.FC Femina17
4. Győri ETO11
5. DVSC6
6. Írisz-Hungarokábel3
7. Angyalföldi SI0
részletes     
2005/2006 U17-es bajnokság
1. WHC Viktória FC9
2. Olimpia NFK9
3. Gyulai Amazonok9
4. Kecskeméti NLE6
5. Dobo Katica - Mátraderecske6
6. 1.FC Femina3
7. Csepel FC3
8. Köbányai ISE0
9. ASI0
részletes     
2005/06 NBII.Nyugat
1. Nagykutas21
2. PVSK17
3. PMFC15
4. Ajka10
5. Fészek Csempebolt7
6. Sopron4
7. Völgység3
részletes     
2005/06. NBII. Kelet
1. FTC24
2. UTE24
3. Lágymányos15
4. Pálhalma12
5. Veszprém3
6. MVSC0
részletes     
U15 Nyugati csoport
1. Viktória FC41
2. Győri ETO FC35
3. SK Ajka21
4. Pannon Sportiskola Győr10
5. Fészek Csempebolt8
részletes     
2005.október 28. péntek
HKSzCsPSzV
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31


további képek
Góltipp

Ön szerint ki lesz a 2005-2006-os magyar felnôtt nôi bajnok?
Az MTK megvédi címét
1.FC Femina
WHC Viktória FC
Gyôri ETO
Az ASI, DVSC, Írisz hármas valamelyike



Szavazat: 996
A szavazás állása >>
fórum

· A női válogatottról
· Vélemények a honlapról
· Ferencváros FAN CLUB
· UTE FAN CLUB
· Ahová a szerkesztők nem értek oda, avagy olvasóink tudósítanak U-17-es meccsek
· MTK Hungária FAN CLUB
· Ki a kedvenc játékosod?
· A női utánpótlásról
· Futsal
· Focilinkek
· Viktória FAN CLUB
· ASI FAN CLUB
· Gyôri ETO FAN CLUB
· Kedves ADMIN
· DVSC FAN CLUB
hozzászólások

· UTE:Győzelem Veszprémben
· Fogl padlóra küldte a debrecenieket
· Milassin Erzsébet húzóember Franciaországban
· UTE: Holnap vendégjáték Veszprémben !
· Sorsoltak a női Futsalbajnokságban
· Négygólos Olimpia győzelem Ajkán
· UTE: Megtettük amit várt a haza : FTC-UTE 1-2
· UTE: Győzelem az utolsó hazai mérkőzésen
·
· Tíz góllal verte a Ferencváros a Veszprémet
csapatkép
megnézem nagyban
 
partnerek
topfoci.hu Viktória FC Szombathely MTK Miskolci VSC - Doka DVSC női csapat UTE női csapat ASI ETO FC GYŐR
utolsó frissítés:
2005. október 26. 18:17:47

felelős szerkesztő:
Sipos István

főszerkesztő:
Szentgyörgyi Ákos

szerkesztők:
Kassai Mónika
Farkas László
Kopcsa Péter


fotó:
Müller Attila
Sipos István


programozás:
Gaál Szabolcs

Az oldalon elhelyezett anyagok másodközlése csak a jogtulajdonosok engedélyével lehetséges.

Internetes szolgáltató:
MAXMÉDIA KFT

A Női Labdarúgó Bajnokság oldala