nb1.hu Magyar Labdarúgó Szövetség
hírek
fórum
csapatok
képek
név: jelszó: regisztráció
· UTE:Megvertük az nb1-es Lokit, UTE-DVSC 2-0
2005. augusztus 13. 21:02:58  nyomtatási kép  cikk küldése

Az UTE  ma ismét pályára lépett, és az edzőmeccsen Papp Tamara két góljával 2-0-ra verte meg az nb1-es Debrecen csapatát. A mérkőzésről és a felkészülésről Farkas Lászlóval beszélgettünk.

Úgy érzem hogy fáradtságunk ellenére nagyjából az egész mérkőzésen a mi akaratunk dominált, és nagyon sok helyzetet sikerült kidolgoznunk, ha egy kicsit higgadtabbak vagyunk a kapu előtt, akkor még 4-5 góllal többet szerezhettünk volna. Nagyon örülök hogy egyáltalán nem látszott az osztálykülönbség a két csapat között. Csapatomtól egyet kértem, hogy próbáljanak a fáradtságuk ellenére minél gyorsabban és agresszivebben játszani. A letámadásunk és a védekezésünk nagyon jól működött, mert rengeteg labdát tudtunk szerezni, és nem igazán tudtak ellenünk helyzetet kidolgozni.
Ezzel befejeztünk a felkészülés második szakaszát, most már csak a gyorsító és  formábahozó időszak következik az utolsó két hétben. Nagyon meg vagyok elégedve a lányok munkájával nagyon sokat melóztak. Egy két dolgot kell még begyakorolnunk és tőlünk kezdődhet a bajnokság.
A mai csapat: Vincze - Ferbert, Rudán, Szűcs - Gyökeres, Trencsányi, Beke, Papp, Bura - Fehér, Gyöngy. Cserék: Sebestyén, Bogdán, Dulai, Kereskai.
Gólszezők: Papp 2
Következő mérkőzésünk csütörtökön 4-es torna 12.00-től a Cérna pályán.



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

MNG
2005. augusztus 13. 21:35:53
Gratula!!!!

Ajánlatunk:

NB I sorsolás

NB II Keleti csoport őszi sorsolás

NB II Nyugati csoport sorsolás

U 17 bajnokság sorsolása

Futsal A-csoport

Futsal B-csoport

HÍRARCHÍVUM (új)

 

Női NBI
1. MTK Budapest20
2. WHC Viktória FC20
3. 1.FC Femina17
4. Győri ETO11
5. DVSC6
6. Írisz-Hungarokábel3
7. Angyalföldi SI0
részletes     
2005/2006 U17-es bajnokság
1. WHC Viktória FC9
2. Olimpia NFK9
3. Gyulai Amazonok9
4. Kecskeméti NLE6
5. Dobo Katica - Mátraderecske6
6. 1.FC Femina3
7. Csepel FC3
8. Köbányai ISE0
9. ASI0
részletes     
2005/06 NBII.Nyugat
1. Nagykutas21
2. PVSK17
3. PMFC15
4. Ajka10
5. Fészek Csempebolt7
6. Sopron4
7. Völgység3
részletes     
2005/06. NBII. Kelet
1. FTC24
2. UTE24
3. Lágymányos15
4. Pálhalma12
5. Veszprém3
6. MVSC0
részletes     
U15 Nyugati csoport
1. Viktória FC41
2. Győri ETO FC35
3. SK Ajka21
4. Pannon Sportiskola Győr10
5. Fészek Csempebolt8
részletes     
2005.október 28. péntek
HKSzCsPSzV
          1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31


további képek
Góltipp

Ön szerint ki lesz a 2005-2006-os magyar felnôtt nôi bajnok?
Az MTK megvédi címét
1.FC Femina
WHC Viktória FC
Gyôri ETO
Az ASI, DVSC, Írisz hármas valamelyike



Szavazat: 995
A szavazás állása >>
fórum

· A női válogatottról
· Vélemények a honlapról
· Ferencváros FAN CLUB
· UTE FAN CLUB
· Ahová a szerkesztők nem értek oda, avagy olvasóink tudósítanak U-17-es meccsek
· MTK Hungária FAN CLUB
· Ki a kedvenc játékosod?
· A női utánpótlásról
· Futsal
· Focilinkek
· Viktória FAN CLUB
· ASI FAN CLUB
· Gyôri ETO FAN CLUB
· Kedves ADMIN
· DVSC FAN CLUB
hozzászólások

· UTE:Győzelem Veszprémben
· Fogl padlóra küldte a debrecenieket
· Milassin Erzsébet húzóember Franciaországban
· UTE: Holnap vendégjáték Veszprémben !
· Sorsoltak a női Futsalbajnokságban
· Négygólos Olimpia győzelem Ajkán
· UTE: Megtettük amit várt a haza : FTC-UTE 1-2
· UTE: Győzelem az utolsó hazai mérkőzésen
·
· Tíz góllal verte a Ferencváros a Veszprémet
csapatkép
megnézem nagyban
 
partnerek
topfoci.hu Viktória FC Szombathely MTK Miskolci VSC - Doka DVSC női csapat UTE női csapat ASI ETO FC GYŐR
Névjegykártya


Várkonyi Orsolya
utolsó frissítés:
2005. október 26. 18:17:47

felelős szerkesztő:
Sipos István

főszerkesztő:
Szentgyörgyi Ákos

szerkesztők:
Kassai Mónika
Farkas László
Kopcsa Péter


fotó:
Müller Attila
Sipos István


programozás:
Gaál Szabolcs

Az oldalon elhelyezett anyagok másodközlése csak a jogtulajdonosok engedélyével lehetséges.

Internetes szolgáltató:
MAXMÉDIA KFT

A Női Labdarúgó Bajnokság oldala