kiemelt partnerek :   |  MLSZ.hu | foci24.com  |  nb1.hu | 
· Kitti csodával határos gyógyulása
2007. december 12. 11:05:03  nyomtatási kép  cikk küldése
Sopron - Súlyos balesete után tért vissza a pályára Vámosi Kitti, az FC VÁTI Sopron futballistája. Állítja: nem tudja eléggé megköszönni azt a segítséget, melyet a környezetében élő emberektől kapott. Már két bajnoki mérkőzésen is pályára lépett.

Vámosi Kitti felépülését minden túlzás nélkül nyugodtan nevezhetjük csodával határos gyógyulásnak. A Kisalföldben korábban megírtuk, hogy a másodosztályban szereplő FC VÁTI Sopron fiatal, 20 éves irányító középpályása néhány hónapja rosszul lett és az egykori Matáv-pálya lelátójáról 10 méteres magasságból a földre zuhant. Súlyos fejsérülése miatt sokáig az intenzív osztályon ápolták, nemrég - hihetetlen akaraterőről tanúbizonyságot téve - mégis visszatért a futballpályára.

"Az augusztusi balesetem óta már több mint három hónap telt el. Az azt követő heteket elég súlyos állapotban töltöttem, de hála a hihetetlen szerencsémnek, valamint a környezetemben lévő sok segítőkész embernek, gyorsan elindultam a felépülés útján - mondta érdeklődésünkre Vámosi Kitti. - Már az öt hétig tartó kórházi kezelés alatt is rengeteg üzenetet és kedvességet kaptam a csapattársaimtól. Látogatásra csupán akkori edzőmnek, Horváth Antalnak és a technikai vezetőnknek, egyben csapattársamnak, Fekete Henriettának volt lehetősége és ők szinte mindennap éltek is ezzel, mindenben támogattak. Nagyon sokat köszönhetek nekik, mert a jelenlétükkel szinte az egész csapatot elhozták hozzám."

Újra a csapattársak között - az álló sorban jobbról a harmadik Vámosi Kitti. Már két bajnoki mérkőzésen is pályára lépett. Fotó: Nagy Gábor


Miután a futballista már nem szorult állandó kórházi ellátásra, egy szanatóriumba került, hogy ott gyógyuljon tovább.

"Ez a három hét szintén nagyon hasznosnak bizonyult - tette hozzá a játékos. - Főleg azért, mert az ottani kezelések után már olyan állapotba kerültem, hogy végre hazaköltözhettem és elkezdhettem az edzéseket is. Eleinte ugyan nem voltam képes részt venni a közös munkában, ám az élmény, hogy újra a csapattársaimmal lehettem mindennap, sokat jelentett nekem. Azért is, mert a többiek nagyon megértőek voltak és örömmel fogadtak. Utólag megtudtam, hogy ők is figyelemmel kísérték az állapotomat, aggódtak értem és sokat gondoltak rám."

Kitti - akit társai csak "Schuminak" becéznek, utalva arra, hogy a lány a társai szerint remek autóvezetői képességekkel van megáldva - számára az jelentette a legmegdöbbentőbb élményt, amikor meglátta a saját arcképével ellátott, csapattársak által készíttetett pólót, melyből minden játékos kapott egyet-egyet.

"Nem tudom, hogy kié volt az ötlet, de erre úgysem tudnék megfelelően reagálni, ahogy az elmúlt hónapok eseményeire sem - folytatta Kitti. - Azt a rengeteg törődést, segítséget, melyet ez alatt az idő alatt kaptam a családtagjaimtól, a barátaimtól, az ismerőseimtől és a csapattársaimtól, meghálálni úgysem tudom soha."

2007. november 24. minden bizonnyal örökké emlékezetes dátum marad a fiatal lány számára. Ezen a napon ugyanis ismét pályára léphetett másodosztályú bajnoki mérkőzésen. Sőt, ez elmúlt hétvégén, a Pálhalma elleni győzelemmel végződő szezonzáró meccsből is kivette a részét.
"Bár november 24-én csak szimbolikus két percet játszottam, az edzőm nagylelkű gesztusa sokat jelent nekem ebben a helyzetben. Most már aktív résztvevője vagyok az edzéseknek és bár a játéktudásom még közel sem a régi, ilyen támogatás mellett bizakodó vagyok, pozitívan gondolkodom a jövőt illetően" - mondta befejezésül Vámosi Kitti.

(forrás:kisalfold.hu)


A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

barca E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 14. 13:51:25

Nagyon sok sikert kívánok Kittinek,és jó látni,hogy van ebben a zavaros világban is még olyan társaság aki ennyire össze tud fogni egy ügyért.


 

füge E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 13. 13:16:24
Köszi "Picúr 89", míg vannak ilyen emberek, mint TE is , - akiket megérintenek az ilyen dolgok és nem mennek el mellette - addig lehet bízni!
alex E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 13. 11:32:46
Sok sikert!:)
picúr_89 E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 13. 10:57:54
Ez naddon cép volt Füge....S sajnálom a cstársatokat/vezetőtöket...:(:(:(
füge E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 13. 08:26:23

Sok erőt és egészséget kíván a "messze távolból" az egész berettyóújfalui Bihari Női Futball Klub!


Örülünk, hogy ilyen edzők,  vezetők és CSAPATTÁRSAK vannak a női fociban, aik ilyenkor sem felejtik el a játékosaikat és nem csak addig érték számukra míg "hoz", "ad", "termel" a futballpályán a csapatnak.


Nagyon nagy erőt adhatott a feléülésben a sport, a sport által megerősített akarat, kitartás az egyesület, a csapattársak büszkék vagyunk rá, hogy mindezt egy NŐI FOCICSAPAT tette a játékostársáért, példát mutatva sok embernek!


Sajnos egyesületénknél is több egyéni és családi tragédiát éltünk már át EGYÜTT, súlyos betegség után veszítettünk el csapattársat,  családtagokat.


Volt nagyon sok nehéz időszak az életünkben. Ilyenkor óriási segítséget jelent a CSAPAT, a cSAPATTÁRSAK, a női fociban dolgozó VEZETŐK.


A kisebb-nagyobb gesztusai a társainknak, a támogatás melyet szavak nélkül is érez az ember, amely  - mikor a rossz periódusban leméssz az edzésre, meccsre - ott van kimondatlanul is a csapattársaid szemében.


A napokban újra átéltük volt vezetőnk, csapattársunk hiányát, akinek most lett VOLNA a születésnapja....sajnos már nincs közöttünk és az űr, melyet a CSAPATTÁRSUNK hagy maga után, ugyan olyan fájdalmas, mint egy családtag elveszítése, hisz egy idő után már a csapat is családként működik.


Ezért is kell egymást megbecsülnünk, összetartanunk, védenünk és figyelnünk egymásra, hisz tényleg nem tudhatjuk mit hoz a holnap. Ma még együtt "egy csapat vagyunk", de az élet kiszámíthatatlan és lehet már holnap nem tudjuk elmondani, amit szerettünk volna, vagy  nem tartottunk fontosnak, vagy a makacsság, büszkeség nem engedtette kimondani velünk a bocsánatkérésünket....de ekkor már késő...........már soha nem tudjuk bepótolni, amit MA még megtehetnénk, hisz ma még van KINEK és ezt az értéket, kincset majd csak akkor értékeljük igazán, mikor már késő lesz...mikor már elveszítettük........Becsüljük meg egymást, a CSAPATTÁRSAINKAT most a mában, a mindennapokban, a szürke hétköznapokban is, mikor még VAN, mikor még EGYÜTT, mikor még EGY CSAPAT vagyunk.  Ne kelljen hozzá olyan tragédiák, fájdalmak, melyeket sajnos a berettyói csapattal a hosszú évek alatt mi is átéltünk már EGYÜTT és kemény tanulólecke volt számunkra.


MOstmár tudjuk mekkor érték a CSAPAT, a CSAPATTÁRSUNK és mennyire fontos egymás segítése a pályán kívül a magánéletben is. Azt is megtapasztalhattuk, hogy ez milyen óriási mértékben befolyásolja a "pályán belüli" dolgokat és mennyire kihat magára a CSAPATjátékra is.


Köszönöm, hogy végigolvastátok és elnézést amiért ismét "elragadtattam" magam, de nagyon átéreztem a Kitti, és a csapat helyzetét  és nem bírtam magambantartani ezeket a gondolatokat, érzéseket.


Vigyázzunk egymásra a CSAPATTÁRSAINKRA, a családtagjainkra......minden nap.../!/..... belegondolva abba, hogy lehet már holnap nem lesz lehetőségünk rá!


Füredi Andi /Füge/ Bihari Női Futball KLub Berettyóújfalu


 


 


További jó csapategységet, valamint sok egészséget és gyors felépülést Kittinek!


Üdv. a Bihari Női Futball KLub /Berettyóújfalu/


 

picúr_89 E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 12. 22:21:23
Schumi!Sok sikert a jövőre nézve!:)
Kalózpapa E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 12. 19:34:23

Bizony sokan aggódtak és biztak a gyógyulásodban akiknek tudomásuk volt a balesetről  . Sok sikert !

nokedly E-mail küldése a hozzászólónak
2007. december 12. 11:26:20
Kitti sok sikert a jövőben!!!
2007/08 NBI.
1. 1. FC Femina \'9342
2. Viktória FC-Szombathely36
3. Ferencváros28
4. MTK Hungária FC22
5. Győri ETO FC16
6. Pécsi VSK8
7. Újpesti TE-Top Ut (- 3 pont)4
8. Olimpia NFK-Nagytétény4
részletes     
2007/08 NB II.
1. XII. Ker. Hegyvidék SE38
2. Győri Dózsa SE36
3. Nagykutas-Filinger Trans33
4. Szuperinfó-Veszprém28
5. Budapest Honvéd27
6. Szegedi AK-Amazonok25
7. Bonyhád-Völgység NSE25
8. Csepel FC (- 4 pont)22
9. FC Váti-Sopron19
10. Fészek Csempebolt18
11. Pécsi MFC (-24 pont)16
12. Ferro Öntöde-Nyíregyháza16
13. Gyulai Amazonok9
14. Somogyjád SZKKSE9
15. Agrospeciál SE-Pálhalma3
16. Nyíregyháza Spartacus0
részletes     
2007/2008., Futsal NB I
1. Univerzum27
2. Vesta-City Line25
3. Villár-Pí Plusz-Tolna-Mözs25
4. Miskolci Szabadidőközp.-Vénusz24
5. HK-Gödöllő-City Line18
6. Szentesi FSE13
7. Berettyóújfalu12
8. Skorpió SE-Salgótarján7
9. Vesta HEFA Sport3
10. Salgótarjáni Vadmacskák0
részletes     
2007/08, Leány U17
1. Olimpia NFK-Nagytétény22
2. 1. FC Femina \'9319
3. MTK Hungária FC19
4. Szegedi AK13
5. Viktória FC-Szombathely7
6. Kecskeméti NLE7
részletes     
NB I. góllövőlista :
Pádár Anita (1. FC Femina '93)31
Dörömbözi Csilla (Ferencváros)19
Szuh Erika (Viktória FC-Szombathely)16
Sümegi Éva (1. FC Femina '93)16
Tóth Gabriella (Viktória FC-Szombathely)12
Jakab Réka (1. FC Femina '93)12
Deli Anikó (Ferencváros)11
Jakabfi Zsanett (MTK Hungária FC)10
Wágenhoffer Judit (Pécsi VSK)9
Schumi Dorottya (MTK Hungária FC)8

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista >>
NB II. góllövőlista >>
további képek
fórum

· Sopron Fan Club
· Veszprémi nöi foci
· Futsal
· OLIMPIA NFK FAN CLUB
· Fészek Csempebolt Fan Club
· Gyulai Amazonok
· BNFK Berettyóújfalu
· Völgység Fan Club
· KUTASI LÁNYOK!!!
· Somogyjád SZKKSE
· Szegedi AK
· 1. Gödöllő - City Line-kupa (futsal)
· ONLINE -Rész- és végeredmények, infók
· Góltippp!
· Csepel FC
hozzászólások

· Balszerencsés gödöllői labdarúgó
· Hajrá Lányok!
· Izgalmas csaták Gödöllőn
· Zágrábba utazik a Pécsi MFC
· GÓLTIPP: 2007, összesített végeredmény
· GÓLTIPP: 2007, őszi végeredmény
· MTK-ezüst Dunaújvárosban
· A decemberi góltipp végeredménye
· FTC-siker Szentesen (szurkolói beszámoló)
· A dunaújvárosi torna pontos programja
név:
jelszó:
Góltippp játék nb1.hu
partnerek
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat ETO FC GYŐR ASI DSE Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Kölyök SC PMFC
utolsó frissítés:
2008. február 11. 23:43:42