kiemelt partnerek :   |  MLSZ.hu | foci24.com  |  nb1.hu | 
· Női Magyar Kupa-döntő: győzött a Szombathely
2008. június 26. 16:56:09  nyomtatási kép  cikk küldése

Hosszas huzavona után született meg a Magyar Kupa időpontja. A rendezés kiváló volt, de a Magyar Labdarúgó-szövetség részéről szerencsésebb lett volna egy olyan településen megrendezni, ahol női csapat is működik, mert akkor talán többen tekintették volna meg a kupadöntőt. Lényegében mindkét csapat elégedetlen volt a helyszínnel, talán jobb lett volna Siófokon, Székesfehérvárott, Veszprémben vagy esetleg Győrött játszani.

A mérkőzés 5. percében Rothmeisel Dóra hibáját kihasználva Megyeri Boglárka révén hamar vezetést szerzett a Szombathely (0-1), amely végig lelkesen futballozott. A 28. percben Szuh Erika kilépett a gyengén "muzsikáló" vendégvédők között, s ha már kapura tört, akkor nem hibázta el a ziccert (0-2).

Az MTK közel sem tudta megismételni a tavaszi remeklését, és egy játékos, a klasszisformában játszó Jakabfi Zsanett - aki az elmúlt tíz nap alatt nyolc gólt szerzett - ezúttal kevésnek bizonyult a kupaelsőség kivívására. Apropó, Jakabfi! Az MTK válogatott játékosával a szombathelyiek úgy bántak, mint a fával. Ahogy tudták, faragták. Sajnos nem az lebegett a Vas megyeiek szeme előtt, hogy szabályosan szereljék, hanem az, hogy bármi áron megakadályozzák, hogy a kapura törjön.

A 33. percben Jakabfi Zsanett egyedül törhetett kapura, Tóth Enikő csak üldözni tudta, s más megoldás nem lévén egyszerűen visszarántotta. A játékvezető csupán egyetlen lapot, a pirosat húzta elő a zsebéből. (Az más kérdés, hogy felesleges volt Tóth Enikő szabálytalankodása, hiszen kapusa talán menthetett volna...)

A kaputól 24 méterre elvégzett szabadrúgásból Jakabfi Zsanett játszi könnyedséggel talált a hálóba (1-2).

A 40. percben egyenlíthetett volna az MTK, de Jakabfi Zsanett remek szabadrúgása után egyetlen kék-fehér játékos sem volt képes fél méterről a hálóba kotorni a labdát.

Az első félidő krónikájához tartozik még, hogy a szombathelyiek kétszer is a felsőkapufát találták telibe.

A második játékrészben már valamelyest jobbak voltak a fővárosiak, ám nem annyira, hogy az 51. percben megakadályozzák azt, hogy Rothmeisel Dóra újabb hibája után Fenyvesi Judit betaláljon a kapujukba (1-3).

A gólra - ki más? -, mint Jakabfi Zsanett válaszolt (2-3).

A hajrában már egyik kapuban sem került a labda. Az MTK közel sem tudta megismételni a tavaszi remeklését, és egy játékos, a klasszisformában játszó Jakabfi Zsanett - aki az elmúlt tíz nap alatt nyolc gólt szerzett - ezúttal kevésnek bizonyult a kupaelsőség kivívására. 

Izgalmas, fordulatos összecsapáson a két kapushiba után szerzett góllal a Szombathely megérdemelt győzelmet aratott. A mérkőzés után a kupát és az érmeket Király Gábor és Nahóczky Attila, az MLSZ szervezési osztályának munkatársai adták át.

NŐI MAGYAR KUPA-DÖNTŐ

MTK-HUNGÁRIA - VIKTÓRIA FC-SZOMBATHELY 2-3 (1-2)

Ajka, 100 néző. Vezette: Németh E. (Piri J., Németh B.)

MTK: Rothmeisel - Szabó I., Vadas, Gál T., Endrődi (Ács, a szünetben) - Jakabfi, Radics (Schumi M., 80. p.), Kátai, Brunda - Szabó Zs. (Garamvölgyi, 58.) - Méry. Edző: Turtóczki Sándor.

SZOMBATHELY: Szvorda (Papp E., 89. p.) - Megyeri, Horváth N. (Borbély, 53. p.), Tálosi, Tóth E. - Fenyvesi, Rácz Zs., Tóth G. (Pas, 62. p.), Marsai - Papp D., Szuh (Kovács E., 75. p.). Edző: Markó Edina.

GÓLSZERZŐ: Jakabfi (2), ill. Megyeri (2), Szuh.

KIÁLLÍTVA: Tóth E. (33. p.).

JÓ: Jakabfi, ill. Rácz Zs., Megyeri, Tóth G.

TURTÓCZKI SÁNDOR: - Csapatom mélyen tudása alatt teljesített a mérkőzésen, így megérdemelten nyert a Viktória.
MARKÓ EDINA: - A lányok bebizonyították, hogy igazi csapat vagyunk, hiszen tíz emberrel is óriási küzdenitudásról tettek tanúbizonyságot. Nagyon büszke vagyok rájuk.


Tudósított: B. NAGY ZOLTÁN (Nemzeti Sport)



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Kalózpapa E-mail küldése a hozzászólónak
2008. június 26. 18:11:52

Gratulálok a győztesnek !Mintha ezt az összefoglalót egy MTK-s irta volna !

2008/09 NBI.
1. Viktória FC-Szombathely15
2. MTK Hungária FC9
3. Győri ETO FC7
4. Ferencváros6
5. 1. FC Femina 936
6. Győri Dózsa SE6
7. Nagykutas-Filinger Trans4
8. Pécsi VSK0
részletes     
2008/2009., NB II, Keleti csoport
1. Újpesti TE6
2. Csepel FC6
3. Szegedi AK4
4. Gyulai Amazonok3
5. Nyíregyháza Spartacus FC2
6. Nyíregyháza Kölyök SC1
7. XII. Ker. Hegyvidék SE-Radisson Travel0
részletes     
2008/2009., NB II, Nyugati csoport
1. Pécsi MFC7
2. Taksony-Lancast SE5
3. Bonyhád-Völgység NSE5
4. Fészek Csempebolt NFK4
5. Dorogi Egyetértés SE-SAME3
6. Veszprém-Gizella0
7. Soproni FAC0
részletes     
2008/2009., Futsal NB I
1. Dunavarsány-Hellotel-Hefa0
2. Univerzum0
3. Tolna-Mözs0
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz0
5. Vesta-City Line K és 3S0
6. Somafone-Kiskunfélegyházi HTK0
7. Salgótarjáni Vadmacskák0
8. Skorpió-Salgótarján0
részletes     
2008/2009., Futsal NB II
részletes     
2008/2009., Női U17
1. Győri ETO FC3
2. Bonyhád-Völgység NSE3
3. Viktória FC-Szombathely1
4. Nagykutas NLSE1
5. Pécsi VSK0
6. MTK Hungária FC0
7. 1. FC Femina\'930
8. Győri Dózsa SE0
9. Kecskeméti NLE0
10. Ferencváros0
11. Pécsi MFC0
részletes     
NB I. góllövőlista :
Jakabfi Zsanett (MTK Hungária FC)9
Dörömbözi Csilla (Ferencváros)6
Pádár Anita (1. FC Femina '93)5
Deli Anikó (Ferencváros)4
Schumi Mercédesz (MTK Hungária FC)4
Nagy Hedvig (Nagykutas-Filinger Trans)4
Sebestyén Györgyi (1. FC Femina '93)3
Szuh Erika (Viktória FC-Szombathely)3
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Papp Dóra (Viktória FC-Szombathely)3

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista >>
NB II. góllövőlista >>
további képek
fórum

· Szegedi AK
· Csepel FC
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Gyulai Amazonok
· Kutasi lányok!!!
· Ha ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
· U15
· Futsal
· Somogyjád SZKKSE
· Fészek Csempebolt Fan Club
· Sopron Fan Club
· Veszprémi nöi foci
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· MTK Fan Club
· A női válogatottról
hozzászólások

· A női UEFA-kupában játszik a Femina
· Markó Edina - Vágó Attila háború (megszólal mindkét fél)
· Női NB I, NB II: teljes hétvégi (08.30-31.) összefoglaló
· Az augusztusi góltipp végeredménye
· Indul az NB II: körkérdés valamennyi szakvezetőhöz
· Női NB I: rajt előtti helyzetkép (átigazolási körkép)
· Elkészült a Magyar Kupa sorsolása
· Komárom-Esztergom megyei bajnokság - végeredmény!
· Szent István-napi Sportfesztivál Kamaraerdőn
· A júliusi góltipp végeredménye
név:
jelszó:
sporthir.com - a legtöbb, a legfrissebb eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat ETO FC GYŐR Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Kölyök SC PMFC
utolsó frissítés:
2008. szeptember 09. 22:17:31