kiemelt partnerek :   |  MLSZ.hu | foci24.com  |  nb1.hu | 
· Markó Edina - Vágó Attila háború (megszólal mindkét fél)
2008. augusztus 16. 15:16:05  nyomtatási kép  cikk küldése

Egyik internetes oldalon megjelent hírként, hogy Markó Edina a Viktória FC-Szombathely trénere lemondott az U19-es válogatott szövetségi edzői posztjáról. Ennek kívántunk utánajárni, aztán kiderült sokkal többről van szó, mint egyszerű távozásról.

 

- Most akkor igaz, hogy lemondott? - kérdeztük Markó Edinát.

- Csak részben igaz, ugyanis már megírtam a lemondásomat, de még nem küldtem be az MLSZ-be, de megteszem.

- Miért döntött a távozás mellett?

- A Romániában sorra került U19-es középdöntő tette be a kaput, pontosabban az A-válogatott, amely az elutazásunk előtt vívott meccset Diósgyőrött Írországgal. Az igazság az, hogy nem működött a kommunikáció köztem és Vágó Attila szövetségi edző között. Romániából hazatérve megírtam a beszámolómat az MLSZ-nek, hogy tehetséges garnitúra volt a kezemben, amellyel ki lehetett volna jutni az Eb-re, ha nem viszik el a felkészülési edzőtáborunkból hat emberünket a felnőttekhez. Az is nevetséges volt, hogy Diósgyőrben mérkőzést játszottak, majd az érintettek úgy estek be a reptérre, szinte percekkel az indulás előtt. Másnap meg Romániában meccsünk volt... Döntöttem: nem vagyok hajlandó Vágó Attilával együtt dolgozni. Amennyiben ő marad a szövetségi edző, akkor lemondok.

- Kemény szavak...

- Jó lenne, ha az MLSZ vezetői körülnéznének, hogy mi van a sportágban. Tíz éve nem volt ilyen mélyen a válogatott, mint most van. Miért nem kérték számon Vágó Attilán, hogy mit nyújtott eddig? Nézzük meg az eredményeket! A beígért tizenöt pontból csupán egy van. Minden edzőt az eredmények minősítik, így őt is... Nem tudom, meddig lesz még szövetségi edző, nem is érdekel, de amíg ő van, én nem maradok, mert nem lehet vele együtt dolgozni.

- Úgy tudni, hogy december 31-ig szóló szerződése van Vágó Attilának. Amennyiben ő távozna, akkor visszatérne?

- Ha tiszták lesznek a viszonyok, akkor igen. Nyolc éve dolgozom az utánpótlás-válogatottnál, megszerettem, így ha később felkérnek, akkor természetesen elvállanám.

- Milyen viszonyban van Vágó Attilával?

- Semmiféle viszonyban nem vagyok.

- Mi a véleménye arról, hogy több meghatározó játékos Vágó Attila szövetségi edző személye miatt mondta le a válogatottságot?

- Ez szomorú, mert Magyarországon nincs más motiváció a játékosoknak, mint a válogatottság. Sajnálatos, hogy ezt a jelenséget nézik, engedik, hagyják az MLSZ vezetői. Egy Paraoánu Arankát, Szvorda Melindát elengedi a sportág helyzetét nézve óriási luxus. Tisztelni, becsülni kellene a játékosokat. Én játszottam ötvenöt válogatott meccset, csapatkapitány is voltam, így tudom, mi zajlott akkor az együttesnél. Tisztelem azokat, akik meghozták azt a döntést, hogy lemondják a válogatottságot, és ezt vállalják is. Nem a langyos vízben kell lubickolni, változtatásra lenne szükség, több, rengeteget dolgozó edző van a mezőnyben. Vágó Attilának vannak főnökei, akiknek elszámolással tartozik, nézzék meg mit ígért, és mi valósult meg belőle...

 

Természetesen kíváncsiak voltunk Vágó Attila szövetségi edző álláspontjára is.

- Fogalmam sincs miért nem szeret Markó Edina, de az igazat megvallva én sem szeretem őt. Nem tudom, miért nem hív, de én sem hívom. Én soha semmivel nem bántottam meg Markó Edinát. Nekem pro-licencem van, neki csak B-licence, amellyel az utánpótlás-válogatottat vezeti. A portás sem utasítja a vezérigazgatót erre vagy arra. Ha valaki személyeset vitt be a válogatottba, az éppen ő volt, hiszen Vágó Fannyt nem hívta be az utánpótlás-válogatottba, holott helye lett volna a csapatban. Szerintem az irigység lehet a problémája, hogy Telek András után nem őt, hanem engem kértek fel szövetségi edzőnek.

- Markó Edina sérelmezte, hogy a romániai minitornára csak az utolsó pillanatban kapta meg a játékosokat.

- Írországgal szoros mérkőzést játszottunk, minden esélyünk megvolt arra, hogy Diósgyőrött megverjük őket. Ha sikerült volna nyernünk, több pontunk lenne, és más lenne a női válogatott megítélése is. Még hogy nem segítettem az U19-es válogatottat? Direkt kértem Igaz András technikai vezetőt, hogy tizenhárom órakor játszunk, hogy az U19-es válogatottban is játszó játékosok elérjék az este induló repülőt. Játszhattunk volna villanyfényes meccset is Diósgyőrött, sokkal több nézővel. Azért is Vágó Attila a hibás, mert nyerni akart az írek ellen? Tálosi Szabina és Jakabfi Zsanett játszott igazából az írek ellen, akik Romániában a legjobb teljesítményt nyújtották. Tehetek arról, hogy kikaptak az első meccsen Romániától? Tálosi és Jakabfi azért játszott jól a romániai középdöntőben, mert velem dolgozott előtte négy napot. Összesen öt labdarúgó (Jakabfi Zsanett, Tálosi Szabina, Papp Eszter, Tóth Alexandra, Ferencsik Evelin) volt, akit elengedtem az U19-es válogatotthoz. Ha nem engedem el őket, akkor kérdem én: milyen eredményt értek volna el Romániában?

- Tizenöt pontot ígért az Eb-selejtezőkön, amelyből csak egyet sikerült elérnie eddig.

- Milyen edző az, aki egy sorozat előtt azt mondja, hogy csak egy pontot szerzünk? Ez motiváció lett volna a játékosok felé? Az ír, a román és a magyar válogatott között nüanszok döntenek, szerencse, bírók, stb. Azt tudtuk, hogy az olaszok és a svédek oda-vissza mindenkit vernek. Itthon három győzelemre számítottam, valamint arra, hogy a románokat és íreket oda-vissza verjük, és esetleg az olaszok ellen hazai pályán egy pontot elcsíphetünk. Így meglett volna a tizenöt pont.

- Mi a véleménye Markó Edina lemondásáról?

- Saját klubcsapata mellett az U17-es és U19-es válogatottnál is dolgozik, lehet, már nem tudja összeegyeztetni a munkáit. A férje gyereket akar, és így Markó Edina rám keni a lemondását. Magánéleti problémái miatt Vágó Attila a hibás a távozása miatt? Nevetséges. Benne tüske van azért, mert nem nevezték ki az A-válogatotthoz, de B-licenccel, hogy akar a felnőtt csapatnál dolgozni? El kellene végeznie néhány iskolát; miért nem képzi magát tovább? Az U19-es válogatott számára óriási kudarc, hogy nem jutottak tovább Romániában, mert azzal a kerettel, ahol hatan a felnőtt válogatottban is játszanak, tovább kellett volna jutni, ezért Markó Edina a felelős. Ha velem készült volna az edzőtáborban az U19-es válogatott, akkor biztosan továbbjutottak volna. A továbbiakban Markó Edina valós, vagy kitalált sértődéseivel nem kívánok foglalkozni, részemről ez lezárva. Nem adom fel a harcot, továbbra is küzdeni fogok! Markó Edina munkájára nem tartok igényt a jövőben, igaz, eddig sem segített nekem. Az pedig, hogy feladja, és lemond, az ő magánügye, de ha rám akarja kenni a döntését, akkor nem mond igazat!

 

Készítette: B. Nagy Zoltán

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 06. 09:58:42

Teljesen egyértelmű,hogy mindig a nagyválogatotté a elsöbbség! Jó példa erre a magyar u21-es válogatott ahol Róth Antalnak le kellett mondani azokról a fiatalokról-Feczesin,Vass stb-akikre számitott Várhidi Péter kapitány a felnötteknél! És ez igy is van rendjén! Nem jutott tovább emiatt az u21? És? Mindenhol a felnött válogatott élvezz elsöbbséget! Megjegyzem Róth Antal nem mondott egy rossz szót sem Várhidire emiatt! Pedig ő sokkal komolyabb szakember és játékos volt mint Markó! Ezenkivül pedig az a legmegdöbbentőbb,hogy Markó nem is kérte el ezeket a játékosokat Attilától-ez világosan látszik a nyilatkozatából-igy tehát önmagától minek mondott volna le a felnött kapitány ezekről a játékosokról? Biztos vagyok abban,hogy hajlott volna Attila a kompromisszumra de mivel nem kérte el Tőle Markó a játékosokat nincs is miről beszélni!

kozepgulacs E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 20:59:12
A konkrét eset (U19-felnőtt) kapcsán úgy gondolom, hogy az időpontok egyeztetését lehetett/kellett volna ügyesebben megejteni. Ne legyen ilyen közel két fontos meccs egymáshoz. Ha viszont már így alakult, akkor (és nem csak akkor) a felnőtt válogatottat illeti meg az abszolút elsőség. A felnőtt válogatott vezetője válogat kedve szerint, a többiek a maradékból építkezhetnek. Nincs semmiféle jogalapjuk az első csapatot megbolygatni, igényekkel lépni fel ellene. Ez normális helyeken így normális.

(Bocs a maradék szó használatáért, nem bántó jelleggel írtam le.)

Sajnos néhány (vagy legalább egy) női klubcsapatunknál is fordult elő ilyesmi. A felnőtt csapat edzőjének kellett kb. könyörögnie, hogy a gyenge-közepesen szereplő U17 nagyívű mestere lemondjon játékosról. Akit pedig elengedett az "egybe", az sokszor elcsalta a focit a nagyoknál. Nyilvánvaló okokból és támogatóktól erősítve.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 12:35:20
Hogy milyen minőségű szakmai munka folyik a női válogatottban arra jó példa,hogy Borsos Vilmos kapusedzőt megbizták az U18-u19-es fiú válogatott kapusedzői teendőivel is! Ez mindenképpen komoly visszajelzés a munkájáról!
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 12:30:12
Kétségtelen Gyurinak igaza van de én elmondanám,hogy ezen kivül még,hogyan látom a helyzetet! Én úgy gondolom a női labdarugás közege nem kezeli jól az "idegeneket" magyarán azokat akik nem közülük való! Néhányan akik most Vágót szidják szidták Teleket is..Én úgy gondolom ,hogy az "idegenektől" egész egyszerűen féltik poziciójukat! Egy női labdarugásban dolgozó edző csak farkaslaciban,kisslaciban,hevesitomiban,dombójaniban,markóedinában képes gondolkodni másban nem! Ők úgy itélik meg ezek az EDZŐK a többiek nem azok! És ez baj! Ezenkivül pedig az is probléma,hogy a játékosok túlontúl is kötődnek ezekehez a "szakemberekhez",ami nem is csoda hiszen lasan évtizede edzik őket ezek a emberek-1-2 névtől eltekintve! Igy hát kialakult valamiféle ködődés is ami nőknél fontos tényező! És hát sajnos ezek közül az edzők közül többen vissza is élnek ezzel és ha nem közülük kerül ki a kapitány személye akkor úgymond közellenségnek állitják be a kinevezett kapitányt bárki is legyen az! Ki merem jelenteni sok edző a saját sértettsége miatt befolyásolja játékosait és ha egy játékos úgy megy le egy edzésre hogy elötte azt hallja,hogy a kapitány emberileg nulla és szakmailag felkészületlen akkor az első kissebb konfliktusféléből is nagy ügyet kreálnak persze a klubedzők támogatásával!
kozepgulacs E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 11:54:25
Szerintem egy kicsit elmentünk az alapkérdéstől. Ami a rosszullétet illeti, az is elhangzott, h a srácnak korábban is voltak gondjai, ezt eltitkolta. Hoppá!

Vissza az eredeti témára és a témát felélesztő hozzászólásra.
Szerintem Vágó és Markó is jó szakemberek, sok mindent ugyan máshogy látnak. Ehhez hozzáadódik az, h Markó is erősen reménykedett - állítólag - hogy szövkap lesz (=tüske benne). Egészen biztos vagyok abban, hogy a Vágót nem szerető nem csekély tábor teleduruzsolhatta Markó fejét és viszont. Nem ez lenne a magyar női fociban az első alkalom. (Bár szakmailag is olyan erősek lennének néhányan, mint sz.r kavarásban!) Az ilyen eseteket - ha fel akarják oldani - akkor fel lehet oldani. Le kell ülni beszélgetni, vagy szebben fogalmazva: intenzívebb és jobb kommunikációval. Két intelligens ember képes erre. Hogy ezt kinek kellett volna kezdeményeznie, arról megoszlanak a vélemények. Az én érzésem az, hogy van egy ügy, amit szolgálni kell. SZOLGÁLNI kell a magyar női labdarúgás ügyét annak, aki szereplője annak. Ez fontosabb, sokkal fontosabb annál, mint hogy "kinek esik le az a bizonyos aranygyűrű az ujjáról", azaz ki kezdeményezi a beszélgetést. Két fontos pozícióban levő ember nem kommunikált megfelelően. Magánemberként ez szívük joga, felelős pozícióban levő vezetőként szerintem mindketten hibáztak. Előrébb valónak tartottak talán bizonyos presztizs szempontokat az ügynél. A marakodásnak már megint az ügy látja a kárát.

Ez persze csak egy kívülálló magánvéleménye.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 11:05:01

Dehogy..Nb3-ból rengeteg fiatal játékos követte a MESTERT Diósgyőrbe! Pl:Burány,Szélpál és egyiknek sem lett baja csak ennek az afrikai-magyarnak! Ennie kellett volna ennyi..

KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 10:35:36
Andrew, milyen igazság, amikor van egy téma , te meg mindig másra tereled! Egy NB III-ból igazolt fiatal játékosnak még biztos sok volt az a tempó amit a Vágó diktált . Szerintem ez teljesen logikus.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 10:28:19
Ez nem elterelés hanem az igazság!
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 10:27:04
Kedves Andrew, megint jön a szokásos terelő hadművelet!
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 10:18:30
Semmiképpen sem a amit leirtál és különben is emlékszem arra,hogy mondtad volt egy sombathelyi játékos-azóta más csapatban játszik-aki rosszúllet egyik edzéseteken de lehet meccsen és  Te azt mondtad,hogy aazért mert rendszertelenül evett! Ugye tudod kiről beszélek?
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 10:06:34

"Az elsődleges orvosi vélemény szerint a szokatlanul erős terhelés miatt lett rosszul csapata keddi edzésén Gahwagi Nebil, a labdarúgó Soproni Ligában szereplő Diósgyőri VTK játékosa."


Nos kedves andrew, annyi cikk van a neten, amit fel lehet rakni. Hogy mi az igazság??

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 09:54:32

"Arra a kérdésünkre, hogy az eszméletvesztést okozhatta-e az erős fizikai igénybevétel az edzésen, az orvos-igazgató azt válaszolta, hogy ez a lehetőség sem zárható ki, főleg akkor, ha a sportoló nem megfelelően táplálkozott a rosszulléte előtti időszakban.""


Nos kedves Móni azóta kiderült a játékos éhgyomorra ment le edzésre és ez okozta az ájulást! Még az edzés elején voltak tehát semmiféle komoly terhelés nem volt még ekkor nem véletlen,hogy csak a nem megfelelően táplálkozó játékos esett össze!

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 09:47:03
Móni rossz hirem van a orvosi szakvélemény nem azt mondta ki amit Te állitottál! Nem értem mért kell a Fórumozókat megtévesztened!
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 09:42:29
Teljesen igaza van God-nak!
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 09:00:14

Szegény Hofi jut róla csak eszembe . Egyik számában mondta:


"Víz van a csapban, úgy ahogy mondom, a csapban víz van............ csak nem jön ki."


Lehet, hogy Vágónak hatalmas a szakmai tudása, csak nem jön ki. Mert eredményt nem ér el. Érdekes lehet, ez a fiatal fiú esete is, aki edzésen összeesett. Az orvosi vélemény szerint túl kemény volt neki az edzés. Ezt szerintem egy edzőnek észre kellett volna venni. De ez az én véleményem.


Lehet isteníteni, hogy milyen jó edző, de a jó edzőt az eredményei igazolnak. Vágónak nincs komolyabb eredménye. Semmi.

KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 08:47:25
Hát igen God látjuk , mit ér el Vágó Attila a hatalmas nagy szakmai tudásával. Diósgyőrből hamarosan repül, 1 pont a női válogatottal. Fantasztikus sikerek!
God E-mail küldése a hozzászólónak
2008. szeptember 05. 08:17:16
Menjen Markó Edina Kassai Mónikával együtt. Beképzelt nagyképű emberek, akik nagyon okosnak hiszik magukat...Vágó Attila nyomába sem érhetnek szakmai tudásban.
hohoka E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 19. 12:43:17
1 pont andrew-nak
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 19. 11:20:14
Tévedsz! A boritékra klikkelve látszódott a neved! Ennyit a jogi következményekről!
pityke E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 19. 11:14:23

Kedves Andrew! Nem járultam hozzá a nevem közzétételéhez, ezt valószínűsíthetőleg az oldalhoz történő hozzáférhetőséged visszaélésével tudhattad meg aminek akár jogi következményei is lehetnek!


A véleményemet magánemberként írtam, ugyanis már nem vagyok az adott intézmény vezetője, de mint sportban dolgozó - ezt is ki tudod deríteni - írtam.


Megkérlek, hogy a jövőben a törvényes kerete között mardjon a vitád!


Üdvözlettel:


Komláti István

cowboy E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 18. 11:15:02
Nem tudom mitől van az, hogy eddig ész érveket, ötleteket csak a sokak által lesajnált és lenézett Andrewtől olvastam az eseményekkel kapcsolatban. A legtöbb beírás csak háborgás vagy érdekképviselet. Andrewen kívül szinte minden beíró a saját érdekeit képviseli Kalózpapa-Femina, Mtkfan-MTK, Kassai Móni-Viktória stb...nyílván, hogy nekik elemi érdekük, hogy a szövkap az ő köreikből kerüljön ki. Azaz Kiss,Turtóczky,Markó közül. ezért véleményük nem mérvadó, mert alaposan elfogultak. (most én a szakmai érvekre gondolok és nem arra , melyik szereplő, hogy sértegeti a másikat) Írom ezt annak ellenére, hogy én nem örülö annak, hogy Markó Edina lemondott. Az egész helyzetért ami ennyire elmérgesedett, szintén a mostmár csak volt Női bizottság a felelős. Mégpedig azért, mert amikor nem az általuk javasolt Kiss Lászlót választották meg kapitánynak, akkor azonnal nem mondtak le, Mondván akkor ők súlytalanok! Ehelyett az első pillnattól aknamunkába kezdtek, kijártak fújolni a válogatott mérkőzésekre és röhögni azon, hogy az új kapitány a lányok nevét sem tudja. ez a saját bizonyítványuk, mert pont az ő feladatuk lett volna információkkal ellátni és mindenben segíteni az új kapitányt! És azt is mondom, hogy egy kellemes vacsorával egybekötött markó-Vágó találkozó és egyeztetés is az ő sanszuk lett volna. Ha azonnal lemondanak és nem húzzák az időt, gondolva, hogy majd hamarosan megbuktatják a kapitányt vagy megbukik magától, de mindenesetre nem segítik (ez is buktatás, csak annak a gusztustalanabb módja) de az idő telt és egyetlen terv sem jött be (eddig legalábbis). Így mostmár a lemondások jönnek (jöttek) de ez is inkább az ellehetetlenülésnek szól, mert PONT a bajnoki rajtnál, PONT amikor jön U19 meccs...stb...Inkorrekt dolog, mert a nyár elején vagy mondom már az első percben le kellett volna mondaniuk.Az MLSZ is hibás ebben, mert nekik is érdekük kellett volna, hogy legyen, hogy a két szakember (mindkettő kíváló szakember és felesleges hasonlítgatni őket, mert mindketten más úton haladnak) leüljön és közösen kialakítson egy koncepciót. Sajnálhatjuk, hogy ez nem jött össze! Pedig ez lett volna (és most is ez lenne) a legnagyobb nyereség! Markónak maradnia kéne (Vágó vigyen neki egy csokor virágot ...)és a Vágó féle kalibereket meg nem kéne elüldözni, hanem örülni kéne minden férfi foci felől érkezőnek (persze bizonyos szint felettieknek) de szerintem Vágó azzal, hogy nb2 és nb1 es edző a szintet bőven megüti, ellentétben sok női vonalon dolgozó edzővel. Érdekes, hogy csak nálunk hiszik, hogy teljesen más a női meg a férfi edzősködés. A méltán híres Német futballban nem így van. Ott a női válogatott kapitánya , később lehet a Kölni főiskola vezetője ahol férfi csapatok edzőit tanítja...de ott egyébként sincsenek ilyen abszurd baromságok mint nőifoci edző...meg férfifociedző...FUTBALLTRÉNER VAN.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 20:03:59
Bár egy meccs után felesleges nnagy következtetéseket levonni mégis elgondolkodtató,hogy egy férfifociból jött edző Péter Zoltán újonc csapata 5-0-ra verje meg idegenben azt a Pvsk-t amely Pécsen többek közt a Fradit és az Eto-t is megverte! Ez egy nagyon szép siker és ez is azt mutatja nem kell félni az "idegenből" érkező edzőktől!!!
Kalózpapa E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 19:50:27

Tamás!Márpedig a női fociban "mentális személyzetnek" is kell lennie az edzőnek!Én csak mint tényt irtam le ,idézve Töled !A  3  meccsből 2-t láttam ,való igaz egységesebb benyomást keltett a csapat !A licenc kérdésben egyetértünk !

Madonna E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 19:10:19

Sajnálom Markó Edina lemondását de mivel erre senki nem kényszeritette nem hiszem,hogy nekünk errül különösebben reagálnunk kellene! Biztosan jól megfontlt döntés volt ez! Számtalan eset volt és van arra amikor egy edző lemond,most is ez történt! Legalább több ideje jut a családjára! Pótolhatatlan ember nincs,ő sem az!

nagypupák E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 16:27:18

Bocs de muszáj! megfeküdte a sok minden és most szájmenésem lett. Újpest-Femina meccsen négy-öt emberrel állunk (törzs női foci min nyolc éve) jön V.A. aki már ki van nevezve és megkérdezi ki ez a lány egész ügyes mi meg összenéztünk. Kanta Kriszta volt. A Markó meg a Turtóczki (aki friss női edző volt) azt is tudta hogy milyen lábas merre fordul és uram bocsá' merre gurítja vissza a labdát. Ez volt a Telek hibája is többek közt tehát aki kinevezte nem tesz különbséget a tanulságos és az el.....uk között. Más: MTK-valaki de a kérdés ugyanaz és jön a válasz mire Ő behívja egy edzőmeccsre a G. Nikit aki nem szőke nem alacsony és alig-alig játszott az elmúlt években. De az edzőket legyen az Kiss L. Turtócki Hevesi T. vagy bárki meg se kérdezte ki mért aqjánlana vagy ha valaki egy fórumon ezt szóvá tette hát max egy figyelmn kívül hagyott szócsörte lett az eredmény. Nem tudom de gondolom a Kiss L is nehezen élte meg a pusztítás lálványát és azt hogy valaki szemére veti a Markó E-nak hogy sok lovat akar megülni Én meg úgy gondolom hogy egy Diósgyőr aki fiúból van és félkézzel lehet csinálni mellé egy egész más tematikát igénylő és mentálisan másként megközelíthető Lánycsapat pont a másik félkezére jó. (a lábaival meg a Tattersal hogy oda is érjen egy-egy meccsre mert mi öten hatan több női meccset láttunk mint Ö) De ha valaki azt hiszi hogy Ő a hibás biztosan tudható hogy nem Ő csak védi (mindenáron és minden eszközzel a saját stílusában -lásd Vágó Fanny- azt aki Őt odatette) Hát én inkább erről nyitnék fórumot mert ez talán előre mutat és segít. Az hogy NŐI SZAKEMBER van azt tudjuk és ha a szövetség nem látja vagy nem szereti vagy nem akarja az egy dolog de én látok látok kettőt-hármat (ld. tabella) bizony kedveském.

Tamás E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 14:50:04

Kedves Kalózpapa! Továbbra is vallom én nem békepapnak mentem az IRIS-hez és nem is mentális szemlélyzetnek..Kérek egy profi hátteret.Kaptak. nNújtottak egy gyenge amatőr szereplést, gyenge vezetéssel.Megsértődtek, és azt választották ami nekik a legjobb. De ettől még Újpestre sem iriodalomtanárnak hívtak.Ami meg a három meccsemet illeti: állítom jobban játszott az IRIS, és ezt a szakemberek is elismerték.mint elődöm alatt bármikor. Ennyit a liszencekről és papírokról.

Tamás E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 14:38:46

Azt gondolom Markó Edina és Vágó Attila munkáját mi nem tudjuk összehasonlítani. Csak az eredmények ismeretlében, én Markót egy sikeres edzőnek tartom, Vágót meg nem.Sem a férfi sem a női vonalon a világon semmit nem mutatott. Azt gondolom ilyen tipusú valahol jól fekvő, jó kapcsolatokkal rendelkező szürke edző, mint Vágó sok van.De a Viktóriát így összerakó női edző nincs sok.Markó Edina megérdemelte volna, azt, hogy Vágó együtt dolgozzon vele, lenne mire szerénynek lennie, hisz eredménytelen edző.Ilyen "berepülő" csókosok csajk rontanak a női futball helyzetén. Vágó pro-liszence lehet, hogy csak a potrásság ellátására elég, Markó B-je lehet, hogy sokkal több tudást tartalmaz. Ne essünk már hasra pénzért és egyéb szolgálatokért így-úgy szerzett papíroktól.Magam is tudom a férfi fociból átjönni, nagyon rögös és nagyon kanyargós út.Én is azon poroaszkálok., és estem már nagyot. Pökhendiséggel, és más lenézésével Vágó csak amúgy is csekély számban lévő híveit nyírbálja tovább.

Remete lány E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 14:36:53
Korcsogh Orsi és Irina legyen Edina útódja tehetséges edzők!
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 13:31:07

Jobb későn mint soha!!!

Kalózpapa E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 13:24:43

Megint közbe szólok!A férfi és a női foci összehasonlitása kicsit abszurd !Mint tudjuk a nők "gyengébbek "egészen más a lelkiviláguk ,mint a fiúknak !Ezért többet kell forditani a lelki egyensúlyúkra,és ha ezt egy edző nem érzi meg ,akkor baj van !Elég keskeny a mezsgye,ahol lavirozni lehet !Talán ezért nem jönnek a női labdarúgásba az edzők ,mert  tudják itt többet kell dolgozni és most nem csak a szakmai alapismeretekre gondolok ,hanem a pszihológiára  és a pedagógiára !Ezért nem csodálkoztam azon ,mikor az elnök-edző úr leirta "nem érti a lányokat ,pedig Ő mindent megtett értük ",lehet hogy a pénz nem "minden "? "Simogatni " kell a lelküket ,ezt a férfi labdarúgásból jött edző későn érti meg !

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 13:24:20
Móni azért mert valaki nem vesz részt a Vágó ellenes Markó lejáratásban attól még szóba állnak velem! Megpróbáltátok nem jött össze most már nem a múlttal hanem a jővővel kell foglalkozni! Markó lemondott és igaza van ákosnak most bizzni kell az Mlsz jó döntésében!
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 13:20:12
Tudod Andrew, beszélgess a Piroskával, a nagydával, meg a többiekkel. Te is úgy jársz mint a Vágó, senki sem akar már veled szóbaállni. Mert nem érdemes.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 13:10:30
Móni igazad van lehet egy pontot sem értek volna ők el!!! Amúgy meg felesleges Markó felnőtt kapitányságáról beszélni hiszen B licencel eleve nem lehet felnőtt kapitány tanulni meg nem akar a jelek szerint! Igy őt kilőhetjük!
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 13:04:00
"Én biztos vagyok abban,hogy ha teszem azt Attila lenne a Viktoria edzője ő is tudna ezüstérmes lenni a csapattal,sőt aranyérmet sem zárnám ki!"

Én meg biztos vagyok abban, ha akár Kiss László vagy Markó Edina lett volna ebben az évben a szövetségi kapitány, akkor nem egy pontot értek volna el, és előbbre tartana a női labdarúgás. Csak sajnos nekik nincs hátszelük.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 12:43:48
Móni azért gondolom Te is tisztában vagy azal,hogy több női focival foglalkozó edző is megmérettette magát a férfi futballban! Dombó János kiejtette az Inárcsot a megye 2-3-ból most meg egyesek trónra ültetnék! Siska Attila megyei I-es Öttevényben ha jól emlékszem 4-5-dik helyezéseket ért el,mig Attila szintén a Megye I-ből feljutattatta majd nb3-ban dobogóra vitte a Szegedet amely nélküle vissza is esett! Turtoczki nem a női foci szeretete miatt került ide hanem azért mert miután sikeres volt az Mtk ifikkel nem kapott komoly ajánlatot sehonnan! Komoly csapattól legalábbis nem! Szóval ne jöjjön itt senki nekem az eredményességgel mert igenis többet ért el a férfifociban edzőként Attila mint bármelyik olyan edző aki női klubban dolgozik de megmérettette magát a férfiaknál is! Én biztos vagyok abban,hogy ha teszem azt Attila lenne a Viktoria edzője ő is tudna ezüstérmes lenni a csapattal,sőt aranyérmet sem zárnám ki! Ha olyan jók lennének a női klubbokban dolgozó edzők biztos lehetsz benne,hogy valamelyik első vayg másodosztályú férfi labdarugóklub felfedezte volna magának és elvitték volna innen őket,hiszen ők sem önmaguk ellenségei! De mivel ez nem áll fennt ezért a női klubbokban dolgozó edzőknek és vezetőknek nem kellene ellenségnek és hozzá nem értőnek titulálni azokat akik nem közülük jöttek!
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 12:28:30

Azért érdekes piroska , hogy te is többször már megkérdezted az elmúlt félévben , hogy miért nem szeretik a Vágót, se a válogatottnál, se Diósgyőrben. Közben biztos a választ is már megtaláltad rá.

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 12:12:50
Móni mi az,hogy büszkén mondhassa,hogy ő a női válogatott kapitánya? Szerinted ez olyan nagy rang a szakmán belül? A női fociban dolgozok között biztosan de alapvetően nem hinném,hogy mondjuk egy Egervári irigyelné őt ezért! Sőt szerintem óriási dolog,hogy valaki egy nb1-es csapat mellett a női válogatott kispadját is elvállalta ehhez kell elhivatottság,a szakma szeretete,megszállotság szóval nem hiszem,hogy Attilának bizonyitania kellene,hogy érdekli őt a csapat! Ha Markót érdekelné az u19-es válogatott kispadja akkor nem másfél hónappal a selejetezők elött dobta volna be a törülközőt cserbenhagyva a csapataát! Április végén volt vége az u19-es meccseknek 4 hónap kellett a lemondáshoz? Játékosaira nem gondolt?
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 12:03:29

Kedves lágymányosi, tökéletesen összefoglaltad a női labdarúgás összes hazai problémáját, de azért a szövetségi kapitány kérdése is nagyon fontos. Mindenki tudja , hogy az MLSZ-ben mi folyik, de meg  vannak a kirakatcsapatok, akiket lehet mutogatni, hogy mi milyen jók vagyunk . Itt most a a fiúkra gondolok. De a hazai női labdarúgásban is nagyon fontos volt a válogatott, mint motiváció. Nagyon fontos , hogy olyan szövetségi kapitány legyen, akit érdekli a csapat. Jelenleg a női válogatott tagjai, még a megígért napi díjat sem kapják meg és nem hiszem , hogy Vágó esetleg szól az érdekükben, hiszen még a játékosok nevét sem tudja. Neki csak egyre kell a válogatott, hogy büszkén mondhassa, ő a magyar női válogatott szövetségi kapitánya, de az eredményeit, hogy mit ért el, arra nem lehet büszke. Nem hiszem, hogy ezért az eredményért, csak a klubok a hibásak. Egy kicsit magába is kéne néha nézni, ha már olyan fantasztikus dolognak tartja, hogy pro lisensen edző, aki még semmit sem ért el.

lágymányosi E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 11:35:07
emberek a nőifoci alapproblémáit nem a szöv.kap. kérdés fogja megoldani az csak 1 poszt.Pénzhiány,szervezetlenség,fejetlenség,összefogás hiánya,gyűlölködés,súlyos mentális problémák,bulijelleg,aggasztóan kevés játékos,nemzetközi szinthez súlyos edzéshiány/tudjuk a játékosok meló után tudnak csak/ szakemberhiány,pályaproblémák,infrastruktuális problémák,média nulla szerepe, felsőbb szinten a sportág lesajnálása és még sorolni lehetne tovább.Ezek az alapproblémák  a legfontosabbak és ha azok megszünnének akkor lenne fent is rend , fegyelem és előrelépés.No de ezt ki fogja megoldani?Ez a kérdés .Ez a vita ezeken nem segit.
Kalózpapa E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 11:13:45

Nem akartam beleszólni a vitába ,mert elmondtam már párszor a véleményemet ,de most megint kinyilt a bicsak a zsebemben !Ez a portás -vezérigazgató  összehasonlitás miatt !                        


Tisztelt "Pro licences "edző úr !


A "portás " többet tud a vállalat dolgairól,mint az ejtőernyővel beejtett "vezérigazgató" ,ezt azok jól tudják akik dolgoztak ilyen helyen !Nem véletlen tartják nagy becsben a "portásokat "!                 Ha jól tudom Markó Edinának tanári diplomája van testnevelés szakon és "B"licence !


Az U19 -l kapcsolatban ,azt nyilatkozta " óriási kudarc"ez megint az bizonyitja ,nincs tisztában a nemzetközi erőviszonyokkal ,mint ahogy nem volt tisztában mikor a felnőteknél a 15 pontot tervezte !(illet volna felkészülni,mert az a magyarázat amit ad, igen szegényes !!)


Az már csak hab a tortán ,hogy "továbbra is küzdeni fogok " ki ellen ?Őn saját magával birkozik ,mert amikor a "vezérigazgatót beejtik" akkor úgy kezdi az okosabbja ,hogy bemutatkozik és tanácsokat kér akár a "portástól " is !És még egy apró "baki ",hogy nem tart igényt a munkájára ,ha jól tudom nem Őn a munkáltató és Őn is csak egy alkalmazott !Őn igen magas lovon ül ,csak FORDITVA ami nagy baj !

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 17. 10:34:49

Tisztelt Komláti István! Pártatlanságodról annyit,hogy Te mint a Király Sportlétesitmény vezetője egyértelmű,hogy nem Vágó Attila mellett álsz,amit csak a tények kedvéért rögzitsünk! Én nem vitattam soha,hogy Markó Edina többet tett le a női fociban mint Vágó Attila melynek oka,hogy Vágó Attila nemrég kezdte meg női focis tevékenységét! Irtad,hogy D licencel is hozzni lehetett volna az 1 pontos teljesitményt,Te mint létesitményvezető ezt biztosan jól látja de én meg azt mondom,hogy a Viktoriával pedig még D licenc nélkül is bárki ki tudott volna hozzna ezüst és bronzérmeket nem nagy edzői bravur ez szerintem! Nem értem miért kell egyeseknek igy neked is Vágót kedő edzőként beállitani amikor edzői tapasztalata és felkészültsége alapján magasan a legjobb edzőnek számit a női fociban dolgozó edzők között! Én nem vitattam,hogy Markó ért el szép eredményeket u19-ben és bár Te csak győzelmeket és németek elleni vereségeket tettél fel azért voltak vereségek is! Nem is kevés vereség!


Egy elszólásod alapján megtudhatta mindenki,hogy miként került Markó az U-s kapitányi posztokra:"Jellemző az MLSZ-re, hogy a női szövetségi kapitányi poszt meg egyéb vezetői posztok bratyira mennek." Én azt gondolom,hogyha elfogadom azt-nem fogadom el amúgy-amit irtál akkor Markó Edina is igy került erre a posztra,hiszen nyilván nemcsak Vágó Attila az egyetlen protekciós hanem a többiek is!


 


Örülök,hogy Henry is úgy látja felesleges szembeállitani a 2 edzőt hiszen attól még nem lesz jobb a női focink sőt akkor sem ha Turtoczki,Fásy Ádám,Hevesi vagy Presszer lenne a felnött kapitány! Minden a klubbokban döl el aki mást mondd az csak a felelősséget akarja elháritani!

henry17 E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 23:09:04
széép...ezért tart itt a női foci...sérelmek ide vagy oda, Edinának nem kéne lemondania, szeptembertől indul az Ebre való felkészülés, rengeteg tehetséges labdarúgó került hozzá, akikbe bizhat, mert ugy vélem, bennük van lelkesedés, akaraterő, dominanci a még játék iránt...a felnőtt válogatottra ráférne egy kis frissités..fiatal játékosokra gondolok(pl: ahogy már olvastam Vágó Fanny nevét, akinek sztem helye van a válogatottban)akik tudnak egy kis életet vinni játékba...
a "nagyok" sztem már belefásultak, mind a játékba mind az eredménytelenségbe..
én..kiváló edzőnek tartom Vágó Attilát mind ahogy Markó Edinát is..
de h 2tekintélyes edző igy nyiltan marja egymást..elég durvák voltak a nyilatkozatok, tele személyeskedéssel ahelyett, h miért nem segítik egymást és komunikálnak egymással..;)
véleményem szerint vannak kiváló edzők Nb1ben-Nb2ben akit(ket) eltudnék képzelni válogatott élére(Turtóczky, Kiss L.)és ide sorolnám Dombó Jánost is, akit nagyszerű edzőnek tartok és eltudnám képzelni a női válogatott élére..rendkivül sok tapasztalattal rendelkezik és a kezei alatt kerülnek és tűnnek fel a tehetségek.(emlitenám pl Szabó Boglárkát akit fiatal kora ellenére már az u19es válogatottba jelölnék..;))
visszatérve MArkóra E.ra és Vágó A.-ra, sztem nem kéne lemondani vigye tovább az utánpotlást..előbb utobb jönni fognak az eredmények;)
Vágónak is kell adni még lehetőséget, ugymond bizonyitani, hülyeség lenne leváltani,megint egy uj szöv.kapitány 1évre semmire nem lesz jo... igaz h nem jöttek naon az eredmények, de nem is évek ota szövetségi kapitány..előbb utóbb összefog hozni egy ütőképes nemzeti válogatottat, amely képes lesz hozni a kötelező meccseket;)(voltam kinnt válogatott meccsen még az olaszok ellen bükkön és 70percig partiban voltak az olaszokkal, a végén fáradtak már el mentálisan és fizikálisan a lányok..ezen kéne javitani;)..)
pityke E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 22:51:45

Andrew! A Te pártatlanságod ott meghiúsult, hogy az U-19 edzőjét Markónak, míg a felnőttét Attilának hívod. De azért a tényekkel nehéz vitatkozni: a Markó Edina válogatottságával, a játékosmúltjával, az edzői tevékenységével és a B licence-vel többet tett le a női foci asztalára, mint az agyoniskolázott, nárcisztikus Vágó Attila. A pro licence-s edző azt nyilatkozza, hogy akár a játékvezetők is befolyásolhatják az ő munkáját. Mondjuk ezt az NB I-ben is sokszor hangsúlyozza... ezért fölösleges pro-ra járni. Az emberi oldala: azért az mégsem járja, hogy egy szövetségi edző nem tart kapcsolatot egy utánpótlás edzővel. Ezt is az iskolában tanítják bizonyára... Jellemző az MLSZ-re, hogy a női szövetségi kapitányi poszt meg egyéb vezetői posztok bratyira mennek.  Ja és hidd el ezt az egy pontot D licence-vel is meg lehetett volna szerezni. Szakértelem: tönkre vertek bennünk valami 6 góllal és azt nyilatkozta felvettük a versenyt az ellennel. Már nem emlékszem kivel játszottak azt hiszem a svédekkel, de nem is érdekel, mert ez kicsapta a biztosítékot.
A "Markó" legalább tényleg pariban volt náluk erősebb (német) csapattal, igaz csak B licence jutott.

aydin E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 22:08:32
...Azert -bármi is az igazság- Vágó nyilatkozata kicsit durva..főleg az utolsó bekezdés...  Licenszek ide vagy oda, én az Edinát akkor is szakembernek tartom, soksok éve van a női fociban, és nem hiszem hogy a licenszek döntetnének itt dolgokban... Vágó helyében tisztelném az Edinát,attól függetlenül,hogy milyen a viszony köztük.    ...jahm,és küzdeni fog Vágó Úr? Hát hajrá...csak látnánk végre eredményt, azt hiszem mindenki boldog lenne ha valami történne már...valami előrelépés válogatott szinten.   Persze ez csak az én véleményem :) 
maszatka! E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 21:19:11
Döbbenetes ez a Vágó Attila féle hozzáállás és nyilatkozat, de én még emlékszem arra a Farkas László (Újpest) féle egykori hozzászólásra (kb két-három éve...), hogy vele sem beszélt Markó Edina, hogy kiket ajánlana esetleg az U válogatottba. Összegezve, ha senki senkivel sem beszél, akkor hogy menne a női labdarúgás ügye előre? Én mindkettejüknek megköszönném a munkát az MLSZ helyében és jöhetne Kiss László a felnőttekhez Turtóczky meg az U-hoz.
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:19:37
A te zsenijeidről, akiket te így hívsz.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:14:46

Móni elöször is Markó a cikk alapján még nem adta be irásbeli lemondását igy addig nem fognak új edzőt kinevezni helyette hiszen Edinát nem rugták ki hanem önként távozott! Nem tudom milyen zsenikről beszélsz akiket kinevezhetnek a le sem mondott Markó utodjaként! Te tudsz valamit?

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:11:44
De miért? Női válogatott élén eleve csak a selejtezőcsoport lezárása után szoktak edzőt váltani és tudtommal a Olasz meccs még hátravan..Telek András is maradhatott a Vb selejtezők végéig! Megjegyzem ha már az eredménytelenségeről meg a célkitűzésről beszélünk Markó Edina az u17-es selejtezőkör elött továbbjutásról beszélt ám nem érte el célját! Ez alapján ő is távozhatott volna mert kiesni bárki tud! Szóval én úgy gondolom Markó inkább magával foglalkozzon és azzal,hogy cserbenhagyta csapatát akiket állitása szerint szeret!
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:07:35
Most jöhetnek a zsenijeid, akik megmutathatják mit tudnak az utánpótlás válogatott élén. Azért érdekes, ha az utánpótlás válogatott nem jut tovább, az az Edina hibája. De ha a Vágó nem ér el semmit a válogatott élén, azért a klubok a felelösek.
KassaiMóni E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:04:06
Kedves Andrew, most hogy már megszólitottál, azért én is hozzászólok az ügyhöz. Azért azt te is tudod, hogy valaki így teljesített volna egy válogatott élén, mint a Vágó akkor már rég kirúgták volna.
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:02:02

felkészültsége

andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 20:00:23

Móni ez a mit ért el már elég unalmas téma hiszen már az önmagában minősit egy edzőt,hogy hova hivják edzőnek ! Nos Vágó Attila azért több nb1-es és nb2-es csapatnak volt edzője jelenleg is a legmagasabb osztályban dolgozik és nyilván anyagilag is jobban megbecsülik! Nyilván ha ezek a klubbok Edinában nagyobb fantáziát látnának akkor őt vinnék oda és nem Vágót! Amúgy szeretném hangsúlyozni nem kérte senki sem Edinát,hogy lemondjon ő maga döntött igy kb 1 hónappal az u19-es selejtező elött mondvacsinált indokkal igy tiszteletben kell tartani döntését! Nem hinném,hogy attól lenne jobb labdarugásunk ha szembeállitanánk a 2 edzőt! De riasztó látni,hogy ez a női közeg ennyire nem fogadja be azokat a trénereket akik nem közülük kerültek be elfelejtve azt,hogy még nem volt Vágó a női fociban amikor megindultunk lefelé! Csak sajnos a női foci közege belterjes és nem veszi észre,hogy a nemzetközi szinthez sajnos a mi edzőink felkészületlensége nagyon kevés és ezért kellene,hogy legalább a szinten tartás miatt jöjjenek a magasabban kvalifikált edzők! Ettől függetlenül persze jár az elismerés azoknak akik jelenleg női klubbokban dolgoznak mert valóban lelkesek és az is lehet,hogy sokat dolgoznak csak éppen nem mindegy,hogy milyen szinvonalon teszik..

madelutan E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 19:58:45
Mindenki tudja, hogy Vágó hogyan került a női válogatott élére. Nem kellett hozzá nagy képzettség.
madelutan E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 19:52:29
"Ha valaki személyeset vitt be a válogatottba, az éppen ő volt, hiszen Vágó Fannyt nem hívta be az utánpótlás-válogatottba, holott helye lett volna a csapatban"

Azért a felnőtt válogatott keretében sem nagyon olvasom a Fanny nevét az utóbbi időben. Vagy itt is személyi okokból nem játszatta a Vágó tekintetes úr? Ja, hogy sérült volt és ezért nem is tudott volna játszani egyik csapatban sem.
madelutan E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 19:48:35
"Ugyanez a helyet vágó Attilával is aki képzettebb,tanultabb edző mint Markó és akár tetszik egyeseknek akár nem edzőként ő Magyarországon a legmagasabb osztályban dolgozik,Markó Edina meg amatőr csapatnál!" Valaki megmondhatná, hogy mit ért el már a Vágó ezzel hatalmas nagy képzettségével?
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 19:31:23

Kedves csilgab! Látom megkezdődtek a regisztrálások!  "nem hiszem, hogy így kéne nyilatkozni Edináról, ahogy Vágó nyilatkozik, nem szép dolog." Nem tudom észrevetted e a személyeskedést MArkó kezdte és sajnos már nem elöször szidta Vágót! Igen el kell ismerni Attila átvette ezt a stilust és ő is személyeskedett de ha nem lett volna ennek előzménye nem tette volna meg! Hogy én kimellé állok vagy kimellé nem az nem attól függ,hogy ki kezel egyenrangunak és ki válaszol a mail-okra hiszen példáúl Halmosi Béla mindig válaszolt a mailokra de soha vagy inkább ritkán álltam mellé! Nekem nem Isten sem Attila sem a többi női edző amit jól mutat,hogy példáúl Attilát is sokszor kritizáltam mégsem sértődőtt meg! Én továbbra is azt mondom felesleges emliteni,hogy melyik edző mennyit tett le az asztalra hiszen a női labdarugás amatőr és ide bizony a edzők közül olyanok jönnek akik nem kellenek sehova vagy legalábbis nem kellenek magasabb osztályba! Éppen ezért szerintem ha mondjuk Mourinho szerződne a női válogatottunk kispadjára ő is megkapná Tőled,hogy nem tett le annyit az asztalra a női fociban mint Markó de ettől függetlenül Mourinho sokkal jobb edző mint a nagyságos asszony! Ugyanez a helyet vágó Attilával is aki képzettebb,tanultabb edző mint Markó és akár tetszik egyeseknek akár nem edzőként ő Magyarországon a legmagasabb osztályban dolgozik,Markó Edina meg amatőr csapatnál! Éppen ezért azt gondolom szerintem örülni kell annak,hogy egy nb1-es edző elvállalta ezt a posztot és igyekszik átadni profi szemléletét a minden szempontból amatőr női közegben is! Rögtön hozzátenném,hogy a gyenge klubmunka miatt a válogatott mindenkori edzője eleve kudarcra van itélve ám szerintem a női labdarugásunknak ki kellene használni,hogy ilyen magas képesitésű szakember dolgozik és ha rajtam múlna komoly szerepet adnék neki a sportág jővőképét,stratégiáját illetően mert jól látszik újra fel kell épiteni női labdarugásunkat a alapoktól! Ne higyje senki azt,hogy a női fociban dolgozó edzők a szakmai elitet jelentik,erről szó nincsen,nem kell félni attól ha új valóban szakemberek jönnek majd a sportágba mondjuk a férfifociból is hiszen tudomásúl kell venni a válogatott eredményessége a klubbokban elvégzett munkától függ azaz nagyon jó lenne ha nemcsak a pirramis csúcsára a válogatott kispadjára jönnének komolyabb felkészültségű trénerek hanem a klubbokhoz is!

csilgab E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 19:03:11

Erre már muszáj volt regisztrálnom:


A pro licences papírjával Vágó úr miért csak egy pontot tudott szerezni a válogatott élén? Bármelyik játékosunk nagymamája ugyanezt az egy pontot elérte volna. Markó Edina kicsit többet tett le eddig az asztalra, mint Vágó, nem lehet egy lapon említeni kettőjüket. Nem a licenc a lényeg, és nem hiszem, hogy így kéne nyilatkozni Edináról, ahogy Vágó nyilatkozik, nem szép dolog. Még, hogy ezek miatt mondott le, nevetséges...ezen kívül nem kéne ilyen nagyarcúnak lenni, mert az eredmények mást mutatnak...és nem csak a női válogaott élén...Nem hiszem, hogy van olyan, aki játékosként, vagy edzőként többet tenne a női fociért, mint Edina, és azért mert valaki csak úgy beesik ide, és még semmit se csinált, csak okoskodot, meg nagyarcúskodott az kicsit kevés. Andrew figura is kicsit rosszul látja a helyzetet, mert ő mindig azok mellé áll, akik vele egynerangúnak kezelik, válaszolnak az e-mailjeire. Ezek neki az Istenek, mert szóbaállnak vele, akik nem beszélgetnek vele azok meg mind nem értenek hozzá... Mert ő biztos nagyon ért hozzá...Andrew azon kívül, hogy mindnekit szíd, semmit se csinál..Miért kell bántani azokat, akik letesznek valamit az asztalra, és nem csak dumálnak? Akik nem most, hanem már egy ideje ebben élnek, és ezért dolgoznak. Szerintem az a szégyen, hogy ilyenek akarnak beleszólni  a női labdarúgásba, meg az a szégyen, hogy egyes edzők ilyennel szóba állnak, és az hogy ilyenek formálhatnak véleményt olyan edzőkről, emberekről akiknek a cipőjüket nem pucolhatnák ki...ez, ami nem szép...

cowboy E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 16:36:31




andrew írta:
Végezetül szeretném megemliteni,hogy a felnött válogatott eredményessége 95 százalékban a klubmunkától függ i

A többit és az egész cikket még emésztenem kell, de ebben igazat adok neked Andrew. A válogatott a klubbokban elvégzett munka tükörképe. Ahogy olvasom itt a fórumot, hát ...azt látom, több komoly munkát végző edző kellene. amíg ez nem lesz így, csak himi-humi lesz addig nem lesz sajnos jó válogatottunk.
alex E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 16:26:56
Gratulálok...
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 16:24:57
Kérném szépen olvasva Markó Edina nyilatkozatát igyekszem megfogalmazni mit szeretne illetve mit képzel Markó Edina B licences edző.Elöször is azt,hogy a felnött válogatottat az utánpótláscsapatok alá helyezzék egészen addig amig ő az U-s kapitány hiszen ha ő lenne a felnötté akkor nyilván változna a helyzet! Markó Edina azt várja el,hogy az Mlsz úgy pattogjon ahogy ő azt szeretné:ha Markónak nem tetszik a felnött válogatott edzője akkor a Szövetség rugja ki az éppen aktuális kapitányt, ha 2 játékos a kb. ezer igazolt focistából ir a Szövetségnek egy levelet amiben kifejtik nem szimpatizálnak Attila bá-val akkor az Mlsz lépjen és rugja ki a kapitányt és termésetesen MArkó Edinát nevezzék ki a helyére hiszen ha nem igy tenne akkor azonnal szólna Fedor úrtnak,hogy a foci24.com-on szellőztesse meg lemondását hátha úgy beijednek ettől az Mlsz-ben és a női foci közegében,hogy azonnal azt teszik amit a nagyságos asszony akar! Pedig olvasva a cikket egyértelműen látszik,hogy Markó Edina semmiféle kapcsolatban nincs Vágó Attilával ami azt jelenti,hogy Markó nem is hivta fel Attilát,hogy az Ir meccsen ne számitson az u19-ben szóbajöhető játékosokra! Most kérdem én ha valaki akar a másiktól valami szivességet kérni akkor annak kell tárcsázni a telefont akitől a szivességet kérik? Mert szerintem nem! Ha valaki nincs semmiféle kapcsolatban vágó Attilával az honnan tudja,hogy nem tud vele együtt dolgozni? Megpróbálta? Nem próbálta meg!

Kérdezem én annak ismeretében,hogy Attila és Markó hónapok óta nem beszélt egymással miért nem mondott le elöbb? Mert ha lemond mondjuk decemberben megérteném de könyörgöm MArkó vagy 30-40 embert Szombathelyre vitt a Viktoria tornájára és ott kiválasztotta azokat akikre számit az u17-es és u19-es tornán! Érdekesség,hogy ott a lányok elött nem emlitett lemondást majd rá 2 hétre bekattant és Vágóra hivatkozva lemondott persze úgy,hogy irásban semmiféle lemondó nyilatkozatot nem adott! Magyarán szólva ez a lemondás nem más mint megfutamodás,cserbenhagyás! Úgy gondolom nem volt elegáns a lányokkal ezt megtenni Edinának hiszen ha teszem azt az u19-es torna után tette volna ezt az jobb megoldás lett volna hiszen most 1 hónappal a selejtezők elött ilyet tenni merénylet a játékosokkal és az eddigi munkaadó az Mlsz ellen! És még valami..Vágó Attila nyilatkozatait én évek óta olvasom soha egyetlen rossz szót nem mondott edzőkollégáiról mig Markó állandóan Vágót kritizálja és hát kollegalitás is van a világon és az edzői etikai kódex tiltja,hogy az edzők egymást szidják!

Végezetül szeretném megemliteni,hogy a felnött válogatott eredményessége 95 százalékban a klubmunkától függ igy sajnos Markó Edina melója is benne van az 1 pontos szereplésben na meg a többi klubedző munkája!
andrew E-mail küldése a hozzászólónak
2008. augusztus 16. 15:27:31
Csak egy mondatot szeretnék mondani igy kezdésnek:Vágó Attila munkaadója nem Markó Edina hanem az Mlsz igy nekik kell eldönteni,hogy maradhat e kapitány a jővőben vagy mással képzelik a jővőt,igy tehát azt kell mondanom Markó Edina szereptévesztésben van,hiszen ő nem MLSZ elnök!
2008/09 NBI.
1. Viktória FC-Szombathely15
2. MTK Hungária FC9
3. Győri ETO FC7
4. Ferencváros6
5. 1. FC Femina 936
6. Győri Dózsa SE6
7. Nagykutas-Filinger Trans4
8. Pécsi VSK0
részletes     
2008/2009., NB II, Keleti csoport
1. Újpesti TE6
2. Csepel FC6
3. Szegedi AK4
4. Gyulai Amazonok3
5. Nyíregyháza Spartacus FC2
6. Nyíregyháza Kölyök SC1
7. XII. Ker. Hegyvidék SE-Radisson Travel0
részletes     
2008/2009., NB II, Nyugati csoport
1. Pécsi MFC7
2. Taksony-Lancast SE5
3. Bonyhád-Völgység NSE5
4. Fészek Csempebolt NFK4
5. Dorogi Egyetértés SE-SAME3
6. Veszprém-Gizella0
7. Soproni FAC0
részletes     
2008/2009., Futsal NB I
1. Dunavarsány-Hellotel-Hefa0
2. Univerzum0
3. Tolna-Mözs0
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz0
5. Vesta-City Line K és 3S0
6. Somafone-Kiskunfélegyházi HTK0
7. Salgótarjáni Vadmacskák0
8. Skorpió-Salgótarján0
részletes     
2008/2009., Futsal NB II
részletes     
2008/2009., Női U17
1. Győri ETO FC3
2. Bonyhád-Völgység NSE3
3. Viktória FC-Szombathely1
4. Nagykutas NLSE1
5. Pécsi VSK0
6. MTK Hungária FC0
7. 1. FC Femina\'930
8. Győri Dózsa SE0
9. Kecskeméti NLE0
10. Ferencváros0
11. Pécsi MFC0
részletes     
NB I. góllövőlista :
Jakabfi Zsanett (MTK Hungária FC)9
Dörömbözi Csilla (Ferencváros)6
Pádár Anita (1. FC Femina '93)5
Deli Anikó (Ferencváros)4
Schumi Mercédesz (MTK Hungária FC)4
Nagy Hedvig (Nagykutas-Filinger Trans)4
Sebestyén Györgyi (1. FC Femina '93)3
Szuh Erika (Viktória FC-Szombathely)3
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Papp Dóra (Viktória FC-Szombathely)3

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista >>
NB II. góllövőlista >>
további képek
fórum

· Ha ide belépsz, hagyj fel minden reménnyel!
· Somogyjád SZKKSE
· Sopron Fan Club
· Gyulai Amazonok
· Csepel FC
· Szegedi AK
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Kutasi lányok!!!
· U15
· Futsal
· Fészek Csempebolt Fan Club
· Veszprémi nöi foci
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· MTK Fan Club
· A női válogatottról
hozzászólások

· Turtóczki Sándor elvárásai az utánpótlás-válogatottak szövetségi edzőjeként
· A női UEFA-kupában játszik a Femina
· Markó Edina - Vágó Attila háború (megszólal mindkét fél)
· Női NB I, NB II: teljes hétvégi (08.30-31.) összefoglaló
· Az augusztusi góltipp végeredménye
· Indul az NB II: körkérdés valamennyi szakvezetőhöz
· Női NB I: rajt előtti helyzetkép (átigazolási körkép)
· Elkészült a Magyar Kupa sorsolása
· Komárom-Esztergom megyei bajnokság - végeredmény!
· Szent István-napi Sportfesztivál Kamaraerdőn
név:
jelszó:
sporthir.com - a legtöbb, a legfrissebb eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat ETO FC GYŐR Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Kölyök SC PMFC
utolsó frissítés:
2008. szeptember 11. 06:31:57