kép
· Hétkúti-kupa: jobb gólkülönbség döntött az ukránok javára
2010. február 01. 19:04:38  nyomtatási kép  cikk küldése

Móron került megrendezésre az 1. Hétkúti-kupa, amelyet mindössze jobb gólkülönbségének köszönhetően az ukrán bajnok Belichanka nyert meg.

Hazánkban egyedülálló női nemzetközi futsalkupára került sor az elmúlt hétvégén Móron, a Wekerle Sándor Szabadidőközpontban. Az 1. Hétkúti-kupán öt csapat körmérkőzéses rendszerben küzdött meg egymással: a magyar bajnokság első három helyezettje mellett az ukrán válogatott gerincét adó Belichanka-NPU, valamint a cseh ligaválogatott vett részt a tornán.

Nem csak a résztvevők miatt volt különleges az esemény, hanem a szervező, Vesta-City Line K és 3S csapatának jóvoltából a résztvevők nem fizettek nevezési díjat, sőt az étkezésüket és a szállásukat (a Hétkúti Wellness Hotelban) is a székesfehérváriak vállalták magukra.

Az első meccset a házigazda Vesta a Tolna-Mözs ellen vívta, s némiképp meglepetésre a tolnaiak szereztek vezetést Varga Adél révén, majd a másik oldalon érkezett Dombai-Nagy Anett és hatszor talált be ellenfele kapujába, így a Vesta sima sikert aratott. Már ekkor látszott, bárhogy is alakuljanak az események, a vestások gólzsákja valamilyen különdíjat bizonyosan nyer - végül a gólkirálynői címet harcolta ki 12 találattal.

Remek játékot mutatott be az ukrán Belichanka, méltán mondhatjuk el róluk, hogy Európa egyik legjobb csapata. A nap utolsó meccse, a Vesta - Belichanka összecsapás előtt mindkét együttes 9-9 pontot gyűjtött, így - mint ahogyan azt előre valamelyest sejteni lehetett - kettejük között dőlt el az aranyérem sorsa. Az izgalmas derbin az ukránok szereztek vezetést, de Garamvölgyi Nikolett egyenlített, így az 1-1-es végeredmény a vendégeknek kedvezett, s jobb gólkülönbségüknek köszönhetően kupagyőztesek lettek.

Az eredményhirdetésen jelen volt Fenyves Péter, Mór polgármestere, Cser-Palkovics András országgyűlési képviselő, valamint Törő Gábor, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke is.

Az esemény után a Hétkúti Wellness Hotelban előbb a záróvacsora, majd a hajnalig tartó zenés-táncos mulatság vette kezdetét - valamennyi csapat játékosai és vezetői részvételével, sőt a télen az NB I-es játékvezetői keretből érthetetlenül kitett Arany Tamás is alaposan megtáncoltatta a futballistákat.

Folytatás: 2011 telén, amikor a Vesta megrendezi második nemzetközi futsaltornáját.

(Az 1. Hétkúti-tornáról a Sport Klub Tv összefoglalót készített, amelyben megszólal - többek között - 2009-ben az Év női futsaljátékosának választott ukrán Alina Gorobets is. Bár a Sport Klubon többször is műsorváltozás van, jelen állás szerint az anyag kedden 16.45-kor, szerdán 13.30-kor és csütörtök hajnali 3 órakor tekinthető meg.)

Eredmények:

Tolna-Mözs - Vesta-City Line K és 3S  2-7

Cseh ligaválogatott - Univerzum 1-4

Belichanka - Tolna-Mözs 7-1

Vesta-City Line K és 3S - Cseh ligaválogatott 4-2

Univerzum - Belichanka 2-4

Cseh ligaválogatott - Tolna-Mözs 7-1

Univerzum - Vesta-City Line K és 3S  3-5

Belichanka - Cseh ligaválogatott 4-0

Tolna-Mözs - Univerzum 1-1

Vesta-City Line K és 3S - Belichanka 1-1.

Végeredmény:

1. Belichanka; 2. Vesta-City Line K és 3S; 3. Univerzum; 4. Cseh ligaválogatott; 5. Tolna-Mözs.

Különdíjasok:

A legjobb kapus: Sipos Hajnalka (Univerzum).

A legjobb mezőnyjátékos: Yulia Forsyuk (Belichanka).

Gólkirálynő: Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 12 találattal.

Közönségdíjas: Vincze Anikó (Vesta-City Line K és 3S).

 

(B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

futsalos E-mail küldése a hozzászólónak
2010. február 02. 12:12:24
Érdemes volt az Alföldről Mórra utazni.Fantasztikus volt.És utána a buli frenetikus.Főszerkesztő Úr nélkül nekünk lányoknak rossz lenne. mindenkit meghatott..le a baseball sapkával előtte.Szép volt.
BNagyZoltán E-mail küldése a hozzászólónak
2010. február 02. 10:38:05
A rendezvényről készült igen sok fotó megtekinthető a www.futsal-hungary.hu honlapon a "Képek" között.
BNagyZoltán E-mail küldése a hozzászólónak
2010. február 02. 08:55:11
Akit esetleg érdekelne:

Az 1. Hétkúti-tornáról a Sport Klub Tv összefoglalót készített, amelyben megszólal - többek között - 2009-ben az Év női futsaljátékosának választott ukrán Alina Gorobets is. Bár a Sport Klubon többször is műsorváltozás van, jelen állás szerint az anyag kedden 16.45-kor, szerdán 13.30-kor és csütörtök hajnali 3 órakor tekinthető meg.

Tabellák

2009/2010, Női NB I
1. MTK Hungária FC45
2. Viktória FC-Szombathely40
3. Ferencváros29
4. Győri Dózsa SE26
5. 1. FC Femina\'93 SE-Hellotel21
6. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE20
7. Pécsi MFC11
8. Újpesti TE3
9. Győri ETO FC: visszalépett!0
részletes     
2009/2010, Női NB II, Keleti csoport
1. XII. Ker. Hegyvidék SE33
2. Szegedi AK-Boszorkányok31
3. Nyírség NSC22
4. Gyulai Amazonok18
5. Nyíregyháza Spartacus FC 16
6. Dorogi Egyetértés SE-SAME12
7. Holcim SC-Miskolc0
részletes     
2009/2010, Női NB II, Nyugati csoport
1. Nagykutas NLSE37
2. Soproni FAC28
3. Somogyjád SZKKSE26
4. Pécsi VSK16
5. Gizella-Veszprémi SE14
6. Fészek Csempebolt NFK7
7. Szigetvári Vasas SC3
részletes     
2009/2010, Női U18
1. Ferencváros30
2. Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE28
3. XII. Ker. Hegyvidék SE21
4. MTK Hungária FC20
5. Viktória FC-Szombathely16
6. Győri Dózsa SE15
7. 1. FC Femina\'93 SE9
8. Győri ETO FC8
9. Újpesti TE7
10. Pécsi MFC1
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB I
1. Vesta-City Line K és 3S40
2. Tolna-Mözs31
3. Univerzum29
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz25
5. Szegedi AK-Boszorkányok15
6. Skorpió SE-1. DFC Group-Salgótarján7
7. Somafone-Kiskunfélegyháza3
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Felsőházi rájátszás
1. Galaxis NFE13
2. Ferencváros12
3. Kiskunhalasi FC9
4. ELTE SE8
5. Gyöngyösi F&BSK-Amazon; SE6
részletes     
2009/2010, Női Futsal NB II, Alsóházi rájátszás
1. Bonyhád-Völgység NSE9
2. Tolna-Mözs II.6
3. Rubeola FC-Csömör3
4. Salgótarjáni Vadmacskák0
5. Siketek SK0
6. Miskolci Vénusz II.: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I. góllövőlista
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE-Hellotel)21
Méry Rita (MTK Hungária FC)18
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)17
Szarvas Alexandra (Viktória FC-Szombathely)16
Tóth Gabriella (Viktória FC-Szombathely)14
Jakab Réka (Győri Dózsa SE)13
Sipos Lilla (Ferencváros)13
Dörömbözi Csilla (Ferencváros)11
Fogl Katalin (Taksony-Bíró-Kert-MODEX Busz SE)7
Szuh Erika (Viktória FC-Szombathely)6

teljes lista >>
Futsal NB I. góllövőlista
Pádár Anita (Vesta-City Line K és 3S) 33
Dombai-Nagy Anett (Vesta-City Line K és 3S) 33
Szekér Anita (Univerzum) 24
Garadnai Erika (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 22
Varga Adél (Tolna-Mözs) 21
Simon Boglárka (Tolna-Mözs) 17
teljes lista>>
NB II. góllövőlista
Várkonyi Orsolya (Soproni FAC) 26
Mátyás Noémi (Somogyjád SZKKSE) 22
Végh Renáta (Nagykutas NLSE) 19
Dénes Dorottya (XII. Ker. Hegyvidék SE) 19
Bogyai Alexandra (Somogyjád SZKKSE) 17
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 16
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Sopron Fan Club
· Somogyjád SZKKSE
· Szegedi AK
· Futsal
· Kutasi lányok!!!
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Gyulai Amazonok
· Fészek Csempebolt Fan Club
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hegyvidék SE
· Női 30-as Klub
· UTE FAN CLUB
· Vélemények a honlapról
· Góltippp!
· Női Labdarúgás Baráti Kör

Hozzászólások

· NB I: a 18. fordulóból előrehozott meccsen nyert a Taksony
· Halasztósdi, avagy miért nincs pontos információ a történésekről?
· FTC: Kaszás Páltól megváltak, ismét Hevesi Tamás irányít
· Góltipp-játék: a februári végeredmény
· Megújult honlapunk dízájnja
· Futsal NB I: a 13. forduló (02.21.) részletes összefoglalója
· Kedden Szerbia ellen játszik a válogatott
· Hétkúti-kupa: jobb gólkülönbség döntött az ukránok javára
· Január 30.: nívós nemzetközi futsalkupa Móron (részletes programmal)
· Szombaton Dózsa-kupa Győrben (részletes programmal)
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék nb1.hu
partnerek
www.edzotaborok.hu
Viktória FC Szombathely MTK női foci FTC UTE női csapat Olimpia kattints !!! PVSK Női focicsapat Nagykutas PMFC