kép
· NB II, 5. forduló: a veszprémi Piszker Flóra szerezte meccse mind az öt találatát
2011. október 03. 15:43:30  nyomtatási kép  cikk küldése

Gólzáporos találkozókat hozott az NB II október első hétvégi fordulója. A Hegyvidék 11-szer, a Pécsvárad 9-szer, míg a Ferencváros II. 8-szor talált soros ellenfele hálójába.

A dobogón a helyzet változatlan az NB II-es pontvadászatban. Az első három helyezett egyaránt begyűjtötte a három pontot.

A mezőny egyetlen veretlen gárdája, a Pécsvárad a szezont jól kezdő, ám azóta egy kissé megtorpanó soproniakat fogadták, s a vártnál nagyobb különbségű, 9-1-es diadalt arattak.

Nem volt nehéz dolga a Hegyvidéknek sem, hiszen a sereghajtó Szigetvárt fogadták, s 11 gólt rámoltak be a baranyaiak kapujába. A gólgyártásban fej-fej mellett haladt a góllövőlista vezetője, Kálmán Hanna, valamint Halász Réka, mindketten négy találatig jutottak.

Náluk is többet ért el Piszker Flóra (képünkön), a Veszprém támadója, aki egymaga elég volt az utolsó előtti helyezett Dorog ellen. A nyáron Iregszemcséből Veszprémbe igazolt 17 és fél esztendős futballista jegyezte a hétvégi meccs mind az öt találatát. Bravúros teljesítmény volt!

A Ferencváros II. hat gólos különbséggel múlta felül az első két fordulót sikerrel kezdő, ám azóta nyerni képtelen újonc Metist.

A Pécsi VSK Nagykanizsán tudott nyerni a rutinos, a 3 hónap múlva 47. életévét taposó Ferencz Éva két találatával. Ifjoncok, merre jártok?

NB II

5. FORDULÓ

Veszprém-Gizella - Dorogi Egyetértés SE 5-0 (1-0)

Gólszerző: Piszker Flóra (5)

Pécsváradi SE - Soproni FAC 9-1 (4-1)

Gólszerző: Varga Adél (2), Schmidt Lilla (2), Fóris Renáta (2), Kaiser Karina, Jáhn Klaudia, Hunyadi Andrea, illetve Fehér Nikolett

TFSE-Hegyvidék - Szigetvári Vasas SC 11-0 (5-0)

Gólszerző: Kálmán Hanna (4), Halász Réka (4), Jánosik Ágnes, Bíró Nikolett, Christine Theresa Newberg

Nagykanizsai TE 1866 - Pécsi VSK 0-2 (0-1)

Gólszerző: Ferencz Éva (2)

Metis-Plantur 39 NFC - Ferencváros II. 2-8 (2-3)

Gólszerző: Kátai Lili, Román Ivette, illetve Solymos Krisztina (3), Soltész Bettina (2), Faltusz Viktória (2), Nagy-Peti Kitti

(A bajnokság teljes eredménylistája, góllövőlistája és az őszi idény programja megtalálható honlapunkon.)

(Összeállította: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

csapszi E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 07. 14:06:29
Örülök neki h ismered a helyzetem...es annak is h tisztaban vagy mindennel ami a mostani es az elöző csapatommal van...az h néha vannak megingások sztem minden csapattal előfordul...NB I ben is vannak ilyenek!! És reálisan nézem a helyzetet!!!!
vészhelyzet E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 07. 07:42:17
kedves csapszi nem azzal kéne foglalkozni ki a beiró hanem, hogy mit ir. talán rosszul érintet a beirás? szerinted mi a valós helyezése a volt és mostani csapatodnak? reálisan nézd a helyzetet.üdv
csapszi E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 05. 22:34:23
Ki a rák ez a vészhelyzet??..pfff szánalom!!
fertőtó E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 05. 08:23:52
UCR ha érdeklődsz az is baj ,ha dicsérsz az cikizés ha bírálsz az ellenséges támadás...Talán egy jó ételrecept?.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 04. 17:16:56
Kicsit olyan érzésem van, mintha ellenségesnek vélnéd a kérdéseimet. Eszem ágában sincs bántani senkit, egyszerűen érdekesnek találom a történetet, és általában hasznosabbnak gondolom, ha az ember utánajár és kérdez, mielőtt hülyeségeket gondol.
Például gondolhatok olyan hülyeséget, mivel szegény focista csajokat mindenki azzal a hülyeséggel piszkálja, hogy a foci az nem való lányoknak és menjen inkább kézilabdázni, hogy Flórának előbb kellett érnie a felnőttkort ahhoz, hogy önállóan dönthessen, elvesztegetve értékes éveket. Ilyeneket képzelek, ha a fantáziámra bízod.
De igazad van, jobb későn, mint soha. Sok sikert Flórának a női foci (esetleg futball) vadregényes világában!
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 04. 17:02:28
Még szerencse, hogy nincs problémám, mert akkor megoldása se lenne :)
mano14 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 04. 10:18:57
nem ott kell keresned egyszerüen ennyi a problémádra a megoldás hogy miért nem találod,amugy meg szerintem nem azt kell nézni hol játszott és hol nem hanem ,hogy jelenleg focizik és eredményesen
tulok E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 04. 06:17:08
Jó érzés látni mennyi istenáldotta tehetség bukkan elő az ország akár legkisebb falvaiban is.Ez is mutatja szükség van az ország minden szegletében arra,hogy a lányok focizzanak. Van ok az optimuzmusra de szükség van az MLSZ pénzügyi támogatására és programjaira is.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 23:19:37
Meg azt is látom, hogy az iregszemcsei utánpótlás csapat tavaly sorozatosan nem tudott megfelelő létszámmal kiállni, ennek ellenére nem jelenik meg Flóra a jegyzőkönyvekben.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 23:12:35
Azt látom! Azért lennék rá kíváncsi, hogy a hétvégi produkcióban a tehetségen kívül vajon mennyi rutin játszhatott szerepet.
mano14 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 23:06:18
Kedves ucr!
szerintem több olyan játékos is van aki nem csak egy sportágba tehetséges,Flóra kézilabdába és labdarúgásba is az :)
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 22:23:06
És Iregszemcsén tényleg futballozott valamit az elmúlt években? Volt rá ideje a kézilabda mellett? :)
mano14 E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 21:33:25
Elnézést hogy írok ,nem kötözködni akarok ,köszöni szépen hogy fiatalítják,de Flóra elmúlt 18 éves :)
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 20:15:21
Miért érdekelné az U19 válogatott szakmai stábját _most_ egy 1993-as születésű játékos?
vészhelyzet E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 19:12:15
irma már megint hülyeségeket hordasz össze.Piszker Flóra nyáron igazolt Veszprémbe.jobb lenne ha inkább azzal játszanál amivel egy idős vagy,amiket beirogatsz az arra vall mennyire SÖTÉT vagy.te bezzeg nem szereted ha cseszegetnek úgy hogy állitsd le magadat.
Irma E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 18:19:58
Gratulálok Flóra,csak így tovább! Újabb tehetséget add a Veszprém a női labdarúgásnak,ami mutatja,hogy kíváló szakmai munka folyik a klubnál.Reméljük az U19-es válogatott szakmai stábja is felfigyel rá.
Pumuklika E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 18:00:32

A tabella éllovasai ismét bravúros győzelmeket könyvelhettek el, gratulálok a csapatoknak! Öröm volt nézni a szebbnél-szebb találatokat. Sok a fiatal, tehetséges lány!


 

vészhelyzet E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 03. 17:43:18
Üdv.A jól kezdö Sopron és Metis valós tudása most jól látható a tabellán. Ezeknek a csapatoknak ez a reális helyezése. Az elsö két forduló után TALÁN bizakodtak egy jobb helyezésben , de ez a reális helyük a tabellán,nem mindegy hogy ki az ellenfél az elsö- második fordulóban.Grat. az FTC2- Pvárad-és a Hegyvidéknek.

Tabellák

NB I, alapszakasz, 2011/12
1. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)28
2. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)27
3. MTK Hungária FC (Bp.)22
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)18
5. Győri Dózsa SE16
6. Ferencvárosi TC12
7. Páter Fit-Well-Nagypáli9
8. Újpesti TE7
9. Szegedi AK3
10. Nyíregyháza Spartacus FC3
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC18
2. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)18
3. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)18
4. MTK Hungária FC (Bp.)15
5. Nyírség NSC (Nyíregyháza)14
6. Győri ETO FC13
7. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/8
8. Páter Fit-Well-Nagypáli7
9. Szegedi AK5
10. Győri Dózsa SE3
11. Újpesti TE /-2 pont/0
részletes     
NB II, 2011/12
1. Ferencvárosi TC II.19
2. Hegyvidék SE (Bp.)19
3. Pécsváradi SE18
4. Pécsi VSK14
5. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)13
6. Soproni FAC9
7. Nagykanizsai TE 18669
8. Veszprém-Gizella SE8
9. Dorogi Egyetértés SE4
10. Szigetvári Vasas SC0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz15
2. Univerzum-Aramis10
3. Vesta SE9
4. Tolna-Mözs9
5. Ferencváros7
6. MVFC-Berettyóújfalu7
7. Kiskunfélegyházi Fornetti6
8. Szegedi AK-Boszorkányok4
9. ELTE SE3
10. Galaxis NFE0
részletes     
Futsal NB II, Északi csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum9
2. Budapest Police SE9
3. Rubeola FC-Csömör8
4. Hegyvidék SE4
5. Obsitos SE4
részletes     
Futsal NB II, Déli csoport, 2011/12
1. Astra Kiskunfélegyházi Bulls7
2. Tolna-Mözs II.7
3. Szentesi FSC1
4. Szekszárdi UFC1
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2011/12
1. Skorpió SE-Salgótarján23
2. Hajdúböszörményi TE19
3. Apci Amazon SE8
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz II.1
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2011/12
1. Vesta SE II.17
2. Kalafa SE-Tatabánya13
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Fészek Csempebolt NFK (Ikrény)10
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE)20
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)17
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)13
Nagy Dóra (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)12
Méry Rita (MTK Hungária FC)12
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)11
Jakab Réka (Győri Dózsa SE)10
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)9
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)8
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)7

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 11
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 11
Németh Loretta (Győri ETO FC) 11
Kós Petra (MTK Hungária FC) 9
Diószegi Fanni (Ferencváros) 7
Lovas Anna (Nyírség NFC - Nyíregyháza) 7
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 12
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE) 11
Faltusz Viktória (Ferencváros II.) 9
Halász Réka (Hegyvidék SE) 7
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 6
Bucher Bettina (Pécsi VSK) 6
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita (Vesta SE) 22
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 11
Bernáth Csilla (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 11
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 10
Bernhardt Barbara (Univerzum-Aramis) 10
Üveges Katalin (Univerzum-Aramis) 8
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 11
Vígh Renáta (Hungária-Univerzum II.) 10
Bozsó Renáta (Apci Amazon SE) 8
Lovas Anna (Hajdúböszörményi TE) 8
Csuti Melinda (Fészek Csempebolt /Ikrény/) 8
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 7
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Nagypáli lányok!!!
· DRUKKERPRESSZÓ
· Szegedi AK
· Futsal
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U-15-ös bajnokságról
· Góltippp!
· Veszprémi nöi foci
· Sopron Fan Club
· secret service
· Hidegkúti Angyalok Fan Club
· 30-as nő focizni szeretne

Hozzászólások

· Eb-selejtező: válogatottunk 4-0-ra győzött idegenben a harmatgyenge bolgárok ellen
· Micsoda bemutatkozás! Gál Tímea góllal kezdett a görög bajnokság vasárnapi rajtján (Videóval!)
· Ma rajtol a görög bajnokság: Gál Tímeáék a bajnok PAOK ellen lépnek pályára
· Eb-selejtező: Bulgáriában próbálja megszerezni első pontjait a válogatott
· Kiss László szövetségi edző úgy döntött, hogy nem tájékoztatja honlapunkat
· U17-es Eb-selejtező: 5-0-s vereség a svédektől, ismét elmaradt a továbbjutás
· Eb-selejtező: Izland ellen játszik Pápán a válogatott szombaton (kezdőcsapattal!)
· NB I, 8. forduló: Nagy Anett műesése (?) utáni 11-essel nyert az Astra az MTK ellen
· U17-es Eb-selejtező: Bulgária 3-0-s legyőzésével kezdtük a csoportmeccseket
· U17, 7. forduló: Nagy Alexandra gálázott Győrben; megvan a második Femina-siker
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu