kép
· Eb-selejtező: Izland ellen játszik Pápán a válogatott szombaton (kezdőcsapattal!)
2011. október 21. 19:03:37  nyomtatási kép  cikk küldése

Október 22-én, szombaton Izland ellen játszik a magyar női válogatott Pápán, majd jövő csütörtökön Bulgáriában lépnek pályára a címeres mezesek. Mindkét meccs Eb-selejtező, s az a közös bennük, hogy nagy a reménykedés, miszerint az eddig pont nélküli nemzeti tizenegy elmozduljon a csoport utolsó helyéről, ahol jelenleg pont nélkül tanyázik.

Két meccs után pont nélkül áll a magyar válogatott az Eb-selejtezőcsoportjában. Az elkövetkezendő hat napban két mérkőzésen is pályára lép a válogatott - a javításra vagyis megvan az esély.

Amely nem tűnik egyszerűnek, elvégre október 22-én, szombaton 14 órakor Izland legjobbjai látogatnak Pápára.

Már itt érdemes megállni egy pillanatra! Miért is éppen Pápán játszik a női válogatott? Hogyan került oda az együttes? Egy olyan helyszínre, ahol nincs is női futballcsapat, és a férfi NB I-es gárda meccseiről sem lehet elmondani, hogy zsúfolt lelátók előtt zajlanának. Emellett a fővárostól 155 kilométerre van... Úgy érezzük, hogy nem ezen a mérkőzésen fog megdőlni a női meccsek nézőszáma...

Izlanddal legutóbb Székesfehérvárott játszottunk 2004. május 29-én, akkor 5-0-ra kaptunk ki, előtte Reykjavíkban 4-1-es vereséget szenvedtünk, szépítő találatunk Nagy Anett nevéhez fűződik.

Feltámadás most, két vesztes meccs után?

A válogatott keret amúgy Döbrentén készül a szombati, Izland elleni, illetve a jövő csütörtöki, Bulgáriában sorra kerülő összecsapásra.

A péntek délutáni edzést követően sikerült elérnünk Kiss László szövetségi edzőt, aki elmondta, hogy a tréningek jó hangulatban zajlottak, előtte videóztak, elemezték a saját, illetve ellenfelek meccseit, amely derűlátásra adhat okot. Igen ám, de Nagy Anett térde bevizesedett és a fogműtéten áteső Tóth II Alexandra sem százszázalékos.

Apropó, Nagy Anett! Hogy is került be a keretbe az egykori remek labdarúgó? - adódhat sokakban a kérdés.

"Mivel Anett visszatért a nagypályára, hazai bajnoki mérkőzéseit megnéztem, leültem vele beszélgetni, tudja-e vállalni a válogatott szereplést, s mivel igent mondott, ezért meghívtam."

Igen, egy egészséges Nagy Anettre valóban óriási szükség van, főleg a válogatott jelenlegi helyzetében. De valójában százszázalékos állapotban van? Kiss László szerint úgy tűnik, hogy nem...

Adódik a kérdés, vajon a szövetségi edző milyen eredményre számít az izlandi és a bolgár összecsapást illetően.

"Nem tervezek semmit, jó lenne pozitívan kijönni a két meccsből" - válaszolta Kiss László.

Végül is érthető az ex-Femina tréner vélekedése, hiszen az első kettő, a belga és a norvég meccsre minimálisan egy pont megszerzését tűzte ki célul, de a végén egy sem lett belőle.

"Nehéz meccs lesz az Izland elleni, hiszen ellenfelünk a bolgárokat 6-0-ra, a norvégokat 3-1-re verte, míg a belgákkal 0-0-t játszott" - mondta Kiss László.

Ezek tények.

És azok is, hogy sérülés miatt Jakabfi Zsanett és Tóth I Alexandra nem állhat a válogatott rendelkezésére. Ennyit a hiányzókról.

Két meghatározó labdarúgóról van szó, akik jelenléte pozitívan hathat(na) a társaságra. De ezúttal nem állnak a címeres mezesek rendelkezésére.

Közben megtudjuk, hogy vannak beugrók, ha az Izland elleni meccsen valaki megsérülne, és emiatt nem tud Bulgáriába utazni. A kapusoknál Rothmeisel Dóra, a mezőnyjátékosoknál Fogl Katalin és Szabó Boglárka.

Ezt már csak azért érdemes megjegyezni, mert a "zuhanyhíradó" szerint van olyan játékos (játékosok?), akiknek "derogál" elutazni a bolgár meccsre. Erre nem tért ki Kiss László, csak arra, hogy "vasárnap délelőtt látjuk majd, ki az, akire számíthatunk Bulgáriában, hiszen a sérülések módosíthatják az utazó keretet, de bízom benne, hogy a mostani 18-as kerettel utazhatunk a csütörtöki, idegenbeli összecsapásra."

Sejtelmesnek tűnő válasz, ennek ellenére borítékoljuk, a "jólértesültekre" hallgatva, hogy nem a mostani 18-as keret utazik majd Bulgáriába...

"Az Izland elleni meccs után nem jövünk vissza Budapestre, mivel nincs közvetlen repülőjárat Bulgáriába. Maradunk itt, a programok már megvannak, vasárnap délután például elmegyünk Győrbe, s az ETO - Videoton férfi NB I-es meccset tekintjük majd meg és kedd hajnalban indulunk Bécsbe, ahonnan repülővel utazunk tovább" - mondta Kiss László arról, hogy mi az elkövetkezendő napok tervezett programja.

Azt már meg sem kérdeztük a szövetségi edzőtől, igaz-e azon (újabb) "zuhanyhíradós" híresztelés, miszerint van olyan játékos (vannak olyan játékosok), aki(k) csak az edzésekre, illetve a meccsre mennek el mostanság, a taxiszámlát pedig az MLSZ fizeti... Ha ez igaz, az igen rossz fényt vet a sportágra, ezért bízzunk benne, hogy nem így van, bár ki tudja? Ha nagy az edzőtáboros "összefogás", akkor sosem tudjuk meg, bár ez esetben mindenki bele tud nézni a tükörbe?

Ennyi negatívum után Kiss László honlapunknak elmondta a tervezett kezdőcsapatot is Izland ellen:

Ezek szerint a Szőcs Réka - Demeter Réka, Szeitl Szilvia, Tálosi Szabina, Gál Tímea - Papp Dóra, Smuczer Angéla, Rácz Zsófia, Sipos Lilla - Vágó Fanny, Pádár Anita összeállítású együttes kezd, míg a kispadon Papp Eszter, Tóth II Alexandra, Jakab Réka, Megyeri Boglárka, Méry Rita, Szuh Erika és Nagy Anett foglal majd helyet.

Végezetül csak érdekességképp: az Izland elleni tervezett kezdőben két olyan játékos is helyet kapott, akit az előző NB I-es fordulóban kiállítottak...

(B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Coach E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 17:47:49
-Te Laci fáj mindenem,lépni sem bírok így pályára sem tudok lépni egyik meccsen sem,de légyszi hívj be a keretbe Izland ellen mert most jól jön a 100 ezer amit kapok érte. Utána igérem a Bulgária elleni selejtező elött sérültet jelentek és nem megyek.

-Oké.Sokat köszönhetek neked,időszámítás elött 800 évvel amikor még sikeres voltam rengeteget tettél értem. Az a minimum ,hogy így meghálálom neked.Azért a padra leültetlek,hogy ne legyen feltünő.

Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 11:13:34
Kedves Tónibá! Én amúgy imádlak de ez amit írtál ez akkora demagóg duma, hogy csak na! :) De így szeretünk!
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 10:52:19
A napidíj fontos és szükséges, ezzel kompenzálják az amatőr játékosok kiesését a munkából. Emlékezzünk, nem volt jó nélküle.

Ha viszont cél lesz belőle, hogyha valaki azért kerül oda, hogy napidíjat kapjon, és nem a válogatott sikeréért, abból nagyon szomorú következtetéseket lehetne levonni.

Például ilyet: szegény szakágnak mekkora problémája, hogy nincs pénz - de még többet árt, ha adnak neki.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 10:18:29
Hát én nem tudom, mi történt azóta, de valahogy jó lenne visszatolatni oda, ahol a Kanada elleni meccsnél volt a válogatott, és azon az úton folytatni.
Coach E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 08:14:09

Lehet én vagyok a naív de ha egyszer Anettnak fáj a térde,Alexnak meg a foga akkor mért nem hívnak be egészségeset a helyükre,ha már egyszer 200-300 ezer ft-ot felvehetnek a játékosok ilyen dupla meccsek után,teljesítmény és eredmény nélkül?!

BNagyZoltán E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 08:00:00

Nem zavar senki személyeskedése, a véleményeket kulturált hangnemben lehet ütközni.


Az viszont már bizonyára sokakat zavar(hat), hogy Eb-selejtező előtt "napközinek" használják az edzőtábort, odaruccanok, majd haza és ennek az útiköltségét (taxi?) fizesse az MLSZ (állítólag).


Ilyenre a női futball tekintetében nem emlékszem, hogy lett volna példa a válogatott összetartások történetében.


A napidíjra nem akartam kitérni, azt az Izland-meccs utánra marad.


Sokan meg fognak lepődni, mi is zajlik a háttérben valójában...

Coach E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 07:20:53
Tóni bá nem nagyon van a világon olyan hely ahol vereségek után agyondicsérik a csapatot és annak edzőjét. Mért szeretné,hogy éppen Magyarország legyen a kívétel? A sajtó már csak ilyen.Ha győzelem van minden jó és szép,ha nincs akkor meg éppen az ellenkezője. Csak sajnos mintha Kissnél évek óta nem lenne eredmény ezért érthető a vele szembeni kritikus hangnem.
Tóni bá E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 07:08:04
Kedves Tulok !!
Nem tudok veled egyet érteni!Igenis minden csapatnak és játékosnak vannak pozitívumai.Ennek a csapatnak az elöző Kapitány adta a gerincét.Kevesen estek ki azóta.Én azt a stábot és keretet is kedveltem nagyon.
Kevesen tudják rólam hogy nem csak Női focival foglalkozom itt Sopronban a SFAC 1900 SE valójában férfi focival foglakozik mi úgy kerültünk ebbe az egyesületbe hogy megszünt az FC Sopron.Ekkor én lettem a szakosztályvezető az egyesületnél.Jelen pillanatban a Megyei III.o-ban játszunk és hidd el vannak itt is könnyű és nehéz meccsek is.Mégis nekünk ez az NB.I.Van olyan falu ahova elmegyünk az a falu nagy ünnepe,mert tudják hogy a SFAC az egyik legöregebb egyesület az országban immár 111 éves.Mégis sokszor vereséget szenvedünk,ettől még a Mi csapatunk.
Kicsit vissza kanyarodva az eredeti témához.
Szerinted a Norvégok nem örültek neki hogy Mi kerültünk velük egy csoportba ?Tudták hogy ez tuti pont.Sztem nekünk illetve a női szakág vezetőinek az a feladata hogy legközelebb a Norvég csapat tartson tőlünk és egy pár év múlva már féljen tőlünk.
Ebben viszont Neked ,Nekem is nagy szerepünk van,és minden olyan embernek aki szereti a Női focit.
Nem biztos hogy az ilyen cikkek amit Zoli írt előre segíti a válogatott munkáját.
Elnézést a személyeskedésért de nekem ez a véleményem.
tulok E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 05:33:34
Sajnos erről a válogatottról nem lehet pozitívumot írni kedves Tóni bá,ahogy a kapítányról sem a nulla pontos produkció önmagáért beszél.Eddig mindenki örömmel ,feltétel nélkül ment a válogatotthoz, a játék szeretete,a győzelem megszerzése jelentette a motivációt,manapság már csak a fix zsebpénz, a legjobb is képes sérültet jelenteni,vagy csak az egyik meccsre elmenni a kettőböl.Fegyelmezetlen,sérült,formán kívüli játékosoktól hemzseg a keret ami felveti a kapitányi felelősséget is.Egyértelműen érződik,hogy a főszerkesztő úrat nem a lejáratás hanem a válogatottért való aggódás ösztönözte cikke megírásában,nyílván neki is elege van a gyalázatos szereplésből és a válogatott körüli történésekből.B.Nagynál jobban szerintem senki sem szeretné a győzelmet,amihez különösebb bravúr sem kell mivel Bulgária utolsó kalapból került hozzánk,5-6 góllal illik megverni még akkor is ha a sarki fűszeres állitaná össze a csapatot,míg a nálunk világranglistán hátrébb álló Belgium Izlandon is jó volt egy döntetlenre.Nem sztárcsapat az északi együttes,elvárható a csapattól,hogy 4-6 pontal tegye jóvá az első két meccs borzalmait.Erre képesek is a lányok.
Tóni bá E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 22. 03:47:59
SZÁMOMRA ez megint egy negatív,lejáratos cikk és semmi más!Nem is értem hogy Laci bácsi miért válaszolt a kérdésekre.Még el sem utazott a csapat ,még nem edzettek ,de Mi már megint kikezdjük a csapatot ill.a kapitányt.Miért nem írunk valami pozitív dolgot?Miért nem buzdítjuk a csajokat ill.a csapatot ?
Vagy valaki fizet ezért a sok lejáratos beszólásokért ??
HAJRÁ CSAJOK, HAJRÁ MAGYAROK !!!!!!!!!!!!!
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 21. 21:05:30
Én sem mondtam, hogy melléfogott.
De az, hogy taxival igyekszik a válogatotthoz a játékos, nekem inkább hangzik úgy, mint egy valamilyen problémának a megoldása, nem pedig mint maga a probléma.
Persze az ideális az lenne, ha végig ott tudna lenni, de hát hol vagyunk mi az ideálistól egyébként is.
Coach E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 21. 20:34:05
Nem szorul magyarázatra. A napídijak pontosan azért vannak,hogy a munkából kieső jövedelmet pótolni tudják cserébe vállalják,hogy a mérkőzést megelőző összetartásokon is résztvennek. Ugyanis egy jó közösség kialakulásához elengedhetetlenül fontos,hogy mindneki végigcsinálja a felkészülést. Érthetetlen mért csak az állandóan sérült Anett tagja az Astrából a keretnek amikor Magyarország legjobb szélsőhátvédei közül Pincze Gabi és esetleg Molnár Judit is beférne oda,nem beszélve Megyes Ágiról. Astrások vannak jelenleg a legjobb formában,ez elkerülte a kapítány figyelmét. Valahogy úgy tűnik mintha valami nem stimmelne a válogatott körül,nem hiszem,hogy B.Nagy nagyon melléfogott volna.
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2011. október 21. 20:03:38
Mi vet rossz fényt (ha igaz az értesülés): az, hogy fizeti az MLSZ a taxit, vagy hogy csak akkor vannak ott, amikor muszáj? És pontosan mire is vet rossz fényt (tényleg a sportágra)? Ez magyarázatra szorul.

Tabellák

NB I, alapszakasz, 2011/12
1. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)28
2. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)27
3. MTK Hungária FC (Bp.)22
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)18
5. Győri Dózsa SE16
6. Ferencvárosi TC12
7. Páter Fit-Well-Nagypáli9
8. Újpesti TE7
9. Szegedi AK3
10. Nyíregyháza Spartacus FC3
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC18
2. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)18
3. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)18
4. MTK Hungária FC (Bp.)15
5. Nyírség NSC (Nyíregyháza)14
6. Győri ETO FC13
7. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/8
8. Páter Fit-Well-Nagypáli7
9. Szegedi AK5
10. Győri Dózsa SE3
11. Újpesti TE /-2 pont/0
részletes     
NB II, 2011/12
1. Ferencvárosi TC II.19
2. Hegyvidék SE (Bp.)19
3. Pécsváradi SE18
4. Pécsi VSK14
5. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)13
6. Soproni FAC9
7. Nagykanizsai TE 18669
8. Veszprém-Gizella SE8
9. Dorogi Egyetértés SE4
10. Szigetvári Vasas SC0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz15
2. Univerzum-Aramis10
3. Vesta SE9
4. Tolna-Mözs9
5. Ferencváros7
6. MVFC-Berettyóújfalu7
7. Kiskunfélegyházi Fornetti6
8. Szegedi AK-Boszorkányok4
9. ELTE SE3
10. Galaxis NFE0
részletes     
Futsal NB II, Északi csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum9
2. Budapest Police SE9
3. Rubeola FC-Csömör8
4. Hegyvidék SE4
5. Obsitos SE4
részletes     
Futsal NB II, Déli csoport, 2011/12
1. Astra Kiskunfélegyházi Bulls7
2. Tolna-Mözs II.7
3. Szentesi FSC1
4. Szekszárdi UFC1
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2011/12
1. Skorpió SE-Salgótarján23
2. Hajdúböszörményi TE19
3. Apci Amazon SE8
4. Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz II.1
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2011/12
1. Vesta SE II.17
2. Kalafa SE-Tatabánya13
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Fészek Csempebolt NFK (Ikrény)10
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita (1. FC Femina '93 SE)20
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)17
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)13
Nagy Dóra (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)12
Méry Rita (MTK Hungária FC)12
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)11
Jakab Réka (Győri Dózsa SE)10
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)9
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)8
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)7

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 11
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 11
Németh Loretta (Győri ETO FC) 11
Kós Petra (MTK Hungária FC) 9
Diószegi Fanni (Ferencváros) 7
Lovas Anna (Nyírség NFC - Nyíregyháza) 7
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 12
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE) 11
Faltusz Viktória (Ferencváros II.) 9
Halász Réka (Hegyvidék SE) 7
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 6
Bucher Bettina (Pécsi VSK) 6
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita (Vesta SE) 22
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 11
Bernáth Csilla (Miskolci Szabadidőközpont-Vénusz) 11
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 10
Bernhardt Barbara (Univerzum-Aramis) 10
Üveges Katalin (Univerzum-Aramis) 8
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 11
Vígh Renáta (Hungária-Univerzum II.) 10
Bozsó Renáta (Apci Amazon SE) 8
Lovas Anna (Hajdúböszörményi TE) 8
Csuti Melinda (Fészek Csempebolt /Ikrény/) 8
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 7
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· DRUKKERPRESSZÓ
· Szegedi AK
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Nagypáli lányok!!!
· Futsal
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U-15-ös bajnokságról
· Góltippp!
· Veszprémi nöi foci
· Sopron Fan Club
· secret service
· Hidegkúti Angyalok Fan Club
· 30-as nő focizni szeretne

Hozzászólások

· Micsoda bemutatkozás! Gál Tímea góllal kezdett a görög bajnokság vasárnapi rajtján
· Eb-selejtező: válogatottunk 4-0-ra győzött idegenben a harmatgyenge bolgárok ellen
· Ma rajtol a görög bajnokság: Gál Tímeáék a bajnok PAOK ellen lépnek pályára
· Eb-selejtező: Bulgáriában próbálja megszerezni első pontjait a válogatott
· Kiss László szövetségi edző úgy döntött, hogy nem tájékoztatja honlapunkat
· U17-es Eb-selejtező: 5-0-s vereség a svédektől, ismét elmaradt a továbbjutás
· Eb-selejtező: Izland ellen játszik Pápán a válogatott szombaton (kezdőcsapattal!)
· NB I, 8. forduló: Nagy Anett műesése (?) utáni 11-essel nyert az Astra az MTK ellen
· U17-es Eb-selejtező: Bulgária 3-0-s legyőzésével kezdtük a csoportmeccseket
· U17, 7. forduló: Nagy Alexandra gálázott Győrben; megvan a második Femina-siker
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu