kép
· Portugáliában szerepel válogatottunk - legjobb esetben is csak a 7. helyen végezhet
2012. február 27. 09:58:15  nyomtatási kép  cikk küldése

Közel két hétre Portugáliába utazik a magyar női válogatott, ahol nemzetközi tornán vesz részt. A mieink az alsóházba kerültek, így ha minden meccset megnyernek, akkor is csak a 7. helyen végezhetnek. Hazaérkezésük után két nappal pedig folytatódik a bajnokság...

Az Algarve Kupát 1994-ben rendezték meg először, idén 19. alkalommal mérkőznek meg egymással a meghívott válogatottak a portugáliai Algarve-tartomány pályáin. A viadalon évről évre a világ legjobb csapatai is részt vesznek, idén többek között a világbajnoki címvédő japán, az Európa-bajnoki címvédő német, vagy a világ közvetlen élvonalához tartozó amerikai és svéd válogatott is ott lesz a tornán.

A 12 résztvevőt három csoportba osztották, a nyolc legerősebb válogatott került az A és a B jelű négyesbe, és a torna szabályai szerint csak ezen együttesek közül kerülhetnek ki a dobogósok. A mieink a C-csoportba kaptak besorolást az írek, a walesiek és a házigazda portugálok mellé. A kvartett első két helyezettje a helyosztón a két elitcsoport negyedik helyezettjével meccsel a 7-10. helyért.

A válogatott szombattól készült együtt Telkiben, és hétfőn délután indul útra Portugáliába. A keret az Eb-selejtezők során is szereplő játékosokra épül, de olyan futballisták is elutaznak a tornára, akik nem számítottak stabil csapattagnak az utóbbi időszakban, így Csiszár Henrietta abszolút újoncként első válogatott fellépésére készül, Zágor Bernadett pedig két év után kapott ismét meghívót az együttesbe.

(Azt már csak honlapunk jegyzi meg, hogy a klubcsapatok szempontjából a lehető legrosszabb időpontban rendezik meg a portugáliai eseményt. A bajnokság tavaszi folytatása előtt majd' két hétig a szakvezetők nem dolgozhatnak együtt meghatározó játékosaikkal, március 8-án, csütörtökön hazaérnek és két nap múlva bajnoki meccs következik. Az pedig igencsak kérdéses, hogy a meccsek között vajon megfelelő szakmai munkát végeznek a futballisták, edzenek-e vagy nem...)

A válogatott utazó kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Papp Eszter (Viktória FC-Szombathely)
Kovács Klaudia (Astra)

Védők:

Szeitl Szilvia (1. FC Femina)
Tálosi Szabina (Viktória FC-Szombathely)
Tóth Alexandra (Viktória FC-Szombathely)
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)
Gál Tímea (Volosz)
Szabó Boglárka (Astra)

Középpályások:

Demeter Réka (MTK Hungária FC)
Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Csiszár Henrietta (Ferencváros)
Sipos Lilla (Viktória FC-Szombathely)
Rácz Zsófia (Viktória FC-Szombathely)
Szuh Erika (Lokomotiv Lepizig)

Támadók:

Pádár Anita (MTK Hungária FC)
Dombai-Nagy Anett (Astra)
Fogl Katalin (Astra)
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)
Zágor Bernadett (MTK Hungária FC)

A válogatott programja:

Február 29., szerda:
Magyarország-Írország, 16.00

Március 2., péntek:
Magyarország-Portugália, 16.15

Március 5., hétfő:
Magyarország-Wales, 18.15

Március 7., szerda:
Magyarország-???

(az mlsz.hu nyomán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 29. 17:55:03
Végeredmény: Magyarország-Írország 1-0 (1-0)
Gólszerző: Sipos Lilla (2.)
Simonyi A. E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 29. 17:41:56
80 perc után Magyar-Ír 1-0 Sipos Lilla (2.perc)
Djosy E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 29. 16:53:13
Félidőben 1 - 0 ide :)
BNagyZoltán E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 28. 08:12:47
És ha hétköznap? Ha 2 forduló lenne 7közben, abból 1 hazai meccs. Most 1 napot ki lehet bírni, hogy legyen megfelelő nyári szünet. Ennyit be lehet áldozni. Ha meg nem, akkor alig lesz nyári szünet. Valamit valamiért. Ennyi :P
ucr E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 27. 20:18:14
Hogyan adminisztrálnátok egy hétközi fordulót? Ugye az munkanap, a bajnokság meg amatőr... nem mondhatja azt a szövetség, hogy márpedig a forduló az akkor van.
BNagyZoltán E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 27. 18:26:37
Kivételesen / :) / maximálisan egyetértünk. 2 hetes szünetnek a végén semmi értelme, valóban 1-2 hétközi forduló beiktatása lehet megoldás. Annyit lehetne vállalni a felsőházi rájátszás csapatainak...
Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 27. 17:39:02
Coach! Lehet hogy focizott Béla de nem olyan szinten, hogy ezzel a problémával találkozhatott volna. De vannak ott a csapatnál értelmes lányok ( volt soxoros válogatottak és profi mentalitásúak) akik majd elmagyarázzák neki ezt a dolgot. Remélem.
Coach E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 27. 17:32:13
B.Nagy Zoli is pontosan tudja a válogatottnál miféle "szakmai" munka folyik,így a bajnokság elején azok a csapatok szerepelhetnek jobban az élbolyban akik a legkevesebb játékost adják a nemzeti csapatba.Ezzel tehát különösebben nem is érdemes foglalkozni.

A női bizottság javaslata a bajnokság elhúzódására meg úgy rossz ahogy van,látszik nem éppen hozzáértőkből áll ez a társaság.elképzelhető,hogy az utolsó fordulóban döl el a bajnoki cím sorsa,nem lenne szerencsés a válogatott mérkőzések utánra hagyni a döntést,mert a játékosok agya ilyenkor azért legalább annyira a klubcsapat körül forognak mint a válogatotton,tehát megoszlik a figyelem. Látszik,hogy olyanok vannak a női bizottságban akik korábban sohasem fociztak így nem tudnak játékos fejjel gondolkodni. Flipperke javaslata tökéletes,hétközi fordulók kellenek biztos vagyok benne,hogy a klubok is támogatnák ezt.

Flipperke E-mail küldése a hozzászólónak
2012. február 27. 14:18:36
"(Azt már csak honlapunk jegyzi meg, hogy a klubcsapatok szempontjából a lehető legrosszabb időpontban rendezik meg a portugáliai eseményt. A bajnokság tavaszi folytatása előtt majd' két hétig a szakvezetők nem dolgozhatnak együtt meghatározó játékosaikkal, március 8-án, csütörtökön hazaérnek és két nap múlva bajnoki meccs következik. Az pedig igencsak kérdéses, hogy a meccsek között vajon megfelelő szakmai munkát végeznek a futballisták, edzenek-e vagy nem...)"

Jól látod Zoli! Arról nem is beszélve, hogy a bajnoki rajt így is eltolódik és lesz egy luk rögtön az elején azoknak akiket meg nem érint a dolog. Sőt azt hallani, hogy a bajnokság végére még nagyobb badarságot szervez a "női bizottság" mégpedig, hogy az utolsó előtti forduló után 2 hétre elnapolják a bajnokságot... a válogatott elutazik ... majd visszajön és ekkor kerül sor az utolsó fordulóra! ..Ami nonszensz ismét azoknak akiket nem érint, mert ugye a csapatok nem tudnak pihenőre vonulni... akik meg a válcsiban vannak azoknak sem jó .... na már most nem épeszűbb inkább egyetlen egyszer egy szerdai fordulót tartani??

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)28
2. MTK Hungária FC (Bp.)25
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)18
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)4
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)22
2. Újpesti TE17
3. Szegedi AK15
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC9
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC46
2. MTK Hungária FC (Bp.)37
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)34
4. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
5. Győri ETO FC32
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Szegedi AK12
8. Páter Fit-Well-Nagypáli11
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
11. Újpesti TE /-5 pont/1
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)40
2. Pécsváradi SE33
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)25
4. Pécsi VSK24
5. Nagykanizsai TE 186622
6. Veszprém-Gizella SE21
7. Soproni FAC16
8. Dorogi Egyetértés SE9
9. Szigetvári Vasas SC3
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)38
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)33
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)22
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)21
Méry Rita (MTK Hungária FC)19
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)18
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)16
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16
Beke Adrienn (Ferencváros)15
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)14

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 30
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 24
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 23
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 21
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 13
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 13
Faltusz Viktória (Ferencváros II.) 11
Finta Orsolya (Soproni FAC) 11
Kaiser Karina (Pécsváradi SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 34
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 26
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Szabó Anita (Ferencváros) 25
Molnár Zsófia (ELTE SE) 23
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· DRUKKERPRESSZÓ
· Szegedi AK
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· Hegyvidék SE
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
· NB I, rájátszás, 1. forduló: könnyen nyert az MTK és az Astra; Szeged-siker Újpesten
· Futsal MK-döntő: az astrások vasárnap "királynők" lehetnek a királynék városában
· NB I: a Femina ellen Rákospalotán pontot szerző Nagypáli jutott be a most hétvégén rajtoló felsőházi rájátszásba (beszámoló)
· NB I, 18. forduló: véget ért az alapszakasz, jön a rosszul elkészített sorsolású rájátszás
· Eb-selejtező: játszi könnyedséggel győzte le Norvégia a mieinket Kecskeméten
· Futsal NB I, elődöntő, 1. mérkőzések: Godvár Katalin vezérletével nyert a Tolna; a másik ágon a Miskolc diadalmaskodott
· Norvégia ellen játszik Eb-selejtezőt Kecskeméten a magyar válogatott
· A Foci24.com és a DAC megmentette az NB I-es Győri Dózsát a megszűnéstől
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu