kép
· NB I, 16. forduló: Szombathely-diadal; MTK-gólgála; a Femina halászlét "evett"
2012. március 29. 18:21:46  nyomtatási kép  cikk küldése

Kissé "állatiasra" sikeredett mostani összefoglalónk az NB I múlt hétvégi + hétközi fordulójáról, hiszen a haltól kezdve eljutottunk tyúkig, s sítlusosan a húsvéthoz közeledvén a tojásokról sem feledkeztünk meg...

Az erőviszonyok figyelembevételével leszögezhető, igazán izgalmas lesz a mostani szezon hajrája, hiszen úgy véljük, három gárda is esélyes arra, hogy a "célszalagot elsőként szakítsa át". Ebből a háromból kettő éppen egymás ellen meccselt múlt hétvégén Csepelen.

Szép számú közönséget vonzott a mezőnyben egyetlen veretlen gárda, a Viktória-Szombathely vendégjátéka az Astra otthonában. Az izgalmas derbi igencsak döntetlenszagú volt, ám a Vas megyeiek játékosa, Nagy Dóra ezt másként gondolta, s a 20. percben szerzett találatának köszönhetően három ponttal gazdagabban veselkedhettek neki a hosszú hazaútnak.

Nem kellett ellenben sokat utaznia az MTK-nak a tavasszal pontot sem szerző Ferencváros otthonába, hiszen a két együttes között mindössze három villamosmegálló van. Az előző szezon bajnoka szintén áhítozik az aranyról, amelynek eléréséhez Pádár Anita leigazolásával - papíron - nagy lépést tettek. Totónyelven fix 2-es volt a Fradi - MTK párharc végkimenetele, ennek ellenére a vártnál nehezebben tudtak győzni a kék-fehérben tetszelgő leánykák.

Tavasszal eddig két nehéz "dió" sodródott a Femina útjába - a rákospalotaiak annak rendje s módja szerint bukfenceztek is a Szombathely és az MTK ellenében. A tavaszi harmadik fordulóban azonban már egyetlen szálka sem akadt a torkukon. A XV. kerületiek a két gólig jutó Hegyi Szilvia (képünkön) vezérletével felfalták a (szegedi) halászlét, s ezzel valamelyest helyrebillentették lelki egyensúlyukat, amely az előző hetekben kissé megtépázódott. A duplázót Széles mosollyal fogadta Viktória, aki szintén "kortyolt" egyet a halas nedűből. A feminások ezzel a sikerükkel továbbra is bebetonozva vegetálnak a tabella 4. pozíciójában.

Úgy tűnik azonban, hogy a Győri Dózsa jelenlegi 5. pozíciójának talapzata kezd egy kissé rogyadozni, ráadásul a sereghajtó Nyíregyháza Spartacus jó nagyot vágott a "betonra", amely így már tényleg töredezni látszik.

Mindennek feltehetőleg örülnek a Nagypáli hívei, hiszen szerencsés esetben jó kiskakas módjára akár megcsíphetik az 5., még felsőházi rájátszást érő tabellafokot. Igen ám, de ehhez kellett volna az Újpest elleni - a húsvéthoz közeledvén - a három "tojás" begyűjtése, ám a lila-fehérek nem adták olcsón a bőrüket (ja, ugye, a mai piaci árak mellett ezen nincs is mit csodálkozni), s ha az újpesti vezetés után a gólgyáros "tyúkanyó", Végh Renáta nem egyenlít, akkor aztán lett volna nagy haddelhadd Vasboldogasszonyban. Így nem lett, bár lehet, hogy később nagyon fog majd hiányozni ez a két pontocska, amelyet elcsipegetett előlük az újpesti fiatalság (bár az is igaz, hogy hiába vettek el kettőt, a futball-matematika szerint ez csupán egy "hímzés" a hímes tojáson).

És akkor a hétvégi összefoglaló után - időrendi sorrendben araszolgatva - elérkeztünk a hétközben bepótolt Győri Dózsa - MTK partihoz. Ahhoz a partihoz, amelyen abszolút nem volt pariban a két résztvevő, és akkor még igencsak "lájtosan" fogalmaztunk.

Emlékeinkben kutakodva egy olyan (árnyék)kép sem jelenik meg, miszerint NB I-es női meccsen ilyen jelentős, számban kifejezhető különbség lett volna a résztvevők között. Csak tátottuk a szánkat (a sült galamb nem repült bele, ellenben 23 "hasábburi" igen), amikor megtudtuk, mi is lett a két csapat (egy gyenge és egy "chilis") összecsapásának végeredménye. Nem is írjuk le még egyszer (lentebb úgyis ott van a statisztikai résznél, ráadásul tudjuk, ennyi a gombócból is sok(k), mert ez sajnos igencsak megszégyeníti azt a szót, hogy NB I. Ilyen szinte sehol sincs - ezen a szinten. Arról nem beszélve, hogy teljesen irreálissá teszi a bajnoki küzdelmeket, s ezáltal a góllövőlista is kissé felborul, bár akiket nyolcszor is ölelgethettek csapattársai (Pádár Anita és Vágó Fanny "járt így"), bizonyára nem nagyon foglalkoztatja mindez. De mit szóljon az, aki nem idén már nem lép pályára a Győri Dózsa ellen? Mérgelődik magában, és átkozza azt, aki a sorsolást összehozta, miszerint tavasszal már nem játszanak egymás ellen - egy edzőmeccsnek is rossz 90 percet.

Korábban azt írtuk, hogy a győriek megszerzik az alapszakaszban azt az egyetlen pont(y)ocskát, amely a felsőházi tagságukhoz szükségeltetik, de erre vajmi csekély esélyt látunk a látottak (hallottak) alapján. Bár az idén eddig elért eredményeik alapján talán jobb is lenne, ha inkább a játéktudásukhoz közelebb álló alsóházban viaskodnának, mert semmi szükség a felsőházban kétszámjegyű győzelmekre. Az amúgy is a béka segge alatt lévő sportág renoméja a kívülálló számára még tovább süllyedne. Sajnos.

16. FORDULÓ

Astra-Bíró-Kert FC (Bp.) - Viktória-Szombathely 0-1 (0-1)
Gólszerző:
Nagy Dóra

Ferencváros - MTK Hungária FC 2-3 (0-2)
Gólszerző:
Mosdóczi Evelin, Zeller Dóra, ill. Vágó Fanny (2), Pádár Anita

1. FC Femina '93 SE - Szegedi AK 4-0 (1-0)
Gólszerző:
Hegyi Szilvia (2), Ács Noémi, Széles Viktória

Páter Fitt-Well-Nagypáli - Újpesti TE 1-1 (0-1)
Gólszerzők:
Végh Renáta, illetve Barsi Adrienn

Foci24-Győri DSE - Nyíregyháza Spartacus FC 1-5 (1-3)
Gólszerző:
Kovács Nikolett, illetve Lovas Anna (3), Tóth Bianka (2)

14. FORDULÓ

Foci24-Győri DSE - MTK Hungária FC 0-23 (0-11)
Gólszerző:
Vágó Fanny (8), Pádár Anita (8), Zágor Bernadett (3, egyet 11-esből), Méry Rita (2, egyet 11-esből), Smuczer Angéla, Nagy Lilla

(A bajnokság teljes eredménylistája, góllövőlistája és a tavaszi idény programja megtalálható honlapunkon.)

(Összeállította: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. MTK Hungária FC (Bp.)31
2. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)31
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)21
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)7
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)28
2. Szegedi AK21
3. Újpesti TE20
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC12
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC49
2. MTK Hungária FC (Bp.)40
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)40
4. Győri ETO FC35
5. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Szegedi AK15
8. Páter Fit-Well-Nagypáli14
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Újpesti TE /-5 pont/7
11. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)43
2. Pécsváradi SE33
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)28
4. Pécsi VSK27
5. Veszprém-Gizella SE24
6. Nagykanizsai TE 186622
7. Soproni FAC17
8. Dorogi Egyetértés SE9
9. Szigetvári Vasas SC4
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)45
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)39
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)23
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)22
Méry Rita (MTK Hungária FC)19
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)18
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)18
Zeller Dóra (Ferencváros)17
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16
Beke Adrienn (Ferencváros)16

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 31
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 26
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 25
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 25
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 19
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 15
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Kaiser Karina (Pécsváradi SE) 11
Faltusz Viktória (Ferencváros II.) 11
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 35
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 28
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 27
Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Szabó Anita (Ferencváros) 25
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Szegedi AK
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Hegyvidék SE
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A gyenge kapusteljesítménye miatt (is) veszített az U19-es válogatott Vecsésen
· NB I, rájátszás, 5. forduló: győzött az MTK; súlyos sportszerűtlenség Szombathelyen
· A hat gólig jutó Kaján Zsanett vezérletével diadalmaskodott az U17-es válogatott
· A mai napon külön is köszöntjük az édesanyákat - jelképesen egy szál virággal
· Moldovában szerepel a jórészt ferencvárosi játékosokból álló U17-es válogatott
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
· NB I, rájátszás, 1. forduló: könnyen nyert az MTK és az Astra; Szeged-siker Újpesten
· Futsal MK-döntő: az astrások vasárnap "királynők" lehetnek a királynék városában
· NB I: a Femina ellen Rákospalotán pontot szerző Nagypáli jutott be a most hétvégén rajtoló felsőházi rájátszásba (beszámoló)
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu