kép
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
2012. április 26. 13:02:29  nyomtatási kép  cikk küldése

A fura (és egyben kissé érthetetlen) összeállításban játszó magyar válogatott gyengébb ellenfelével szemben csupán egy 94. percben, 11-esből szerzett góllal tudott nyerni az Észak-Írországban, a soros Eb-selejtezőn.

Ha ki is izzadta, de végül megszerezte a három pontot a magyar válogatott Észak-Írországban. Mielőtt hurráhangulat lenne, jegyezzük meg, egy, a mieinknél gyengébb együttes ellen győzött nagy nehezen a csapat. A siker persze örömmel töltheti el a válogatottért rajongókat (a győzelemnek mi is örülünk), de azért nem kellene örömtüzeket gyújtogatni, hogy lám, ezt is behúztuk. Ezt valóban igen, de még mindig utolsóelőtti csoportjában a nemzeti csapat, és ez igencsak lehangoló.

A fura keretű gárdában persze azok állnak ki Kiss László szövetségi edző mellett, akik valóban ajándékként kapták meg a címeres mezt, ugyanis teljesítményük alapján semmi keresnivalójuk nem lenne a legjobbak között.

Érthetetlen, hogy Pádár Anita csupán 10 (!) percet kapott, míg más olyan "jutalomútként" vehetett részt az Észak-Írország meghódítására rendelt túrán. Vajon hogyan került a képbe a keretösszeállításnál X vagy Y? (Ide mindenki képzelje bele azokat a neveket, akiket gondol, mi a jól megszokott menetrend szerint érkező sértődöttség gyanánt nem nevesítünk, de szinte mindenki tudja, kikről is beszélünk...)

És akkor innentől kezdve jöjjön a szövetség honlapjának összefoglalója!

A mieink a norvégok elleni hazai vereség után azzal az észak-ír csapattal mérkőztek meg idegenben, amely korábban nagy meglepetésre 3-1-re legyőzte a csoportfavorit skandinávokat. Ez is jelezte, hogy válogatottunkra ugyancsak nehéz mérkőzés vár a szigetországban, főleg azok után, hogy ősszel, Sopronban csak az utolsó pillanatokban sikerült döntetlenre mentenünk az észak-írek elleni összecsapást.

A csapat ezúttal a Szőcs Réka - Demeter Réka, Szeitl Szilvia, Gál Tímea, Szabó Boglárka - Dombai-Nagy Anett, Smuczer Angéla, Rácz Zsófia, Sipos Lilla (Zágor Bernadett, 61. p.) - Vágó Fanny, Szuh Erika (Pádár Anita, 80. p.) összetételben lépett pályára. A mieink számára a késői kezdési időpont mellett az időjárás is szokatlan volt, hiszen csípős hidegben és zuhogó esőben kezdődött a találkozó.

A hazaiak nem találtak fogást a mieinken, a magyar válogatott már az első félidőben is enyhe mezőnyfölényben játszott, míg a helyzetek alapján kiegyenlített volt a találkozó. A második félidőben az észak-íreknek volt egy óriási lehetőségük, de a kapufáról kifelé pattant a labda, a hajrához közeledve pedig a magyar válogatott egyre nagyobb fölénybe került, s az utolsó negyedórában szinte kapuja elé szegezte a hazaiakat. A rendes játékidő letelte előtt Vágó Fanny (képünkön) előtt adódott a legnagyobb magyar helyzet, támadónk már a kapust is kicselezte, de lövését követően egy védő a gólvonalon állva blokkolni tudott. A 94. percben azonban már senki sem segíthetett a hazaiakon, a Rácz Zsófia elleni szabálytalanságért megítélt büntetőt Vágó Fanny értékesítette, ezzel a találattal a mieink megszerezték a három pontot.

(az mlsz.hu nyomán szerkesztette: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

oroszlan E-mail küldése a hozzászólónak
2012. április 27. 21:22:28
Gratulálok a lányoknak, és gratulálok az edzőnek is!
Akinek nem tetszik amit az edző tesz, az inkább maradjon csendben...
babic E-mail küldése a hozzászólónak
2012. április 26. 13:46:07
Gratulálok a Lányoknak!Szép eredmény,amelyhez az edzőnek semmi köze!Nálam továbbra is 0 marad,de hangsúlyozom mégegyszer:ez a szedett vedett társaság kiharcolta a győzelmet taktika nélkül is!:)

Tabellák

NB I, felsőházi rájátszás, 2011/12
1. MTK Hungária FC (Bp.)31
2. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)31
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)21
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)7
5. Páter Fit-Well-Nagypáli1
részletes     
NB I, alsóházi rájátszás, 2011/12
1. FTC (Belvárosi NLC)28
2. Szegedi AK21
3. Újpesti TE20
4. Foci24-Győri Dózsa SE13
5. Nyíregyháza Spartacus FC12
részletes     
U17, 2011/12
1. Ferencvárosi TC49
2. MTK Hungária FC (Bp.)40
3. Astra-Bíró-Kert FC (Bp.)40
4. Győri ETO FC35
5. Viktória FC-Trend Optika (Szombathely)34
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)28
7. Szegedi AK15
8. Páter Fit-Well-Nagypáli14
9. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/9
10. Újpesti TE /-5 pont/7
11. Foci24-Győri DSE /-3 pont/4
részletes     
NB II, 2011/12
1. Hegyvidék SE (Bp.)43
2. Pécsváradi SE33
3. Metis-Plantur 39 NFC (Bp.)28
4. Pécsi VSK27
5. Veszprém-Gizella SE24
6. Nagykanizsai TE 186622
7. Soproni FAC17
8. Dorogi Egyetértés SE9
9. Szigetvári Vasas SC4
10. Ferencvárosi TC II.: visszalépett0
részletes     
Futsal NB I, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz43
2. Tolna-Mözs39
3. Univerzum-Aramis34
4. Ferencváros28
5. MVFC-Berettyóújfalu26
6. ELTE SE15
7. Kiskunfélegyházi Fornetti9
8. Szegedi AK-Boszorkányok7
9. Galaxis NFE /-12 pont/0
10. Vesta SE: kizárva0
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, A-csoport, 2011/12
1. Astra-Hungary FC (Kiskunfélegyháza)33
2. Fészek-Pálya Vasút (Győr)22
3. Szombathelyi Egyetem SE12
4. Tolna-Mözs II.4
részletes     
Futsal NB II, Felsőház, B-csoport, 2011/12
1. Hungária-Univerzum II.22
2. Hajdúböszörményi TE18
3. Skorpió SE-Salgótarján17
4. Budapest Police SE1
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, A-csoport, 2011/12
1. Szentesi FSC6
2. Kalafa SE-Tatabánya3
3. Apci Amazon SE0
4. Hegyvidék SE (Bp.)0
részletes     
Futsal NB II, Alsóház, B-csoport, 2011/12
1. Diósgyőri VTK-Vénusz II. /-2 pont/15
2. Rubeola FC-Csömör /-2 pont/12
3. Obsitos SE /-2 pont/9
4. Szekszárdi UFC9
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz: Femina: 24/ (MTK Hungária FC)45
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)39
Fogl Katalin (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)23
Sipos Lilla (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)22
Méry Rita (MTK Hungária FC)19
Rácz Zsófia (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)18
Jakab Réka /ősz, Győri D.: 12/ (Viktória FC-Trend Optika - Szombathely)18
Zeller Dóra (Ferencváros)17
Dombai-Nagy Anett (Astra-Bíró-Kert FC - Bp.)16
Beke Adrienn (Ferencváros)16

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 31
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 26
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC) 25
Nagy Alexandra (MTK Hungária FC) 25
Kaján Zsanett Bernadett (Ferencvárosi TC) 19
Németh Dorottya (Astra Bíró-Kert FC - Bp.) 19
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Kálmán Hanna (Hegyvidék SE - Bp.) 19
Schmidt Lilla (Pécsváradi SE) 15
Solymos Krisztina (Ferencváros II.) 13
Kaiser Karina (Pécsváradi SE) 11
Faltusz Viktória (Ferencváros II.) 11
Piszker Flóra (Veszprém-Gizella SE) 11
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Pádár Anita /ősz, Vesta: 29/ (Galaxis NFE) 38
Szekér Anita (Tolna-Mözs) 35
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK-Boszorkányok) 28
Bernáth Csilla (Diósgyőri VTK-Vénusz) 27
Újvári Krisztina (Diósgyőri VTK-Vénusz) 26
Szabó Anita (Ferencváros) 25
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Vígh Renáta /ősz, Univ. II: 41/ (Fészek-Pálya Vasút - Győr) 50
Szabó Boglárka (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 42
Efroszina Kovacseva (Hungária-Univerzum II.) 33
Zágor Bernadett (Astra-Hungary FC - Kiskunfélegyháza) 31
Hegyi Szilvia (Hungária-Univerzum II.) 29
Quirikó Vivien (Hajdúböszörményi TE) 24
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Szegedi AK
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Hegyvidék SE
· Futsal
· Nagypáli lányok!!!
· Veszprémi nöi foci
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Sopron Fan Club
· Ki lesz a bajnok az NB I-ben?
· U15
· Az U15-ös bajnokságról
· secret service

Hozzászólások

· A gyenge kapusteljesítménye miatt (is) veszített az U19-es válogatott Vecsésen
· NB I, rájátszás, 5. forduló: győzött az MTK; súlyos sportszerűtlenség Szombathelyen
· A hat gólig jutó Kaján Zsanett vezérletével diadalmaskodott az U17-es válogatott
· A mai napon külön is köszöntjük az édesanyákat - jelképesen egy szál virággal
· Moldovában szerepel a jórészt ferencvárosi játékosokból álló U17-es válogatott
· A 94. percben szerzett góllal izzadta ki a győzelmet a válogatott Észak-Írországban
· Szerdán Észak-Írországban játszik Eb-selejtezőt a magyar női válogatott
· NB I, rájátszás, 1. forduló: könnyen nyert az MTK és az Astra; Szeged-siker Újpesten
· Futsal MK-döntő: az astrások vasárnap "királynők" lehetnek a királynék városában
· NB I: a Femina ellen Rákospalotán pontot szerző Nagypáli jutott be a most hétvégén rajtoló felsőházi rájátszásba (beszámoló)
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely
Astra HFC

FTC

Nagykutas

PMFC

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu