kép

Búcsú Nagykutas-Nagypálitól, a csapat immár ZTE-ként az NB II-ben folytatja

2013. július 04. 15:00:00  nyomtatási kép  cikk küldése

Sikeresen vette az NB II-es Győri ETO elleni osztályozót a Nagypáli együttese, ennek ellenére úgy tűnik, hogy a Zala megyei csapat mégsem lesz tagja az NB I augusztusban rajtoló mezőnyének.

Ha meghalljuk a Nagykutas szót, talán sokaknak elsőre Vincze Sándorné, Erzsike (képünkön) neve ugrik be. A sportvezető asszony mindene volt a női futballcsapat, amely 1997-ben alakult meg. Először csak a megyei kispályás bajnokságban szerepeltek. A 2005/2006-os szezont már önállóan, Zala megyében egyedüli női NB II-es csapatként versenyezték végig. Előbb a 3., 2006/2007-ben a 4., 2007/2008-ban a 2. helyen zártak (ekkor egy ponttal maradtak le az aranyérmes Győri Dózsa mögött).




És 2008 augusztusától jöhetett az NB I Nagykutason!

2008/2009-ben a 7. helyen fejezték be a küzdelmeket, majd a 2009/2010-es évadban az ezüstérmes Sopronra 11 pontot verve bajnoki címet szereztek - ismét az NB II-ben, így ismét feljutottak az élvonalba!

2010/2011-ben az NB I, alsóházi rájátszásának küzdelmei után egy 7. hely következett, míg 2011/2012-ben óriási bravúrt végrehajtva bejutottak a felsőházi rájátszásba, ahol az 5. helyen „értek célba”. Ez volt a Nagykutas (Nagypáli) fennállásának legjobb eredménye!

A legutóbbi szezonban (2012/2013.) az alsóházi rájátszás utolsó, összesítésben a 9. pozícióban zártak, így osztályozóra kényszerültek az NB II ezüstérmesével, a Győri ETO-val. A Rába-partiak az első meccsen 3-1-re nyertek, a visszavágón ugyanez az eredmény született, de már a Nagypáli javára, így következhetett a hosszabbítás, ahol a 99. percben becserélt Szegedi Anita (képünkön) találata azt jelentette, hogy meghosszabbítja élvonalbeli tagságát a Zala megyei gárda.

És ezzel elérkeztünk a mához!

Jelen állás szerint a Nagypáli már nem vesz részt az NB I-es csatározásokban.


A legfrissebb hírek szerint nem vezettek eredményre a Nagypáli és a Zalaegerszegi TE közötti tárgyalások. A ZTE vezetése úgy döntött, hogy - új klubként - az NB II-ben indul, s miután a bentmaradást kiharcoló csapat edzője és a játékosok többsége a ZTE-hez csatlakozik, a Nagykutas-Nagypáli minden bizonnyal nem tud tovább versenyezni. Ezzel egy 1997-ben elkezdődött kistelepülési mese ér véget, illetve bizonyos értelemben folytatódik, de már egy nagy múltú klubban, nagyvárosi körülmények között.

Azok játékosok, akik úgy döntenek, hogy átigazolnak a zalaegerszegiekhez, információink szerint pénteken írhatják alá az ehhez szükséges papírokat.

(Írta: B. Nagy Zoltán)

 



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Tabellák

NB I, felsőház, 2012/13
1. MTK Hungária FC (Bp.)56
2. Astra HFC (Bp.)44
3. Viktória FC-Szombathely40
4. Hegyvidék SE (Bp.)18
5. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-4 pont/9
6. Szegedi AK5
részletes     
NB I, alsóház, 2012/13
1. Újpesti TE16
2. BNLC-Csepel14
3. Nagypáli4
részletes     
U17, 2012/13
1. Ferencvárosi TC64
2. Viktória FC-Szombathely54
3. MTK Hungária FC (Bp.) /-1 pont/51
4. Hegyvidék SE (Bp.)43
5. Újpesti TE40
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza)38
7. Astra HFC (Bp.)26
8. Szegedi AK20
9. SFAC (Sopron)19
10. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.) /-1 pont/14
11. Nagypáli8
12. BNLC-Csepel /-2 pont/4
részletes     
NB II, 2012/13
1. Ferencvárosi TC45
2. Győri ETO FC37
3. Pécsi Vasutas SK26
4. Dorogi Diófa SE25
5. Veszprém FC21
6. Nagykanizsai TE 186619
7. KNLE-Kecskeméti Főiskola16
8. DAC Unió FC (Győr)12
9. Szigetvári Vasutas SC10
10. Pécsváradi Spartacus SE: visszalépett!0
részletes     
Futsal NB I, felsőház, 2012/13
1. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)60
2. Univerzum52
3. Diósgyőri VTK-Vénusz (Miskolc)40
4. Galaxis NFE /-1 pont/25
5. Tolna-Mözs24
részletes     
Futsal NB I, alsóház, 2012/13
1. MVFC-Berettyóújfalu18
2. ELTE-BEAC SE10
3. Kiskunfélegyházi Mókusok10
részletes     
Futsal NB II, Keleti csoport, 2012/13
1. Rubeola FC-Csömör58
2. Gyulai Amazonok45
3. Kecskeméti NLE37
4. Debreceni EAC35
5. Diósgyőri VTK-Vénusz (Miskolc) II.35
6. Hajdúböszörményi TE28
7. Skorpió SE-Salgótarján22
8. Kiskunhalasi FC21
9. Obsitos SE /-1 pont/19
10. Bp. Police SE7
11. Univerzum II.4
részletes     
Futsal NB II, Nyugati csoport, 2012/13
1. Rába ETO (Győr)51
2. Szombathelyi Egyetem SE39
3. Ferencváros35
4. Kalafa KSC (Szár)31
5. Pálya-Vasút Győr29
6. Astra-Közterület SK (Bp.)24
7. Oroszlányi UFC17
8. Tolna-Mözs II.15
9. BEAC SE14
10. Szekszárdi UFC3
11. Hegyvidék SE: visszalépett!0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita (MTK Hungária FC)55
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)34
Sipos Lilla (Viktória FC-Szombathely)33
Fogl Katalin (Astra HFC - Bp.)29
Megyeri Boglárka (Viktória FC-Szombathely)24
Csiszár Henrietta /ősz: BNLC: 17/ (MTK Hungária FC)23
Godvár Katalin (Astra HFC - Bp.)18
Staar Gabriella (Hegyvidék SE - Bp.)16
Dénes Dorottya (Hegyvidék SE - Bp.)15
Zágor Bernadett (MTK Hungária FC)14

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Vicsek Nóra (MTK Hungária FC) 41
Kós Petra (MTK Hungária FC) 35
Magyarics Zoé (Viktória FC-Szombathely) 28
Krascsenics Petra (Ferencvárosi TC) 24
Gruber Brigitta (Hegyvidék SE - Bp.) 24
Ferencz Kata (Ferencvárosi TC) 22
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Németh Loretta (Győri ETO FC) 47
Zeller Dóra (Ferencvárosi TC) 24
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC) 21
Öreg Cintia (Győri ETO FC) 18
Bogdán Alexandra (Győri ETO FC) 11
Bognár Enikő (Ferencvárosi TC) 10
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Üveges Katalin (Univerzum) 39
Szabó Boglárka (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 38
Újvári Krisztina (Diósgyőr-Vénusz - Miskolc) 30
Zágor Bernadett (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 29
Bernáth Csilla (Diósgyőr-Vénusz - Miskolc) 27
Pádár Anita /ősz: Galaxis: 11/ (Univerzum) 25
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· DRUKKERPRESSZÓ
· Góltippp!
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· Futsal
· U17
· Az U15-ös bajnokságról
· Átigazolási hírek
· Szegedi AK
· Nagypáli lányok!!!
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Veszprémi nöi foci
· Vélemények a honlapról
· Edzésmunka
· Sopron Fan Club
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok