kép

A magyar női válogatott ismét 4-0-ra kapott ki a finnek elleni vb-selejtezőn

2014. április 11. 12:00:09  nyomtatási kép  cikk küldése

Női válogatottunk a szombati hazai vereség után csütörtök délutáni világbajnoki selejtezőn, Helsinkiben is 4-0-s vereséget szenvedett Finnországtól.

Pedig nem kezdtük rosszul a mérkőzést: a 9. percben Vágó Fanni kapott remek beadást a jobboldalon elfutó Szarvas Alexandrától, egy levétel után kapura gurított, de a finnek csapatkapitánya, Korpela könnyedén hárította a lövést - nagy helyzet volt. A kezdeti kiegyenlített játék után a jóval esélyesebb északi csapat egyre inkább átvette a kezdeményezést, és a 20. percben Talonen révén meg is szerezte a vezetést.

A folytatásban a hazaiak átvették az irányítást, dinamikusabban és pontosabban játszottak, és a 40. percben egy szabadrúgás és Juliette Kemppi lövése után már a második góljuknak örülhettek. Bár a félidő végén még eljutottunk az ellenfél kapujáig, csak szögletig jutottunk, így 2-0-s hazai vezetéssel vonultak az öltözőbe a csapatok.

Fordulás után a magyar válogatott mindent megtett a szépítésért, de nem tudott mit kezdeni a finn erőfölénnyel, és az 58. percben ismét a hazai csapat talált be: Engman ugrott ki a leshatáron, és szerezte meg ellenfelünk harmadik gólját. Markó Edina szövetségi edző cserékkel próbálta meg felrázni együttesét, a támadósorba bejött Szuh Erika, Nagy Lilla, majd Pádár Anita is. Sajnos a friss játékosokkal is csak helyzetekig jutottunk, míg a hazaiak kihasználták az újabb lehetőségüket is, és a múlt heti, győri meccsen mesterhármasig jutó Talonen második góljával beállították a 4-0-s végeredményt.

„Jobb teljesítményt nyújtottunk, mint a győri mérkőzésen, még ha ez eredményben nem is mutatkozott meg - értékelt a mérkőzés után Markó Edina szövetségi edző. - A 20. percig nagyon jól tartottuk magunkat, helyzeteink voltak, sajnos kihagytuk azokat, míg a hazaiak könyörtelenül kihasználták a lehetőségeket, az első helyzetből gólt rúgtak, aztán a másodikból megint eredményesek voltak. A második félidő elején ismét volt egy jó periódusunk, ezt követően azonban kijött a fáradtság a játékosokon, nem bírtuk erővel a végét. A finn csapat nincs annyira messze tőlünk, mint amit az eredmények mutatnák, de fizikálisan és mentálisan egyelőre jelentős volt a fölényük. Nem szabad türelmetlennek lenni a csapattal, dolgozunk tovább, biztos vagyok benne, hogy hamarosan megmutatkozik a teljesítményünkön az elvégzett munka.

Finnország-Magyarország 4-0 (2-0)

Magyarország: Németh Júlia - Tóth Gabriella, Gál Tímea, Szeitl Szilvia, Papp Dóra - Rácz Zsófia, Smuczer Angéla, Csiszár Henrietta - Kaján Bernadett Zsanett (Pádár Anita, 82. p.), Vágó Fanni (Szuh Erika, 76. p.), Szarvas Alexandra (Nagy Lilla, 76. p.)

(Forrás: mlsz.hu)

 

Tabellák

NB I, alapszakasz, 2014/15
1. Dorogi Diófa SE9
2. MTK Hungária FC (Bp.)9
3. Ferencvárosi TC6
4. Astra Hungary FC (Bp.)6
5. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)1
6. Újpesti TE1
7. Viktória FC-Szombathely0
8. Szegedi AK0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2014/15
1. Budapest Honvéd6
2. Nyírség NSC (Nyíregyháza)4
3. Kóka KSK3
4. MTK Hungária FC /U19/3
5. Gyulai Amazonok3
6. Monori SE3
7. Szolnoki MÁV UFC1
8. Veresegyház VSK0
9. Pap SE0
10. Jászberényi FC0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2014/15
1. Győri ETO FC6
2. Zalaegerszegi TE4
3. Pécsi MFC4
4. Nagykanizsai TE 18664
5. Videoton FC3
6. DAC Unió FC (Győr)3
7. Pécsi Vasutas SK1
8. Dunaújváros PASE0
9. Százhalombattai TC0
10. SFAC-Sopron0
részletes     
U17, Északi csoport, 2014/15
1. Zalaegerszegi TE6
2. MTK Hungária FC (Bp.)3
3. Astra Hungary FC (Bp.)3
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)3
5. DAC Unió FC (Győr)0
6. Dorogi Diófa SE0
7. Viktória FC-Szombathely0
részletes     
U17, Déli csoport, 2014/15
1. Budapest Honvéd6
2. Újpesti TE4
3. Ferencvárosi TC3
4. Paksi Atomerőmű SE3
5. Pécsi MFC1
6. Szegedi AK0
7. Gödöllői SK0
részletes     
Futsal NB I, 2014/15
1. Hajdúböszörményi TE3
2. Rába ETO (Győr)3
3. BME (Bp.)3
4. Tolna-Mözs1
5. Univerzum1
6. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)0
7. Diósgyőri VTK-Vénusz (Miskolc)0
8. ELTE-BEAC SE0
részletes     
Futsal NB II, 2014/15
1. Kalafa-Újbarok SE (Szár)3
2. Szekszárdi UFC3
3. Hajdúböszörményi TE II.3
4. MVFC-Berettyóújfalu1
5. Skorpió SE-Salgótarján1
6. Debreceni EAC1
7. Veresegyház VSK1
8. Zalaegerszegi TE-Göcsej SK0
9. Obsitos SE0
10. Közterület SK (Bp.)0
11. Békéscsabai Wanted SC0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Ujvári Izabella (Dorogi Diófa SE)6
Pádár Anita (MTK Hungária FC)5
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Sümegi Éva (Astra HFC - Bp.)3
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)2
Krascsenics Petra (Ferencvárosi TC)2
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)2
Amela Krso (Ferencvárosi TC)2
Csorbai Nikolett (Astra HFC - Bp.)2
Kardos Bernadett (öngól) (Szegedi AK)1

teljes lista >>
NB II, góllövőlista
Nagy Stefánia Barbara (Budapest Honvéd) 4
Öreg Cintia Mónika (Győri ETO FC) 4
Végh Renáta (Zalaegerszegi TE) 4
Staar Gabriella (Budapest Honvéd) 4
Pilán Tímea (Gyulai Amazonok) 3
Kovács Zsuzsa (Videoton FC) 3
teljes lista>>
U17, góllövőlista
Kiss Orsolya (Budapest Honvéd) 5
Kós Petra (MTK Hungária FC) 4
Beischlag Bianka (1. FC Femina ´93 SE) 3
Farádi-Szabó Edina (MTK Hungária FC) 3
Vicsek Nóra (MTK Hungária FC) 3
Németh Flóra (Budapest Honvéd) 3
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Szabó Boglárka (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 68
Varga Adél (Tolna-Mözs) 36
Üveges Katalin /ősz: Győr: 18/ (Szombathelyi Egyetem SE) 34
Hodován Edit (Tolna-Mözs) 26
Pádár Anita (Dunakeszi Kinizsi) 26
Dombai-Nagy Anett (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 23
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Benkő Mónika (Hajdúböszörményi TE) 33
Koch Fruzsina /ősz: Hajdúböszörmény: 11/ (Kecskeméti NLE) 28
Fülöp Diána (Gyulai Amazonok) 28
Molnár Ágnes (Gyulai Amazonok) 27
Pap Eszter (Kalafa-Újbarok SE /Szár/) 21
Várkonyi Orsolya (Hajdúböszörményi TE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Futsal
· munkalehetőség
· A női válogatottról
· Drukker baráti kör
· Szegedi AK
· Vélemények a honlapról
· ASI FAN CLUB
· Siófoki Bányász SE
· U17
· Az U15-ös bajnokságról
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok