kép

„Aki arra érdemes…” - megjelent Kis János átfogó könyvtrilógiája a futsalról

2014. április 25. 12:00:00  nyomtatási kép  cikk küldése

Túlzás nélkül állítható Kis János (képünkön) a hazai futsal szakág emblematikus és kétségkívül szókimondó figurája, hiszen amit ő nem tud a sportágtól, azt valószínűleg nem is nagyon érdemes tudni. Sokan tartják, mondják róla, hogy összeférhetetlen, nehéz ember, holott ő magát egész egyszerűen csupán őszintének tartja, és vállalja, hogy ért ahhoz, amit csinál. (Az alábbi interjú a Sportszelet című újságban jelent meg.)

Kapcsolata szeretett sportágával mostanság abban mutatkozik meg, hogy ő az NB II-ben szereplő Vasas 1988 Déli FC elnöke. A szakembernek több éves előkészítő munkát követően a héten jelenik meg „Aki arra érdemes...” címmel három részből álló könyvének az első darabja. A további két kötetek az elsőhöz képest mintegy kéthetes átfutási idővel követik majd egymást. Kis Jánost nem csupán a most megjelenő könyvéről, hanem többek között a hazai futsal jelenlegi helyzetéről és természetesen a saját klubjáról is kérdezte a Sportszelet.

 - A napokban jelent meg a futsal témakörében írt könyve, amely a maga nemében minden bizonnyal hiánypótlónak számít. Mióta készült a megírására?

- A mintegy 700 oldalas anyagot három kötetbe rendezése körülbelül négy-öt évembe telt, mert volt olyan része, amelyet több mint százszor írtam át - kezdte beszélgetésünket Kis János.

- Pontosan miről is fog szólni a három kötet?

- A könyv első része a sportág története mellett az „Aki arra érdemes” című fejezete érdemel említést, benne az egyedi hangvételű írásommal. Ezt követően található benne egy egyesület éves tervének részletes leírása, továbbá Federico Vidal fejlesztési terve is helyet kapott a könyvemben. Az utolsó részben egy visszatérő anyag lesz a Vic Hermans, Javier Losano szerzőpárostól. A könyv végén egy DVD-megrendelő lap lesz, amelyben egy videó válogatást is kap az olvasó a bemelegítés és egyéb gyakorlatok vonatkozásában. A második kötetben 220, a labdarúgásban és a futsalban alkalmazott gyakorlatot (oldalanként egyet-egyet) kap az olvasó. Az érdekessége az, hogy a kiadvány kapható lesz könyv és gyűrűs mappa formában is, vagyis bármelyik gyakorlatot kiveheti az edző, és tetszése szerint akár ki is viheti magával a tréningre. A második kötet végén lesz egy megrendelő lap, amelyben, aki ezt a kötetet megvásárolta és visszaküldi a kiadó részére, az három hónapon belül az összes gyakorlat videó változatát is megkapja. Úgy gondolom, hogy az egyesületek részére talán ez lesz majd a legfontosabb rész. A harmadik kötet egy teremlabdarúgó-tanterv lesz, amely az iskolák számára készül, természetesen egy futsal szabállyal kiegészülve. Ennek a kötetnek társszerzője Kovács Kálmán egykori válogatott labdarúgó, valamint a Testnevelési Egyetem munkatársai.

 

Az edzőket megcélozva

 

- Elsősorban szakkönyvet írt egy szűkebb kör, nevezetesen az edzői szakma számára, vagy a laikus érdeklődők irányába is tartalmaz hasznos, „fogyasztható” és érthető információkat a könyve?

- A könyvemet igazából a labdarúgó- és a futsaledzői karnak szántam, és szilárd meggyőződésem, hogy olyan részek is belekerültek, amelyekről még az életben nem olvastak és nem tanultak semmilyen képzésen sem. A könyvem szakmaisága az „írásában” biztos hagy kivetnivalót, de egyedi hangvétele remélhetőleg mindenki számára érthetővé teszi az írásomat. Ezért meggyőződésem, hogy mindenki számára „ízletes” és fogyasztható lesz.

- A könyve kéziratába volt módom előzetesen belekukkantani, így láthattam, hogy nem csupán edzéselméleti és gyakorlati kérdésekkel foglalkozik, hanem például felvázol egy komplett egyesületi modellt is. Ebben mennyire vette alapul jelenlegi egyesületének, a Vasasnak a szakosztályi felépítését?

- Be kell vallanom, néha az elképzelés és a valóság nagyon messze áll egymástól, és ez tipikusan egy ilyen eset. A könyvemben sokat foglalkozom olyan elképzelésekkel, amelyek követendők lehetnek minden egyesület számára. Azt is elárulom, hogy a könyvemben leírtak egy, ha úgy tetszik „lebutított”, kivonatos, egyszerűbb változatot tartalmaznak, ám ennél sokkal előrébb tartunk, és már magasabb szinten írjuk és fejlesztjük tovább, hogy az elképzelésem megvalósulhasson.

- Edzői pályafutása során alkalma nyílott kilátogatni a spanyol Murcia csapatához, ahová csak igen keveseknek adatik meg a lehetőség. Tervezi, hogy újra kimegy hozzájuk?

- Nos, most aztán nehezet kérdezett! Életem egyik fontos és meghatározó látogatása volt, amikor eljutottam a Murciához, mert a világ egyik legjobb csapata úgy állt hozzánk, hogy egyenrangúnak tekintettek bennünket, tudták, hogy mi is a futsal közegében élünk és a sportágért dolgozunk, illetve tenni akarunk érte. Tőlük elsősorban rendet, fegyelmet, szakmai alázatot és példaértékű hozzáállást tapasztaltam. Sok mindent megadnék azért, hogy újra ott lehessek, akikkel anno mindezt átélhettük.

- A hazai futsal-edzőképzés tekintetében mit vár a könyvétől, mennyire lesz majd alapmű a felkészítésben?

- Legjobb tudomásom szerint jelenleg nincs más, a futsal témakörében íródott könyv Magyarországon, amelyből meg lehetne tanulni a sportágat. A mostani kiadás ezt kiegészíti és magasabbra emeli, mármint ennek a sportágnak a megértését. Milyen fogadtatásra számítok? Nos, ezt két részre kell bontani: elsősorban ugyanis az egyesületek és az edzők részére, mert én nekik írtam. A fogadtatásáról majd az eladási adatok döntenek, nem kérdéses, hogy a mai futsalnak szüksége van egy ilyen könyvre, mivel nincs semmilyen szakmai anyaguk 2014-ben. Ugyanakkor van ennek egy másik oldala is! Az első könyvem fogadtatása a korábbi futsalvezetés számára a nullával volt egyenlő, nem tudom, hogy ez miképpen lesz most, de talán ezt nem is nekem kell megválaszolnom.

 

Konstruktív szakmai vitákban bízva

 

- Milyen fogadtatásra számít az edzői szakma részéről?

- Leginkább azt várom, hogy elgondolkozzanak a könyvben foglaltakon, mert én tudom, hogy mit írtam le, és tudom azt is, hogy miről írtam, csak arra vagyok kíváncsi, hogy ki fogja megérteni? Mert aki megérti, az majd meghív, hogy beszélgessünk a kifejtett témákról és fejlesszük tovább a leírtakat, hiszen olyan dolgokat írtam le, amelyekkel még nem találkoztak az életben semmilyen szakmai sportkönyvben sem. A könyvem egy lépés annak a világos megértéséhez, hogy mi is az a futsal. Persze, az is jó, ha összesúgnak majd a hátam mögött, hogy húha, ő írta, de mondom, jobban örülnék annak, ha inkább építő, konstruktív szakmai vitákat váltana ki, és a leírtak továbbgondolásához járulna hozzá.

- A sportággal mostanság elsősorban a Vasas 1988 Déli FC elnökeként van szorosabb kapcsolata. Mennyire elégedett az első csapat eddigi szereplésével, és mik a kitűzött a célok a bajnokság felsőházi rájátszásában?

- A célunk, hogy minden meccsen nyerjünk, és elsők legyünk. Ezt az NB II, Keleti csoportjának alapszakaszában végrehajtottuk. A rájátszásban egyetlen célunk lehet, hogy az elsők legyünk, igaz az első, Vácott lejátszott meccsünk után a mutatott játékunk jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Győzelemorientált ember vagyok, mindig, mindenhol nyerni akarok.

- Az év elején Belgiumban rendezték meg a futsal Európa-bajnokságot. Milyen szakmai tapasztalatokat fedezett fel, egyáltalán szolgált bármilyen újdonsággal az Ön számára a kontinensbajnokság?

- Számomra meglepetéssel ért véget az Európa-bajnokság! Amit elsőként megemlítenék, hogy a spanyolok olykor minden elképzelés nélkül játszottak, és sok hasonló hibát vétettek, mint a világbajnokságon. Ott is vezettek a legfontosabb meccsükön, és azt gondolták, hogy innentől kezdve ki fogják védekezni a hátralévő időt, ám nem így történt, mint ahogy most, az Európa-bajnokságon sem. Ettől függetlenül az olaszok megérdemelték az első helyet, mert az oroszok szerencséjükre a döntőben játszottak a leggyengébben. Nagyon tetszett az olasz csapat játéka, koncentráltan és akarati tényezőkben is egyaránt magas szinten futsaloztak. Szakmailag az öt a négy elleni játékot borzasztóan nem értették a csapatok.



Fontos a játékolvasási képesség oktatása


 - Ön miként vélekedik az „örökzöld” témáról - a sokak által pro és kontra cáfolt -, azaz a labdarúgás és a futsal egymást erősítő, avagy gyengítő hatásáról? Melyik álláspont fedi jobban a valóságot?

- Véleményem szerint olyanok nyilvánítanak ezen a téren véleményt, akik még egy gyakorlattal sem bizonyították, hogy miben is tudja a futsal segíteni a futballt. Szakmai hitelesség kell egy ilyen állításnak az igazolására, a szavak keveset érnek. A könyvemben sokat foglalkozom azzal, hogy miben segítheti a futsal a nagypályás labdarúgást, alapvetően a képzésben találtam meg ezt a pontot. Engem a futsal arra tanított meg, hogy talpalatnyi helyen gyorsan és jól döntéseket tudjak hozni. Ezért is kiemelt fontosságú a technika és robbanékonyság mellett a játékolvasási képesség oktatása. A mostani könyvem második kötetében a gyakorlatok többsége mindkét oldalra használható. A futsal gyakorlatok színesebbé és taníthatóbbá teszik a képzést a labdarúgás számára is.


Az utánpótlás-nevelés fontossága


- Meglátása szerint merre tart hazai futsal szakág, elsődlegesen mire lenne szükség az előrelépéshez, ahhoz, hogy rendszeresen lehessen számolni a magyar válogatottal a nagyobb nemzetközi eseményeken?

- Sok válasz lehetséges erre a kérdésre. Az egyik ilyen, hogy a szakágunk sajnos egyre kevésbé meghatározó a világ és Európa térképén, és ez talán a többi ország előrelépése miatt is alakulhatott így, mivel a mi sportágunk egyhelyben topog, ráadásul nálunk egyre gyengébb játékosok szerepelnek a válogatottban. A második szempont a képzés: az előrelépést elsősorban abban látom, sőt kijelentem, hogy egy-két éven belül simán az európai elit közelébe lehetne kerülni, de ehhez az U17-es és az U19-es korosztályok képzését kellene komolyabban venni. Persze, további ezer dolgot írhatnák még megoldási javaslatként, hogy mi minden a baj, de egyet kijelenthetek: egy „Kis-segítséggel” és szakértelemmel komoly sikereket lehetne elérni ebben a sportágban.

- Végezetül, hogyan látja a női futsal helyzetét ma Magyarországon?

- Alapvetően az alapoknál látom a bajt, ami a női játékosok képzésében mutatkozik meg. Ezt egy képzett futsaledző tudná igazán átadni, és ne sértődjön meg most senki sem, mert egy sincs sajnos a női bajnokságban. Ettől függetlenül kijelentem, hogy sokkal jobb helyzetben van a női szakág, mert a női elit - gondolok itt a női nagypályás élmezőnyre - vesz részt a futsalbajnokságban. Ezért az alapképességek megvannak, csak a futsal technika átadása számukra az, ami igazából problematikus. A női futsalt megfelelő szakmai irányítás mellett egy éven belül Európa legjobb négy csapata közé lehetne vezetni. Amíg azonban nincs valaki, aki elmagyarázza és megérteti, hogy mi a hiba, addig csak egy kispályás bajnokság lesz a pontvadászat...

(Forrás: Sportszelet, közép-magyarországi újság)




Tabellák

NB I, alapszakasz, 2014/15
1. Dorogi Diófa SE9
2. MTK Hungária FC (Bp.)9
3. Ferencvárosi TC6
4. Astra Hungary FC (Bp.)6
5. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)1
6. Újpesti TE1
7. Viktória FC-Szombathely0
8. Szegedi AK0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2014/15
1. Budapest Honvéd6
2. Nyírség NSC (Nyíregyháza)4
3. Kóka KSK3
4. MTK Hungária FC /U19/3
5. Gyulai Amazonok3
6. Monori SE3
7. Szolnoki MÁV UFC1
8. Veresegyház VSK0
9. Pap SE0
10. Jászberényi FC0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2014/15
1. Győri ETO FC6
2. Zalaegerszegi TE4
3. Pécsi MFC4
4. Nagykanizsai TE 18664
5. Videoton FC3
6. DAC Unió FC (Győr)3
7. Pécsi Vasutas SK1
8. Dunaújváros PASE0
9. Százhalombattai TC0
10. SFAC-Sopron0
részletes     
U17, Északi csoport, 2014/15
1. Zalaegerszegi TE6
2. MTK Hungária FC (Bp.)3
3. Astra Hungary FC (Bp.)3
4. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)3
5. DAC Unió FC (Győr)0
6. Dorogi Diófa SE0
7. Viktória FC-Szombathely0
részletes     
U17, Déli csoport, 2014/15
1. Budapest Honvéd6
2. Újpesti TE4
3. Ferencvárosi TC3
4. Paksi Atomerőmű SE3
5. Pécsi MFC1
6. Szegedi AK0
7. Gödöllői SK0
részletes     
Futsal NB I, 2014/15
1. Hajdúböszörményi TE3
2. Rába ETO (Győr)3
3. BME (Bp.)3
4. Tolna-Mözs1
5. Univerzum1
6. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)0
7. Diósgyőri VTK-Vénusz (Miskolc)0
8. ELTE-BEAC SE0
részletes     
Futsal NB II, 2014/15
1. Kalafa-Újbarok SE (Szár)3
2. Szekszárdi UFC3
3. Hajdúböszörményi TE II.3
4. MVFC-Berettyóújfalu1
5. Skorpió SE-Salgótarján1
6. Debreceni EAC1
7. Veresegyház VSK1
8. Zalaegerszegi TE-Göcsej SK0
9. Obsitos SE0
10. Közterület SK (Bp.)0
11. Békéscsabai Wanted SC0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Ujvári Izabella (Dorogi Diófa SE)6
Pádár Anita (MTK Hungária FC)5
Méry Rita (MTK Hungária FC)3
Sümegi Éva (Astra HFC - Bp.)3
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)2
Krascsenics Petra (Ferencvárosi TC)2
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)2
Amela Krso (Ferencvárosi TC)2
Csorbai Nikolett (Astra HFC - Bp.)2
Kardos Bernadett (öngól) (Szegedi AK)1

teljes lista >>
NB II, góllövőlista
Nagy Stefánia Barbara (Budapest Honvéd) 4
Öreg Cintia Mónika (Győri ETO FC) 4
Végh Renáta (Zalaegerszegi TE) 4
Staar Gabriella (Budapest Honvéd) 4
Pilán Tímea (Gyulai Amazonok) 3
Kovács Zsuzsa (Videoton FC) 3
teljes lista>>
U17, góllövőlista
Kiss Orsolya (Budapest Honvéd) 5
Kós Petra (MTK Hungária FC) 4
Beischlag Bianka (1. FC Femina ´93 SE) 3
Farádi-Szabó Edina (MTK Hungária FC) 3
Vicsek Nóra (MTK Hungária FC) 3
Németh Flóra (Budapest Honvéd) 3
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Szabó Boglárka (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 68
Varga Adél (Tolna-Mözs) 36
Üveges Katalin /ősz: Győr: 18/ (Szombathelyi Egyetem SE) 34
Hodován Edit (Tolna-Mözs) 26
Pádár Anita (Dunakeszi Kinizsi) 26
Dombai-Nagy Anett (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 23
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Benkő Mónika (Hajdúböszörményi TE) 33
Koch Fruzsina /ősz: Hajdúböszörmény: 11/ (Kecskeméti NLE) 28
Fülöp Diána (Gyulai Amazonok) 28
Molnár Ágnes (Gyulai Amazonok) 27
Pap Eszter (Kalafa-Újbarok SE /Szár/) 21
Várkonyi Orsolya (Hajdúböszörményi TE) 20
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· ONLINE-Rész- és végeredmények
· DRUKKERPRESSZÓ
· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Futsal
· munkalehetőség
· A női válogatottról
· Drukker baráti kör
· Szegedi AK
· Vélemények a honlapról
· ASI FAN CLUB
· Siófoki Bányász SE
· U17
· Az U15-ös bajnokságról
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok