kép

BL-főpróba: nyögvenyelős első félidő után gálázott az MTK az újonc Dorog ellen

2014. augusztus 03. 11:37:48  nyomtatási kép  cikk küldése

A Bajnokok Ligája csoportselejtezőire készülő MTK Hungária FC az NB I újonca, a Dorogi Diófa ellen játszotta utolsó felkészülési mérkőzését. Az ellentétes félidőket hozó összecsapás mellett egyesek a fővárosi vezetés érthetetlen döntése miatt morgolódtak - joggal.

Ha csupán az eredményeket nézzük, az MTK felkészülési összecsapásai lényegében csalódást jelenthettek a szimpatizánsok számára. Zsinórban két vereség Prágában, majd az Érsekújvár nyert 1-0-ra a Hungária körúti stadionban.

Ilyen előzmények után következett a BL-csoportkör előtti utolsó felkészülési összecsapás az NB I újonca, a Dorogi Diófa ellenében.

A Hidegkuti-stadionban sorra került találkozóra érkezők kissé meglepődhettek, a hangszórók zenét szolgáltattak, és morcos tekintető biztonságiak állták útját a klubházba érkezőknek. Kissé túlbuzgóra sikeredett a körítés, majd később értesültünk róla, hogy a hazai klubvezetés - érthetetlen! - szigorral csapott le az érdeklődőkre: az ósdi „stadionba” tilos volt fényképezni. Mindezt egy felkészülési meccsen! Komolytalan és megmagyarázhatatlan döntés, pedig mi „kárt” tehettek volna a fényképezkedők? Vajon miért nem lehetett egy-egy örömteli pillanatot, egy-egy gólörömet megörökíteni? Vagy „féltették” a stadionnak nevezett omladozó épületet, gyomos lelátót? Nem tudni, mindenesetre példa nélküli intézkedés volt ez, amely nem vet jó fényt az MTK-vezetésre.

De térjünk rá a mérkőzésre!

Az MTK talán soha nem látott összeállításban kezdte a meccset, a sztenderd játékosok nagy része a kispadról szemlélte az eseményeket. Szemlélte, s közben alig hitt a szemének.

A hazai védelem hajmeresztő megoldásai révén előbb a Dorog újdonsült játékosa, - a hazaiak körében nem igazán népszerű - Benkő Mónika, majd Karina Andrusková talált Szőcs Réka kapujába, így 20 perc elteltével 2-0-ra vezetett a Dorog. És ezzel még nem ért véget az MTK-rémálom, ugyanis a nyáron épp a kék-fehérektől átigazolt Ujvári Izabella is a hazaiak hálójába talált - 3-0 a Dorognak. Ez aztán a totógyilkos meccs!

A dorogiak legjobbja ezúttal is Nagy Ágnes volt (minő véletlen, anno ő is MTK-futballista volt), remekül mozgott, igyekezett, hajtott, szinte minden sikerült neki, csak a góllövés nem. Kijelenthetjük, ha a dorogiaknak lenne még néhány „Nagy Ágijuk”, akkor sokkal jobbak lehetnének. A vendégek kiválósága alázattal futballozott, s a szünet után, amikor szinte végig a térfelükön zajlott a játék már a védekezésből is maximálisan kivette a részét.

A 35. percben - szinte a semmiből - Méry Rita gurítása után szépített az MTK, majd a 43. percben 11-esből is eredményes volt az MTK csatára (az esetnél Diószegi Fannival szemben szabálytalankodtak a büntetőterületen belül), így 3-2-es dorogi vezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A szünet után pályára léptek az MTK legjobbjai, így varázsütésre megváltozott a játék képe. A házigazdák átvették az irányítást, s alig telt el 5 perc a folytatásból, amikor Kaján Zsanett kiegyenlített. A nyáron a Ferencvárostól érkező csatár nagyon „élt”, lelkesen harcolt, szinte minden akcióban benne volt, így megállapítható, egyértelműen erőssége a kék-fehéreknek. Csakúgy, mint az „örökös” gólkirálynő, Pádár Anita, akinek 55. percben szerzett találatával már a budapestieknél volt az előny (4-3).

A továbbiakban is maradt a szünet utáni forgatókönyv, az MTK megszállta a dorogiak térfelét, a vendégek erejéből ekkor már csak kósza próbálkozásokra tellett, gólveszélyes helyzetet nem tudtak kialakítani.

A hazaiak közben szépen sorjában találtak a „diófások” kapujába: Nagy Lilla háromszor, Kaján Zsanett kétszer, Hummel-Smuczer Angéla és Tóth I Alexandra egyszer volt eredményes, kialakítva ezzel a 11-3-as MTK-sikert.

Apropó, Tóth I Alexandra! A korábban Izlandon és Ausztriában is játszó futballista hároméves légióskodás után tért vissza az MTK-ba, és nemcsak remekül teljesített, hanem mérkőzés közbeni megnyilvánulásaival méltán pályázhatott a mezőny egyik legintelligensebb labdarúgója címre - aki a pályán volt és hallotta „Szasza” kommunikációit, az tudja, miről is van szó. Egy-két csapattársa példát vehetne róla!

Az MTK második félidei játéka bizakodásra adhat okot a Bajnokok Ligája csoportselejtezői előtt, a szünet utáni brigád valóban kitűnően teljesített. Ami a Dorogot illeti: jól látszik a nyáron távozott Várkonyi Orsolya hiánya, aki nagy űrt hagyott maga után, s ezt egyelőre nem sikerült a csapatnak betöltenie.

A mérkőzés után civilben jelent volt a dorogiakhoz visszatérő Gali Ivett, aki ugyan az MTK ellen nem lépett pályára, ám hiánya feltűnő volt a védelemben, vele szilárdabb lehet együttesének hátvédsora.

A találkozót követően ki-ki saját maga vérmérséklete szerint értékelte a találkozót, majd egyesek Kispestre, a férfi NB I-es MTK Debrecen elleni meccse felé vették az irányt, mások haza, vagy pedig a Balaton felé indultak, hátuk mögött hagyva a romos állapotban lévő MTK-sporttelepet, amelyet akkor már tényleg nem akart senki sem lefényképezni...

Felkészülési mérkőzés:

MTK Hungária FC - Dorogi Diófa 11-3 (2-3)

Hungária körút, Hidegkuti Stadion, 50 néző. Vezette: B. Nagy Z.

MTK: Szőcs - Tóth II A. (Szabó Zs., a szünetben), Vesszős (Gál T., a szünetben), Kókány (Demeter, a szünetben), Takács (Tell, a szünetben) - Somogyi (Hummel-Smuczer, a szünetben), Palkovics (Tóth I A., a szünetben), Nagy A. (Nagy L., a szünetben) - Méry (Kaján, a szünetben), Fogl (Palkovics, 65. p.), Diószegi (Pádár, a szünetben).

Dorog: Farkas - Tenczel, Tatai, Papp, Cseh - Nagy Á., Pintér, Benkő, Andrusková - Ujvári, Csupajová. Cserék: Sándor Z., Törteli, Nagy-Peti K.

Gólszerző: Kaján (3), Nagy L. (3), Méry (2, egyet 11-esből), Pádár, Hummel-Smuczer, Tóth I A., ill. Benkő, Andrusková, Ujvári.

Sárga lap: Benkő.

(Írta: B. Nagy Zoltán)

Tabellák

NB I, alapszakasz, 2014/15
1. MTK Hungária FC (Bp.)15
2. Ferencvárosi TC12
3. Astra Hungary FC (Bp.)10
4. Dorogi Diófa SE9
5. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)5
6. Viktória FC-Szombathely4
7. Újpesti TE2
8. Szegedi AK0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2014/15
1. Budapest Honvéd12
2. MTK Hungária FC /U19/12
3. Nyírség NSC (Nyíregyháza)7
4. Kóka KSK6
5. Gyulai Amazonok4
6. Szolnoki MÁV UFC4
7. Jászberényi FC3
8. Pap SE3
9. Veresegyház VSK1
10. Monori SE /visszalépett!/0
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2014/15
1. Győri ETO FC12
2. Zalaegerszegi TE10
3. Nagykanizsai TE 186610
4. Pécsi MFC7
5. Videoton FC6
6. DAC Unió FC (Győr)6
7. SFAC-Sopron6
8. Pécsi Vasutas SK1
9. Dunaújváros PASE /-1 pont/0
10. Százhalombattai TC /visszalépett!/0
részletes     
U17, Északi csoport, 2014/15
1. MTK Hungária FC (Bp.)12
2. Zalaegerszegi TE12
3. Astra Hungary FC (Bp.)6
4. Viktória FC-Szombathely6
5. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)6
6. DAC Unió FC (Győr)3
7. Dorogi Diófa SE0
részletes     
U17, Déli csoport, 2014/15
1. Ferencvárosi TC12
2. Szegedi AK9
3. Budapest Honvéd9
4. Újpesti TE7
5. Pécsi MFC4
6. Paksi Atomerőmű SE3
7. Gödöllői SK0
részletes     
Futsal NB I, 2014/15
1. Hajdúböszörményi TE13
2. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)12
3. Rába ETO (Győr)12
4. Diósgyőri VTK-Vénusz (Miskolc)9
5. BME (Bp.)7
6. Univerzum2
7. Tolna-Mözs1
8. ELTE-BEAC SE1
részletes     
Futsal NB II, 2014/15
1. Kalafa-Újbarok SE (Szár)11
2. Zalaegerszegi TE-Göcsej SK9
3. Debreceni EAC8
4. Skorpió SE-Salgótarján8
5. Veresegyház VSK7
6. Hajdúböszörményi TE II.7
7. Obsitos SE6
8. Szekszárdi UFC6
9. MVFC-Berettyóújfalu5
10. Békéscsabai Wanted SC3
11. Közterület SK (Bp.)0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita (MTK Hungária FC)10
Ujvári Izabella (Dorogi Diófa SE)7
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)6
Amela Krso (Ferencvárosi TC)5
Sümegi Éva (Astra HFC - Bp.)5
Méry Rita (MTK Hungária FC)4
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)4
Zágor Bernadett (Ferencvárosi TC)4
Heike Manhart (Viktória FC-Szombathely)4
Dénes Dorottya (Viktória FC-Szombathely)3

teljes lista >>
NB II, góllövőlista
Staar Gabriella (Budapest Honvéd) 12
Vágó Anikó (Jászberény FC) 7
Kovács Zsuzsa (Videoton FC) 7
Soós Adrienn (Győri ETO FC) 7
Németh Felícia (Budapest Honvéd) 6
Nagy Stefánia Barbara (Budapest Honvéd) 6
teljes lista>>
U17, góllövőlista
Csiki Anna (Ferencvárosi TC) 12
Böcskei Nikoletta (Viktória FC-Szombathely) 9
Kerekes Eszter (Szegedi AK) 9
Szélpál Nóra (Ferencvárosi TC) 8
Kós Petra (MTK Hungária FC) 7
Kiss Orsolya (Budapest Honvéd) 6
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Vígh Renáta (Rába ETO /Győr/) 12
Szabó Boglárka (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 10
Vágó Fanny (Hajdúböszörményi TE) 9
Nagy Ágnes (Hajdúböszörményi TE) 7
Beke Adrienn (Univerzum SC) 6
Halászi Kinga (Hajdúböszörményi TE) 5
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Pap Eszter (Kalafa-Újbarok SE /Szár/) 15
Tóth Angelika (Debreceni EAC) 11
Papp Tamara (Közterület SK /Bp./) 6
Lovas Anna (Debreceni EAC) 6
Radics Ágnes (Debreceni EAC) 5
Tóth Barbara (Obsitos SE) 5
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
· Szegedi AK
· DRUKKERPRESSZÓ
· Góltippp!
· Átigazolási hírek
· Futsal
· munkalehetőség
· A női válogatottról
· Drukker baráti kör
· Vélemények a honlapról
· ASI FAN CLUB
· Siófoki Bányász SE
· U17
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok