kép

Wales U19-es válogatottja ellen játszik páros meccset a magyar nemzeti tizenegy

2013. május 31. 12:00:00  nyomtatási kép  cikk küldése

A magyar női válogatott az ősszel kezdődő világbajnoki selejtezőkre készül, ezen a héten két edzőmérkőzésen lép pályára a walesiek U19-es együttese ellen. Wales lesz a házigazdája az augusztusi U19-es Európa-bajnokságnak, így a korosztályos válogatottjuk szakmai stábja igyekezett minél nehezebb ellenfeleket választani a felkészüléshez. A magyar és a walesi válogatott márciusban, a portugáliai Algarve Kupán döntetlent játszott egymással, a britek akkori keretének mintegy fele most is tagja az U19-es válogatottnak.

A magyar válogatott átlagéletkora alig lesz magasabb, mint a walesieké, mert az együttes gerincét alkotó játékosok mellé Vágó Attila szövetségi edző a korosztályos csapatokból hívott meg labdarúgókat. Ott van a keretben például Kaján Zsanett és Szabó Viktória, akik a hét első felében még az U17-es válogatott telki tornáján léptek pályára három meccsen, míg Zeller Dóra, Palkovics Nóra, Mosdóczi Evelin és Csiszár Henrietta a tavaszi U19-es elitkörben szerepelt csapatnak voltak az alapemberei.

A keret tagja egy nagy visszatérő, Rácz Zsófia (képünkön) is, aki legutóbb szeptemberben, a bolgárok 9-0-s legyőzése alkalmával szerepelt a válogatottban, majd nem sokkal később keresztszalag-szakadást szenvedett, és hét hónapot volt kénytelen kihagyni. Azóta áprilisban játszott először klubcsapatában, a német másodosztályú Lübars együttesében, talán nem véletlen, hogy ezt követően a gárda remek hajrával felzárkózott a tabella alsó régiójából a középmezőnyhöz.

„Hosszú és kemény rehabilitáció után sikerült visszatérnem a klubcsapatomban, most már szinte tökéletes a lábam, de a formám visszanyeréséhez még kell egy kis idő. Nagyon örültem, hogy máris meghívót kaptam a válogatottba, az első közös napok után jó látni, hogy remek a hangulat, úgy érzem, a fiatalok és a rutinos játékosok sikeres csapatot alkothatnak. Az újoncok nagyon motiváltak, szeretnének bizonyítani, ez mindenképpen előreviszi a csapatot, a vb-selejtezőkre ütőképes kis társaság alakulhat ki” - mondta Rácz Zsófia, aki folytatja légiós karrierjét, hamarosan újabb egy évre szóló szerződést ír alá német klubjával.

Vágó Attila a mérkőzés előtt kiemelte: szeretne versenyhelyzetet teremteni minden poszton a válogatottnál, ezzel is a lehető legjobb teljesítményre sarkallva a játékosokat.

„Továbbra is igyekszünk felmérni, hogy kik azok a játékosok, akikre a hamarosan kezdődő tétmérkőzéseken számíthatunk - mondta az mlsz.hu-nak a szakvezető. - A bajnokságunk egyelőre nem a legerősebb, de olyan ellenfelekkel kell megmérkőznünk az előttünk álló sorozatban, amelyek játékosai kimondottan erős bajnokságokban edződnek. Ezért kiemelt jelentősége van a válogatott meccseknek, mert a játékosok egyedül itt alkalmazkodhatnak a nemzetközi mezőnyben megkövetelt követelményekhez. A walesi együttes keretének közel fele a felnőtt válogatottban is játszik, ezért erős ellenfélre számítok, ugyanakkor bízom benne, hogy két győzelemmel zárjuk a hetet. Nálunk is lehetőséget kapnak a fiatalok, a célom az, hogy versenyhelyzetet alakítsak ki a futballisták között, mert ez minden kerettag számára plusz motivációt jelent.”

A magyar válogatott pénteken 17.00 órától Gyirmóton mérkőzik meg a walesiekkel, majd vasárnap 11.00 órakor Lipóton rendezik a "visszavágót".

(Forrás: mlsz.hu)



A hozzászóláshoz regisztráció szükséges !

Tabellák

NB I, alapszakasz, 2013/14
1. MTK Hungária FC (Bp.)33
2. Astra Hungary FC (Bp.)28
3. Viktória FC-Szombathely24
4. Ferencvárosi TC20
5. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)12
6. Szegedi AK9
7. Újpesti TE9
8. Budapest Honvéd4
részletes     
U17, 2013/14
1. Ferencvárosi TC30
2. Viktória FC-Szombathely25
3. MTK Hungária FC (Bp.)24
4. Budapest Honvéd19
5. SFAC (Sopron)14
6. Újpesti TE13
7. Astra Hungary FC (Bp.) /-8 pont!/10
8. Zalaegerszegi TE7
9. Szegedi AK6
10. DAC Unió FC (Győr)6
11. 1. FC Femina ´93 SE (Bp.)0
részletes     
NB II, Keleti csoport, 2013/14
1. Dorogi Diófa SE24
2. Monori SE19
3. Pap SE18
4. Újpesti TE II.10
5. Szolnoki MÁV UFC9
6. Nyírség NSC (Nyíregyháza) /U19/9
7. Jászberény FC5
8. Budapest Honvéd II. /-3 pont!/4
9. Csepel FC3
részletes     
NB II, Nyugati csoport, 2013/14
1. Ferencvárosi TC /U19/21
2. Zalaegerszegi TE19
3. Győri ETO FC18
4. Videoton FC /-4 pont!/9
5. DAC Unió FC (Győr)9
6. Veszprém FC8
7. Pécsi MFC7
8. Nagykanizsai TE 18667
9. Pécsi Vasutas SK3
részletes     
Futsal NB I, 2013/14
1. Astra HFC (Kiskunfélegyháza)36
2. Debreceni EAC28
3. Rába ETO (Győr)27
4. Diósgyőri VTK-Vénusz (Miskolc)20
5. Dunakeszi Kinizsi19
6. Univerzum15
7. BME-Docler Akadémia (Bp.)13
8. Tolna-Mözs12
9. ELTE-BEAC SE /-1 pont!/6
10. Szombathelyi Egyetem SE /-1 pont!/0
részletes     
Futsal NB II, 2013/14
1. Hajdúböszörményi TE24
2. Gyulai Amazonok24
3. Skorpió SE-Salgótarján16
4. MVFC-Berettyóújfalu16
5. Kalafa-Újbarok SE (Szár)12
6. Obsitos SE11
7. Kecskeméti NLE10
8. Közterület SK (Bp.)7
9. Tolna-Mözs II.6
10. ELTE-BEAC SE II.4
11. Oroszlányi UFC0
12. Champions FC (Domaszék): kizárva0
13. Dream Team SE (Bp): visszalépett0
részletes     

Góllövőlisták

NB I, góllövőlista
Pádár Anita (MTK Hungária FC)22
Heike Manhart (Viktória FC-Szombathely)14
Zeller Dóra (Ferencvárosi TC)11
Méry Rita (MTK Hungária FC)10
Sümegi Éva (Astra HFC - Bp.)10
Vágó Fanny (MTK Hungária FC)9
Diószegi Fanni (Ferencvárosi TC)9
Nagy Lilla (MTK Hungária FC)9
Zimányi-Kovács Anikó (Szegedi AK)8
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)8

teljes lista >>
U17, góllövőlista
Kós Petra Klaudia (MTK Hungária FC) 31
Krascsenics Petra (Ferencvárosi TC) 22
Magyar Vanda Roxána (Viktória FC-Szombathely) 13
Böcskei Nikoletta (Viktória FC-Szombathely) 13
Kancsár Evelin (Astra HFC - Bp.) 11
Farádi-Szabó Edina (MTK Hungária FC) 11
teljes lista>>
NB II, góllövőlista
Bernhardt Barbara (Monori SE) 13
Pintér Violetta (Dorogi Diófa SE) 11
Végh Renáta (Zalaegerszegi TE) 11
Lesku Judit (Pap SE) 10
Nagy Ágnes (Dorogi Diófa SE) 9
Soós Barbara (DAC Unió - Győr) 9
teljes lista>>
Futsal NB I, góllövőlista
Szabó Boglárka (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 41
Üveges Katalin (Rába ETO /Győr/) 18
Szekér Anita (Dunakeszi Kinizsi) 14
Zágor Bernadett (Astra HFC-Kiskunfélegyháza) 13
Farkas Éva (Debreceni EAC) 11
Fábián Rebeka (Tolna-Mözs) 11
teljes lista>>
Futsal NB II, góllövőlista
Benkő Mónika (Hajdúböszörményi TE) 16
Fülöp Diána (Gyulai Amazonok) 14
Várkonyi Orsolya (Hajdúböszörményi TE) 12
Koch Fruzsina (Hajdúböszörményi TE) 11
Nagy Ágnes (Kecskeméti NLE) 11
Botos Regina (Kalafa-Újbarok SE /Szár/) 10
teljes lista>>

Képgalériák

további képek

Fórumok

· Hol futballozhatnék? (Csapatkereső)
· ONLINE-Rész- és végeredmények
· DRUKKERPRESSZÓ
· Futsal
· Szegedi AK
· Góltippp!
· Drukker baráti kör
· Vélemények a honlapról
· ASI FAN CLUB
· Siófoki Bányász SE
· Átigazolási hírek
· U17
· Az U15-ös bajnokságról
· Nagypáli lányok!!!
· Hogy mindenki jó helyre időre menjen ...
név:
jelszó:
eredmenyek.net Góltippp játék
Partnerek:
Labdarúgás

http://siposfoto.gportal.hu/

MTK női foci

Viktória FC Szombathely

FTC

Szegedi AK

Nagykutas

PVSK Női focicsapat
Tolna-Mözs

noifoci60

kattints !!!

www.edzotaborok.hu

www.mobilpresent.hu

nb1.hu


Eladó Ingatlanok